Megtérülő befektetés a jövőbe – Lerakták az alapkövét városunk új Tanuszodájának


Jelentős állomás Zirc város életében, hogy ünnepélyes keretek között megtörtént az új Tanuszoda alapkőletétele. Jövő év őszétől birtokba lehet venni a létesítményt.


A rendezvényen a Beruházási Ügynökség BMSK Zrt. képviselője köszöntötte a megjelenteket. Szép számmal elfogadták a meghívást a városunk életében is jelentős eseménynek számító alapkőletételre, jelen volt többek között Kovács Norbert, a Nemzeti Sportközpontok főigazgatója, Dala Tamás, a Nemzeti Sportuszodák vezetője, olimpiai bajnok vízilabdázó és dr. Medvigy Mihály, a Beruházási Ügynökség BMSK Zrt. vezérigazgatója is.


Hosszas előkészítés után az alapkőletétellel a zirci tanuszoda fizikai megvalósítása elé nézhetünk

– kezdte ünnepi beszédét Ottó Péter polgármester, miután szintén köszöntötte a vendégeket. Örömét fejezte ki, hogy a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében megvalósuló tanuszoda-építési program második ütemébe Zirc városa is bekerült, s hozzátette, az erről szóló döntés előkészítésében meghatározó szerepe volt térségünk országgyűlési képviselőjének, dr. Kovács Zoltánnak is, aki szívügyének tekinti a járás területén működő közoktatási intézmények tanulóinak úszásoktatását, valamint az itt élő lakók sportolási igényeit is magas színvonalon kiszolgálni képes új tanuszoda létrehozását.

Ottó Péter polgármester ünnepi beszéde az új zirci tanuszoda alapkőletételének alkalmából


A városnak a beruházáshoz szükséges helyszínt kellett biztosítania, az előkészítés, a kivitelezés, majd a működtetés feladatait is állami szervezetek, a Nemzeti Sportközpontok, valamint a BMSK Zrt. Beruházási Ügynökség látja el.

Az országosan felépülő tanuszodákkal kapcsolatos terhek állami vállalása nagy könnyebbség a fejlesztések helyszíne szerinti önkormányzatoknak, amelyek önmaguktól nem lennének képesek ilyen méretű beruházások megvalósítására, s azok fenntartására – mutatott rá beszédében városunk vezetője.


Fontosnak nevezte, hogy még gyermekkorban megtanítsunk mindenkit legalább alapszinten úszni, és azzal kellő vízbiztonságot kialakítani, amely segíthet a nehezebb, esetleg váratlan helyzetek higgadt megoldásában, kezelésében is. Sorolta a készülő létesítményben komfortos körülmények között elérhető szolgáltatás számtalan jótékony hatását, majd hozzáfűzte azt is, hogy az úszás az egyik legősibb testmozgás, annak története egyidős az emberiséggel.

Az Alkotmány utcában épül fel a város új tanuszodája, az ünnepi beszédeket hallgatják a vendégek


Kitért a napjainkban zajló olimpiai játékokra is, amelynek eddigi eredményei is azt mutatják, hogy hazánk piciny mérete ellenére is sportnagyhatalom, és továbbra is nagyon erősek vagyunk többek között a vízi sportokban is, legyen szó akár úszásról, kajak-kenuról, vízilabdáról, vitorlázásról. Hangsúlyozta, hogy a sportágak jelentős része létesítményigényű, csak azok által biztosítható a sportoláshoz szükséges minimális feltételek rendelkezésre állása.


„Ahol ezek a feltételek nem léteznek, ott az adott sportág választására is korlátozottabbak a lehetőségek, és az egyébként jó adottságokkal rendelkező tehetségek felismerésének is csökken az esélye. A tanuszodák járási szintű megvalósítása a legfontosabb célok, mint az úszás alapjainak minden gyermek számára elérhető elsajátítása mellett a tehetségek még szélesebb körű felfedezésének és a versenysport irányába történő elindításának helyszíneiként is működhetnek. A tanuszodák napközben szervezett keretek között a közoktatási intézmények, illetve az azokba járó gyermekek rendelkezésére állnak, 16 óra után pedig Zirc vonzáskörzetének lakossága számára is biztosítják az elérhető közelségben lévő, akár napi szintű, életmódba épített úszás lehetőségét, a rendszeres sportolást, a betegségek megelőzését, a jó közérzet és egészségi állapot minél hosszabb ideig tartó fenntartását. Ennek nemcsak az önmagáért tenni akaró ember számára van jelentősége, de egy rendszeresen sportoló, fittebb, egészségesebb nemzet több aktív humánerőforrással is rendelkezik, és mindez nemzetgazdasági szempontból is rendkívül fontos, megtérülő befektetés a jövőbe”.


Ottó Péter polgármester végül köszönetet mondott mindenkinek, akinek része volt abban, hogy a zirci tanuszoda valósággá válhat, továbblépett a tervezés és előkészítés szintjéről a megépítés szintjére. Bizalmát fejezte ki, hogy a kivitelező határidőre teljesülő minőségi munkája eredményeként a következő év őszén a létesítmény átadásra is kerülhet.


Dr. Kovács Zoltán, térségünk országgyűlési képviselője elmondta, amikor a Magyar Kormány 2010-ben átvette az ország vezetését, az egészséges életmóddal kapcsolatos, többirányú és több lábon álló programot hirdetett, melynek egyik fontos része volt az egészségügyi szűrőprogramok elindítása, a másik pedig, hogy már fiatalkorban kapcsolatba kerüljünk a sporttal, hiszen nagyon sok a túlsúlyos és elhízott kisgyerek, és nagyon kevesen sportolnak. Hozzátette, ebben egy jelentős előrelépésnek lehetünk tanúi, a második ütemmel együtt mintegy ötven tanuszoda épül az országban, és a tornaterem-építési program is jól halad.

Dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselőnek nagy szerepe volt abban, hogy Zircen új tanuszoda épülhet

A tájba illeszkedő, kicsit bakonyi stílusú tanuszoda az apátság sziluettjével az egyik jelképévé válhat Zirc városának

– mondta dr. Kovács Zoltán, s hangsúlyozta, hogy az építést követően a fenntartást is az állam vállalja magára. A műszaki tartalmat is ismertette, a tanuszoda 56x22 méter méretű földszintes épület, ami egyszerre közel száz fő befogadására alkalmas. A „fejépület” egy 41 méter hosszúságú uszodatér, öltözőblokkal, előtérrel, a padlástérben kialakított légtechnikai helyiséggel. A hat úszópályás medence 25x15x1,9 méteres lesz, amely akár úszóversenyek rendezésére is alkalmas. Az uszodatérben lesz egy 6x10 méteres, 80 cm vízmélységű kismedence is a legkisebbeknek.


A mintegy bruttó 1,2 milliárd forint költségvetésű beruházás az első félévben már látványosabb szakaszába érhet, és a jövő év őszén birtokba lehet venni a létesítményt. A képviselő sok sikert kívánt az építőknek és megköszönte mindenkinek a közreműködését.

Ottó Péter polgármester, dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő, Dala Tamás, a Nemzeti Sportuszodák vezetője, olimpiai bajnok vízilabdázó és Kovács Norbert, a létesítményt üzemeltető Nemzeti Sportközpontok főigazgatója leengedik az időkapszulát, amivel jelképesen kezdetét vette a város új tanuszodájának építése

A ceremónia végén Bérczi L. Bernát apát mondott imádságot és megáldotta az alapkövet.


Kelemen Gábor