A bakony fővárosa

archívum - esemény

archívum - hírek

Merjünk belekapaszkodni évezredes gyökereinkbe!

- Országunk időtlensége, fennállása, vagyis múltja, jelene és jövője mindig legyen reménysugár számunkra, amikor a vészterhes időkben a félelem, a bizonytalanság és a káosz uralkodna el rajtunk – Viziné dr. Horváth Judit, Zirc város jegyzője hangsúlyozta ezt Zirc város államalapításra emlékező ünnepségén, a Szent István téren.


Mint mondta, a Szent István által felépített független állam évszázadokon át otthont nyújt a honfoglaló magyarok utódainak, országunk egy keresztény gyökerek által rögzített, dús lombú faként áll Európa közepén a történelem viharai és a természeti csapások ellenére is.

De vajon mit üzen nekünk ma a Szent István-i alapokra helyezett államiságunk?

– tette fel a kérdést az ünnepség szónoka.

„Hiszen nemcsak a közösen megélt múlt, hanem a jelen küzdelmei és a jövő kihívásai miatt is tenni akarásra és összefogásra van szükség.

Hagynunk kell, hogy őseink és történelmünk büszkeséggel töltsenek el bennünket. Tudnunk kell, hogy hitünk megélése nem szégyellnivaló. Éreznünk kell, hogy amikor az állam, az ország és a haza szavak egymással ellentétes jelentést öltenek, akkor ott bizony veszély leselkedik népünkre. Ébernek kell lennünk akkor, amikor ma külső erők a magyarság ellen támadnak, és látnunk kell, hogy éppen az ősi hitünket, a hagyományainkat, és erkölcseinket próbálják meg lerombolni. Nem véletlenül, hiszen ezeken a helyeken lehet léket ütni az ország hajóján. Amikor el szeretnék hitetni velünk, hogy kicsik vagyunk, leigázhatók és jelentéktelenek, akkor van igazán szükség a valódi hazaszeretetre”.

Viziné dr. Horváth Judit jegyző ünnepi beszéde Zirc város államalapításra emlékező ünnepségén

Beszélt arról is, hogy a napjainkat átható ideológiai válság állandó harckészültséget kér tőlünk, melyben magyarnak megmaradni csak mélyről fakadó elkötelezettség által lehet.

„Először is magunkat kell megerősítenünk, aztán családjainkat, barátainkat és szeretteinket. Mert mi magyarok mindig erős és összetartó közösség voltunk, és leszünk is. Nemzetünk, hitünk és kultúránk olyan isteni ajándék, az a Szent István-i örökség, amelynek ápolásáért felelősséggel tartozunk, a felelősség pedig áldozatvállalással is jár. Nem elég elvárni, hogy mások hogyan ne viselkedjenek velünk szemben, mit ne tegyenek ellenünk, hanem magunk és a ránk bízottak miatt kötelességünk is egyben.”


Útravalóul István királynak a fiához, Imre herceghez intézett Intelmeiből is idézett Viziné dr. Horváth Judit, végül arra bátorított mindannyiunkat, hogy

merjünk belekapaszkodni évezredes gyökereinkbe, és a közösség erejével – legyen az bárhol is a nagyvilágban – együtt védjük, őrizzük Szent István király közbenjárásával a hazát.


Az ünnepi beszédet követően államalapító Szent István királyunk tiszteletére a történelmi egyházak képviselői – cserkészek közreműködésével – elhelyezték az emlékezés koszorúját a keresztnél, mely két évvel ezelőtt, éppen augusztus 20-án került felavatásra.

A történelmi egyházak képviselői és a cserkész fiatalok a megkoszorúzott emlékkereszt előtt

Majd az új kenyér ünnepélyes átadása következett,

melyet immár hagyományosan a PillerPék Kft. sütött Zirc városa számára. Az örökké megújuló élet jelképét a Bakony Agro Kft. képviseletében Hózler Kristóf agrármérnök nyújtotta át Ottó Péter polgármesternek.


„Köszönettel veszem át az új kenyeret, testi-lelki táplálékunk valós mivoltát és jelképét. Kívánom azt, hogy minden családnak jusson belőle elegendő az év minden napjára”

– fűzte hozzá városunk vezetője.


Az új kenyeret Huszár Lőrinc plébános atya szentelte meg, majd Vecsey Katalin református lelkésszel együtt áldást mondtak nemzetünkre.

Ottó Péter polgármester átveszi az új kenyeret Hózler Kristóf agrármérnöktől, balról Huszár Lőrinc plébános

Vecsey Katalin református lelkész áldást mond nemzetünkre

Az arborétum melletti csendes kis zöld szigetet már Schvéder Levente ünnepi műsora járta át, amikor a cserkészek kosárkákból körbekínálták a közönség körében az apróra szeletelt új kenyeret.

A művész alkalomhoz illő versekkel, dalokkal tette még meghittebbé az államalapításra emlékező ünnepséget.

Az új kenyér ízét az ösztöndíjas fiatalok is megkóstolták

Schvéder Levente zenés-irodalmi műsora

Három magas rangú kitüntetés átadására is sor került az államalapítás ünnepén:

a városért végzett kimagasló tevékenysége elismeréseként „Zirc Város Díszpolgára” címet adományozott az önkormányzat dr. Szalczer Lajos és Pék László részére, a városért végzett kiemelkedő hasznos munkájáért Pro Urbe Emlékérmet vehetett át Horváth István János és családja.

Ottó Péter polgármester gratulál dr. Szalczer Lajosnak, Zirc Város Díszpolgárának

A másik díszpolgári címet Pék László vehette át – Hellebrandt Ferenc alpolgármester köszönti

A városvezetés átadja a Pro Urbe Emlékérmet Horváth István János és családja részére

A kitüntetésben részesülők méltatását kapcsolódó írásainkban ismertetjük.

Egy híján annyi diák részesült középiskolai tanulmányi ösztöndíjban az idei év második félévére vonatkozóan, ahány éve város Zirc.


Eddig a legtöbben, harminckilencen vehették át az elismerést az önkormányzattól kiemelkedő tanulmányi eredményükért, ők: Ábrahám Gábor Zoltán, Berkes Mihály, Bieber Nóra Jázmin, Bittmann Marcell, Bognár Tamara, Bolla Zsófia Zorka, Buda Tekla, Csillag Bertalan, Dóber Fanni, Dülk Botond, Egervölgyi Nóra, Fallmann Réka, Finta Zsuzsanna, Földesi Benedek, Fülöp-Darabont Zalán, Germán Jázmin, Jacsa Fanni, Jánosik László, Józsa Léna, Kis Máté, Kitzvéger Nikolett, Kovács Anna Viktória, Kovács Blanka, Kovács Kata, Kovács Noel, Kovács Noémi, Kovács Zalán, Lajtafalvi Eszter, Léber Zsóka, Lingl Nóra, Németh Tamás, Palánkai Hanna Dóra, Szakács Zille, Szekrényes Nóra Anna, Szemmelveisz Dalma, Takács Áron, Takács Dorka, Tátrai Nóra Hanga, Vintze Regina.

Zirc város ünnepségen megjelent ösztöndíjas diákjainak csoportképe

Az ösztöndíjért járó oklevelet a kitüntetésekhez hasonlóan Ottó Péter polgármester és Hellebrandt Ferenc alpolgármester adta át az arra érdemes tanulóknak.


A Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Stúdió KB által szervezett ünnepségen műsorvezetőként közreműködött Szakács Ildikó.

Szakács Ildikó versrészletet is tolmácsolt és a kitüntetésben részesülők méltatását is ismertette


Kelemen Gábor