Meg kell védenünk a szabadságunkat


– 1848-ban a tét Magyarország függetlensége volt, amely garantálta többek között a szólás- és sajtószabadságot, valamint a törvény előtti egyenlőséget. Az akkor kivívott jogokat mi már ajándékba kaptuk, ám ez nem azt jelenti, hogy nem kell a szabadságunkat újra és újra megvédenünk.


Takács Szabolcs kormánymegbízott, a Veszprém Megyei Kormányhivatal vezetője mondta ezeket a gondolatokat Zirc város és térségének az 1848–49-es polgári forradalom és szabadságharcra emlékező ünnepségén. Hozzátette: a történelem olykor megismétli önmagát, a magyar nemzetnek ismét Európában kell megtalálni a helyes utat, fel kell lépnie olyan törekvések ellen, amelyek szabad akaratunkat és döntéseinket kérdőjelezik meg. „Az igaz ösvényt megtalálni és arra rálépni, nem könnyű, hiszen úgy tűnik, hogy e büszke múltú kis ország, Magyarország magára számíthat. Mint a történelem viharaiban már oly sokszor, ’48-ban is magára maradt hazánk. Az európai nagyhatalmak összefogtak és egy év leforgása alatt vérbe fojtották a magyar forradalmat.

1848 példája mégis arra kötelez minket, hogy álljunk ki továbbra is bátran az igazunkért, a döntéseinkért, a függetlenségünkért. Túl sok vérbe és áldozatba került a kivívott szabadságunk ahhoz, hogy valaha is lemondjunk róla.”

Takács Szabolcs kormánymegbízott ünnepi beszéde


Hangsúlyozta, most ismét választás előtt állunk, dönthetünk saját sorsunk alakulásáról, és arról, hogy megvédjük-e az elődöktől kapott és általuk kivívott értékeket, vagy tűrjük, hogy a liberális nagyhatalmak ránk kényszerítsék saját akaratukat.

Nemcsak a szabadságunk, a függetlenségünk a tét, hanem nemzeti identitásunk, kultúránk és gyermekeink jövője is.

A márciusi ifjak példáját állította elénk, s arra szólított fel: „legyünk bátrak, védjük meg elődeink örökét és adjunk egy biztonságos, élhető jövőt utódainknak. Ne döntse el senki rajtunk kívül, hogy mi jó nekünk, mire van szükségünk, a külföldi érdekek ne diktáljanak, ne mondják meg, hogy kivel éljünk együtt!” A nemzeti önrendelkezést azonban ma sem adják ingyen, csatát kell érte vívnunk – mutatott rá Takács Szabolcs.


A pontosan 170 éve lezajlott főbb események ismertetése mellett a forradalom és szabadságharc helytörténeti vonatkozásairól is beszélt, mint megtudtuk, a Pesten zajló eseményekről Veszprém megye lakossága, a Bakony népe csak később értesült. A pesti vásárról hazaérkező kereskedők beszámolóinak köszönhetően néhány napon belül azonban hozzánk is elérkezett a forradalom híre.

A kinyomtatott törvényeket, a 12 pontot Zircen az akkori József-napi vásáron ismerte meg a nép,

mely kitörő örömmel fogadta a jó híreket. Az ünneplést azonban csakhamar az elszánt készülődés váltotta fel. Megyénk 3086 honvédet állított ki, akik többszázezer honfitársukkal együtt elhagyták otthonukat azért, hogy életüket kockára téve egy szent célért harcoljanak – mondta a szónok.


Az ünnepségen, balról: Lingl Zoltán önkormányzati képviselő, Kropf Miklós járási hivatalvezető, Takács Szabolcs kormánymegbízott, dr. Kovács Zoltán, térségünk országgyűlési képviselője és Ottó Péter polgármester


Zirc város ünnepi megemlékezése koszorúzással vette kezdetét a Március 15. téren fúvós zene kíséretében, az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság közreműködésével.


Elsőként dr. Kovács Zoltán államtitkár, térségünk országgyűlési képviselő és Ottó Péter polgármester koszorúzott, az emlékezés virágát Berkesi Gábor zirci lakosú honvéd viszi a kezében


A honvédség, a rendőrség és a tűzoltóság közös tisztelgése gróf Széchenyi István szobránál


További képek a koszorúzásról a galériában


A megemlékezés a Városházán folytatódott, ahol a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola 7.d osztályos tanulói adtak ünnepi műsort Takács Nándor Istvánné felkészítésével.



Nemcsak a márciusi ifjakat, hanem immár hagyományosan azokat a zirci fiatalokat is ünnepelte a város, akik kiemelkedő tanulmányi eredményükért ösztöndíjat vehettek át az önkormányzattól a nemzeti ünnepen. Az elismerő okleveleket Ottó Péter polgármester és Lingl Zoltán képviselő, az Emberi Kapcsolatok Bizottság tagja adta át. Az ösztöndíjas diákok: Detre Csongor István, Dobos Gergely Csanád, Farkas Estilla, Forsthoffer Fanni, Hédl Petra, Kujbus Petra, Lekrinszky Anett, Molnár Petra, Moór Bence Dániel, Neumann Péter, Oláh Lili, Pallós Barbara, Simon Panna, Vajcs Luca, Vajda Kitti.


Az ünnepségen megjelenő ösztöndíjas diákok


A Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Stúdió KB által szervezett ünnepi műsorban közreműködtek a Zirci Fúvósok Karácson Zoltán művészeti vezetésével.



Szakács Ildikó, a műsor vezetője zárszavában hangsúlyozta, 1848-ban a piros szín az erőt, a fehér a hűséget, a zöld a reményt jelentette a magyarok számára. Nemzeti zászlónk kicsiny testvére a kokárda, amit minden Március 15-én a szívünk fölé tűzünk. Mindkettő jelkép, a magyar nép összetartozását hirdeti – a közös múltat, a közös jelent és a közös jövőt. Az Országgyűlés 2015-től a magyar zászló és címer napjává minősítette március 16-át.


A számok is jelképek

Az első félévi ösztöndíjak átadása mindig egybeforr a nemzeti ünnepünkkel, és most még a számok is a forradalom és szabadságharc emlékét idézték: pont 15 éve van középiskolai tanulmányi ösztöndíj, 15 diák

részesült az elismerésben és velük együtt 2003 óta 348 ösztöndíjasa van Zirc városának.



Kelemen Gábor