A megelőzésre hívták fel a figyelmet


Egészségnapot rendezett a Zirci Járás Szociális Szolgáltató Központ és a Zirci Önkormányzati Szolgáltató Központ.


Orvosi rendelővé alakult át a Művelődési Ház folyosója, de csak ideiglenesen, s most nem elsősorban a gyógyításon, hanem a megelőzésen volt a hangsúly. Időpontkérésre, előjegyzésre nem volt szükség, saját egészségének érdekében minden érdeklődőt szeretettel vártak a szervezők pénteken 11 és 15 óra között. Szűrések, mérések, vizsgálatok, tájékoztatók, tanácsok, egészséges ételek – szinte minden szerepelt a kínálatban, ami fontos lehet legfontosabb kincsünk, az egészségünk megőrzéséhez.


A programra ötven fő regisztrált, közöttük nagyon sokan voltak, akik szinte minden „szakrendelést”, szűrővizsgálatot igénybe vettek. Előfordult olyan eset is, hogy beutalót adott az orvos, tehát tényleg nem volt hiábavaló élni a kontroll adta lehetőségekkel. A hallásvizsgálatot Horváth Ibolya audiológiai szakasszisztens, a látásvizsgálatot Boros Dániel diplomás optometrista, a melanomaszűrést dr. Molnár Zsuzsa bőrgyógyász szakorvos végezte. Dr. Demény Kamilla fogorvos 11 és 12 óra között szájüregi szűrésre várta az érdeklődőket. Szirbek Éva dietetikus vércukrot mért és tájékoztatót tartott a cukorbetegség kialakulásáról, kezeléséről, ugyanebben a „rendelőben” vérnyomás-, testtömeg- és testzsír-mérésre volt lehetőség Turi Ferencné egészségügyi asszisztens segítségével.


Magyar Laura, az ÁNTSZ egészségnevelője az onkológiai éberségről adott tájékoztatót és a női önvizsgálat fontosságát hangsúlyozta. A nap végén Gerencsér Ibolya jógaoktató – néhány egyszerű gyakorlat végzésével – a jóga szervezetükre gyakorolt jótékony hatására hívta fel a figyelmet.


Az előtérben kihelyezett asztalokon szórólapok, újságok hirdették az egészséges életmódot, miközben egészséges ételkóstolóra invitálták a szervezők a program résztvevőit: növényi pástétomok, kókusztej, italsűrítmények, gyógyteák, egészséges édességek, pékáruk kerültek az Egészségnap „terülj, terülj, asztalkájára” a Gyógyászati Segédeszköz Bolt, az Egészségforrás üzlet és a Piller Pék támogatásával.


Nagyné Fáró Katalin főszervező, a házigazda intézmények vezetője eredményesnek értékelte az Egészségnapot, és a résztvevőktől is pozitív visszajelzések érkeztek.

Az orvosok, egészségügyi szakemberek pedig szívesen eljönnek újra, hogy elejét vegyék a betegségeknek. Így hát várható, hogy városunk szociális intézményei újra megszervezik majd a programot – értünk és az egészségünkért.


Kelemen Gábor