A bakony fővárosa

Még édesebbé tették az otthonukat


„Az én portám” címmel az 5. Zirci Mézeskalács-falu kiállítás nyílt meg a Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóházban.


A vendégeket dr. Vida Beáta, a házigazda intézmény megbízott igazgatója köszöntötte.

Köszönetet mondott mindazoknak, akik a közösségi összefogásban részt vettek, az otthonukban elkészítették a mézeskalácsportájukat, és elhozták a múzeumba, hogy azokat mindenki megcsodálhassa, alkotásukkal élményt biztosítanak kicsiknek, nagyoknak egyaránt.


A kiállítást Marton-Bőczy Boglárka nemezkészítő nyitotta meg, akinek a keze munkájára szintén rácsodálkozhatunk a tárlaton, hiszen a legaktívabb közreműködője volt a Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház mézeskalács-változatának megalkotásában.

Dr. Vida Beáta megbízott igazgató köszöntője, mellette a kiállítást megnyitó Marton-Bőczy Boglárka


Marton-Bőczy Boglárka örömét fejezte ki, hogy részese lehetett ennek a közösségi összefogásnak, és hogy ilyen sokan eljöttek a megnyitóra. Hangsúlyozta, milyen jó, hogy

a nagy készülődés, a mézeskalács-készítés és díszítgetés közepette nemcsak a mézeseinket, hanem a lelkünket is ékesíthetjük, ezáltal közelebb kerülhetünk az ünnep igazi lényegéhez, és egymáshoz is.

Hozzátette azt is, nagyon jó érzés számára, hogy már több éve részese lehet az összetartó zirci közösségnek.

Gondolatait követően Fekete István „Róráte” című meséjét tolmácsolta a hallgatóság felé.

Mintha az író meséjéből bújt volna elő ez a kiállítás is, hiszen egymás szomszédságába kerültek azok, akik a valóságban több utcányi távolságban élnek, sőt más településről is beköltöztek a zirci mézeskalács-faluba.

Láthatunk a portákon többek között hóembert, kutat, falnak támaszkodó kerékpárt, focikaput, fenyőket a domboldalon és a házak között, s van olyan kuckó, ahol még lámpást is gyújtottak. A gondosan felépített családi házak és a tárlatnak helyet adó intézmény mellett az Idősek Klubja is elkészült mézeskalácsból. A kiállítás-megnyitót még hangulatosabbá tették a falra vetített, régi nagy bakonyi telekről tanúskodó fotók Cuhavölgyi Klára archívumából és Müller Anikó fényképgyűjteményéből.

A kiállítás december 24-ig tekinthető meg a Reguly Antal Múzeum felújított épületében.


Kicsiknek, nagyoknak egyaránt élmény a mézeskalács-falu, melyen apró kis csodákat is fel lehet fedezni



Kelemen Gábor