A bakony fővárosa

archívum - esemény

archívum - hírek

Megtanultak az ovisok az állatok nyelvén beszélni

A Zirci Benedek Elek Óvoda és Bölcsőde az idei évben is megszervezte a Hangyaboly Sportnapot a térség több óvodájának részvételével. A rendezvény 2016 óta íródó történetében most volt a legnagyobb a létszám, tizenhat csapat sorakozott fel az Alkotmány utcai sporttelep zöld gyepére.


A házigazdák tíz csapata mellett Bakonyszentlászlóról, Dudarról, Porváról, Nagyesztergárról, Lókútról és Borzavárról érkeztek óvodások a kísérőikkel. A résztvevőket Kovács Mónika intézményvezető köszöntötte, aki örömét fejezte ki, hogy

ilyen magas részvételi aránnyal valósulhat meg a program.

Nem maradt jóval alább a létszám a korábbi években sem, de most volt a legtöbb csapat – több mint háromszáz óvodás sportolt együtt Zircen

Immár hagyományosan egy népmesére fűzték fel a szervezők – Kuruczné Fehér Rita és Váradiné Tóth Mária óvodapedagógusok – a játékos vetélkedőt, ezúttal az állatok nyelvén beszélni tudó juhász útját kísérték végig a gyerekek különböző akadályok teljesítésével.

– Szeretnétek ti is az állatok nyelvén beszélni? – tette fel a kérdést a zirci óvoda vezetője a csapatok irányába, és a gyereksereg egybehangzó „Igen!” kiáltása jelezte, hogy ez igazából nem is lehet kérdés.


A sportnap közös bemelegítéssel vette kezdetét, majd bevonultak a csapatok a pályára az óvodapedagógusok vezetésével. Többek között kakast etettek, kígyót cipeltek, lóháton vágtattak, célba dobtak és az akadályok mellett egy kiegészítő feladat is várt a gyerekekre. Az időjárás ezúttal is kegyeibe fogadta az ovisok nyári sportünnepét, verőfényes napsütéssel járult hozzá a közös mozgás öröméhez.


Akinek kedve tartotta, még futott egy levezető kört a gyepen, majd a kellemesen elfáradt gyerkőcök az óvoda árnyas ligetébe vonultak, ahol várt rájuk frissítőként egy kis limonádé és gyümölcs. Minden csapat átvehetett a teljesítményéért egy aranytallért, melyet ajándékcsomagra válthattak be. Ennek tartalma nagyrészt a Zirciek az Óvodás Gyermekekért Alapítvány jóvoltából állt össze, és nem hiányozhatott belőle a Zirc-Coop Zrt. immár menetrendszerűnek mondható müzliadománya sem.

Közös tornával vette kezdetét a Hangyaboly Sportnap, majd a gyerekek elindultak, hogy a játékos feladatok teljesítésével megtanuljanak az állatok nyelvén beszélni


EGÉSZSÉGÜNKRE!


Kelemen Gábor