Milyen legyen Zirc 15 év múlva?


Lakossági fórumra várta az érdeklődőket Zirc Városi Önkormányzat, amelyen az állampolgárok szóban is megismerhették városunk stratégiai programjának tervezetét és megfogalmazhatták ezzel kapcsolatos véleményüket, észrevételeiket.


A fórum sajnos érdektelenségbe fulladt, ennek ellenére a stratégiai program elkészítésével megbízott MTA Regionális Kutatások Intézetének munkatársa, dr. Hardi Tamás ismertette a városunk honlapján is elérhető stratégia tervezetét a sajtó képviselőinek.


Bevezetőjében utalt arra, hogy 2002-ben készült el Zirc első stratégiai programja, most pedig arra kaptak megbízást az önkormányzattól, hogy a fejlesztési programot tekintsék át, aktualizálják. Elmondta, az önkormányzat hathatós segítségével tavaly nyáron nagy volumenű felmérést végeztek a város lakosságának körében, 1700 háztartás válaszolt a kérdőívben feltett kérdésekre. Az így létrejött adatbázist egyedülállónak nevezte, amely nem csak a stratégiához használható fel.


A felmérés eredményeként készült el a stratégia felmérő fejezete, első kötete, amely információkat tartalmaz Zirc jelenlegi állapotáról és az odavezető fejlődési utakról. Majd ennek bázisán áprilisban a fejlesztési stratégia is elkészült, amely megtekinthető a város honlapján is.


Jövőképet vázoltak fel, kijelölték azt a célt, hogy hova szeretne eljutni a település tizenöt év múlva. Hangsúlyozta a város térségben betöltött központi szerepét, amellyel mindenképpen élnie kell, ki kell használni az abban rejlő lehetőségeket. Fontosnak tartotta, hogy magas minőségű lakóhelyet érjen el Zirc, amely képes lehet arra, hogy megtartsa a lakosokat. Hozzátette: a település jó életminőséget biztosít napjaikban is, és a stratégia egyik legfontosabb eleme, hogy ezt megtartsa, erősítse.

Dr. Hardi Tamás ismertette a stratégia főbb célkitűzéseit, prioritásait


Nagy előnynek nevezte a természeti környezetet. Ez egy olyan tőke a város számára, amelyre alapozhat a tizenöt évvel későbbi állapotának az eléréséhez. A földrajzi helyzettel kapcsolatban megjegyezte: a város olyan agglomerációk gyűjtőpontjában helyezkedik el, ami biztosítja azt a külső energiát, amihez felzárkózhat Zirc, nem csak az elingázás formájában, hanem a gazdasági kapcsolatok rendszerének a javításában is. Ugyanakkor veszélyt is rejt magában ez a pozíció, hiszen az agglomerációknak nagy az elszívó hatása, így a stratégiának erre is reflektálnia kell.


A hasonló helyzetű városokhoz képest a szociális helyzet jónak mondható, a felmérés adatai alapján kevesen akarnak elköltözni. Mindehhez erősíteni kell a gazdaságot, a tőke vonzását, a munkahelyteremtést. Ha mégis elingázásra kényszerül a lakosság, a megfelelő infrastruktúrát kell megteremteni, amiért érdemes itt maradni. A stratégia alapvető prioritásait programokra, alprogramokra bontották le, konkrét cselekvési tervet fogalmaztak meg. Hangsúlyozta végül a gazdasági és környezeti fenntarthatóságot. Ez utóbbi egy olyan település életében, mint Zirc, különösen fontos.


Kelemen Gábor