A bakony fővárosa

archívum - esemény

archívum - hírek

Maszkban, kánikulában is a vérüket adták


Ötödik alkalommal szervezte meg a Magyar Vöröskereszt Zirci Területi Szervezete a Retro Véradást. A véradók a rekkenő hőségben sem hagyták cserben ismeretlen embertársaikat, csaknem száz ember életét mentették meg öt óra leforgása alatt.


Hiszen a statisztikai adatok szerint három emberi életet menthet meg, aki egyszer vért ad. Magyar Lászlóné területi vezető, a vöröskereszt megyei koordinátorának tájékoztatása alapján ezúttal 36-an jelentkeztek véradásra a Művelődési Házban, ebből 32 bizonyult sikeresnek.

Hangsúlyozza, hogy most még inkább fontos a véradók aktivitása, hiszen a járványhelyzet erre is rányomta a bélyegét, az országos adatok szerint jelentősen csökkent a napi vérmennyiség. A zirci területi szervezet az elsők között volt, amely 2016-ban visszahozta a köztudatba a Retro Véradást, ami csak a tavalyi évben maradt el a pandémiás időszak miatt.

Hárman a véradók közül, balról jobbra: Piedl János, Ripper Zsuzsanna, G. Noé Judit

Magyar Lászlóné örömét fejezi ki, hogy egy év kihagyás után újra megtarthatták a nyári akciót, és egyre több rendezvényen van lehetőségük a véradósátrat felállítani.


A véradás nincsen védettségi igazolványhoz kötve, de a hatályos járványügyi szabályokat haladéktalanul betartják: az épületbe történő belépéskor testhőmérséklet-ellenőrzés történik, a véradóhelyiségben pedig maszkot kell viselni. A vendéglátást is szabadtéren oldották meg, a „retro” feelingnek megfelelően sörrel és virslivel köszönték meg a „csendes hősök” áldozatos tevékenységét.


A vöröskereszt területi vezetője arra is felhívja a figyelmet, hogy a tartós kánikulában is nagy szükség van a vérre, hiszen minél több verejték távozik tőlünk, annál vérszegényebbek leszünk, és a folyadékbevitel ellenére is okozhat rosszullétet a jelentős vízveszteség. Hozzáteszi azt is, amennyiben irányított véradásra van szükség, keressék őket azonnal.


Magyar Lászlóné végül köszönetét fejezi ki az önkéntes munkatársaknak és a rendezvény támogatóinak: főtámogatóként a Vezir-Hús Kft., valamint a Horváth Pékség, a Zirc-Coop Zrt., a Rekord Üzletház és a Patkó Vendéglő segítségével tudták vendégül látni a véradókat.


Kelemen Gábor