Megalakult Zirc város új képviselő-testülete – alpolgármestert is választottak a döntéshozók


Ünnepélyes keretek között megalakult Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2019–2024-es ciklusra. Megtörtént az eskütétel, alpolgármesternek egyhangú szavazással Hellebrandt Ferenc képviselőt választotta a testület.


Ottó Péter polgármester köszöntötte az újonnan felálló képviselő-testületet és a megjelent vendégeket. Köszönetét fejezte ki minden zirci lakosnak, aki állampolgári jogával élve részt vett és véleményt nyilvánított az október 13-án megtartott önkormányzati választásokon.

„Ennek a véleménynyilvánításnak az eredménye az a képviselő-testület, amely most itt van önök előtt, megmérettetésre várva, hogy a következő önkormányzati ciklus öt évét eredményekkel gazdagon, magukból a maximumot kihozva tudják teljesíteni”. A képviselő-testület tagjainak jó erőt, egészséget, kellő kitartást, szakmai felkészültséget, elhivatottságot kívánt ahhoz, hogy Zirc város minden polgárát közösen és célravezetően tudják szolgálni.

Dr. Kovács Zoltán, Zirc térségének országgyűlési képviselője is megtisztelte jelenlétével az alakuló ülést, köszöntötte az új képviselő-testület tagjait, gratulált a megválasztásukhoz. A közös munkához sok sikert, együttműködést, Zirc városának pedig töretlen fejlődést kívánt.


Az önkormányzati képviselők eskütételével vette kezdetét, majd a polgármester eskütételével folytatódott az alakuló ülés. A 2019. október 13-án lezajlott önkormányzati választásokon Ottó Pétert negyedik alkalommal választotta Zirc város lakossága polgármesternek, a képviselő-testületbe Detre Balázs, Hédl Evelin, Hellebrandt Ferenc, Horváth Attila, Lingl Zoltán, Nagy Tamás Imre, Varga Zita és Virth Csaba került be a választás eredményeként.


Sümegi Attila jegyző vezette le a képviselők és a polgármester eskütételét az alakuló ülésen


A képviselő-testület az előírásoknak megfelelően titkos szavazással választott alpolgármestert, de nem rejtegetett különösebb titkokat a szavazóládika: valamennyi testületi tag igennel szavazott Hellebrandt Ferenc önkormányzati képviselő személyére az alpolgármesteri tisztség betöltésére. A szavazás eredményét Lingl Zoltán képviselő, a szavazatszámláló bizottság elnöke ismertette.


Ezt követően Zirc város újonnan megválasztott alpolgármestere is letette az esküt, majd a polgármester és az alpolgármester illetményének megállapításáról döntött a testület.


Szavaz a képviselő-testület, Ottó Péter polgármester mellett jobbról Hellebrandt Ferenc alpolgármester


Az alakuló ülésen felülvizsgálatra került a Zirc Városi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló önkormányzati rendelet és a Közbeszerzési Szabályzat. A jövőben négy helyett két szakmai bizottság fog működni, a Pénzügyi Ellenőrző és Gazdasági Bizottság, valamint az Emberi Kapcsolatok Bizottság. A képviselő-testület rendes üléseinek időpontjában is változás következik be, ezentúl hétfőn fogják tárgyalni majd a napirendeket.


A „Zirci Városüzemeltetés” Nonprofit Kft. ügyvezetői álláspályázatának kiírásáról is meghozta a döntést az újonnan megalakuló testület. Erre azért volt szükség, mert a társaság ügyvezetője benyújtotta felmondását. A munkakör betöltésére érettségi bizonyítvány az alapfeltétel, ugyanakkor előnyt jelent technikus végzettség, felsőfokú szakképesítés, illetve felsőfokú iskolai végzettség, valamint a vezetői gyakorlat és a gazdasági társaság tevékenységi körébe tartozó szakmacsoportokhoz kapcsolódó iskolai végzettségek valamelyike. A pályázati felhívás ITT érhető el.


Ottó Péter polgármester az alakuló ülés zárszavában együttműködést kért a város minden polgárától, gazdasági társaságoktól, civil szervezetektől, egyházaktól, hiszen mint azt hangsúlyozta, a város csak akkor tud előrelépni, fejlődni, ha az együttműködés lehetőségét megteremtjük mindenkivel, aki ezért a településért tenni szeretne.

A Zirci Német Nemzetiségi Önkormányzat is megtartotta alakuló ülését. Az elnöki teendőket továbbra is Hédl József látja el, az alelnöki tisztséget Bittmann Károly tölti be. Az önkormányzat további tagjai Hédl Evelin, Fogl Ferencné és Vajcsné Győri Éva.


Kelemen Gábor