Megörökíti a táj harmóniáját

Boross László természetfotóiból nyílt kiállítás a Békefi Antal Városi Könyvtár közművelődési klubtermében „A Cuha-völgye a forrástól az alsó-szurdokig” címmel.

A vendégeket a házigazda intézmény részéről Kálovits Gabriella művelődésszervező köszöntötte, a kiállítást pedig Szűcs István Miklós okleveles képzőművész, középiskolai tanár, az ELTE volt külső munkatársa nyitotta meg. Felidézte, hogy Boross Lászlóval „a képzőművészet fellegvárában”, a Magyar Nemzeti Galériában, az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny művészettörténeti döntőjének rendezése során ismerkedett meg. Ott derült ki, hogy a műszaki vezetőként közreműködő Boross László főmérnök is zirci.

A képzőművészet testvér művészeti ágának nevezte a fotóművészetet, amely a festészettel feltétlenül rokonítható.

Amikor a fotóművészet megjelent, édestestvérként tekintett sokáig a festészetre, de aztán megtalálta a saját formanyelvét, azt a kifejezési módot, amely csak rá jellemző. Hangsúlyozta, a fotózás nagy utat tett meg az elmúlt kétszáz évben a dagerrotípiától a digitalizálásig.

Szűcs István Miklós okleveles képzőművész nyitotta meg a kiállítást. Jobbról a kiállító Boross László

Beszélt arról is, hogy a fotóművészetben két iránya van a tájfényképezésnek, az egyik a nagy totálban gondolkodó, a másik a mikrovilágot kutató. Hozzátette,

amit itt láthatunk, az a maga nemében páratlan, mert csak kevesen képesek követni az úgynevezett lírai realizmust, a képköltészetet.

Harmóniaképző képelemeit mind a kompozícióiban, mind a formák és a szín-, fény kohézióiban a képzőművészettől kölcsönzi a fiatalabb vizuális művészeti technika. Giotto 14. századi képelemeinek irányváltó jelentésrétegeit is fellelték a fényképfelvételek némelyikén, a motívumok kiemelésének módozatai mellett. A 19. század 30-as éveiben induló francia barbisoni iskola vezetőmestereként tevékenykedő Paál László festőművész tájképeit hozta fel a fotózók előtt is példának a megnyitó, azokat a képeket, amelyek a leképezéseken túl emberi létállapotokat, látomásokat is kifejeznek.

„Boross László képein olyan részleteket is felmutathatunk, amelyek a mindig változó fényviszonylatokban talán elkerülnék a figyelmünket. Felhívja a figyelmünket a természet csodáira, viselkedésre tanít bennünket”

– mondta a képzőművész, majd egyenként elemezte a bevetített fotókat. A kiállított alkotásokhoz – mintegy képaláírásként – rövid versidézeteket is társított a fotográfus.

Boross László 1948-ban született Zircen. Tanulmányait is itt végezte, a Zirci Gimnázium (akkor még így nevezték) első induló osztályával érettségizett. A fotózással is itt ismerkedett meg Tóth Gyula tanár úr vezetésével, akinek nagyon sokat köszönhet. Érettségi után a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karán folytatta tanulmányait, ahol 1972-ben végzett. Egyetemi évei alatt az ELTE Ráday utcai kollégiumában fotószakkört vezetett. Ezt követően a Budapesti Elektroakusztikai Gyár kutatólaboratóriumában dolgozott kutatómérnökként. 1989-től a Magyar Nemzeti Galériába került, ahol először műszaki vezetőként, majd főmérnökként dolgozott, s innen ment nyugdíjba 2010-ben. Filmezéssel is foglalkozott. A riportfotózás mellett a tájképek szerelmese lett, több kiállításon is szerepeltek alkotásai. Szereti a természet, a táj nyugalmát, harmóniáját, ezt kísérli megörökíteni a képein.

A kiállítás egy hónapig tekinthető meg a városi könyvtár közművelődési klubtermében.

Galériánkban egy kis ízelítőt adunk Boross László képeiből.