A bakony fővárosa

archívum - esemény

archívum - hírek

Más nyelvet beszélünk, de mégis egyet


Német diákok vendégeskedtek városunkban május 4. és 9. között. Görlitzből, egy evangélikus magániskolából érkeztek és a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola diákjainak vendéglátását élvezték.

– A szakmai kapcsolat 2016-ban kezdődött az ott tanító kollégákkal egy németországi Goethe Intézet-es Nyári Egyetemen, ahol én is részt vettem. 2017-ben egy másik sikeres pályázat révén kijutottam a görlitzi iskolába. A gyerekeknek annyira megtetszett Magyarország, miután több workshopot tartottam nekik, hogy az egyik tanuló felvetette az ötletet: „Tanár úr, menjünk Magyarországra osztálykirándulásra!” – meséli az előzményeket Szeifert Gyöngyi, a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola tanárnője.

Abban a pillanatban, ahogy a német diák óhaja elhangzott, elkezdődött a szervezés. Martin Cichon, a görlitzi evangélikus magániskola igazgatója a téli szünetben tett egy előzetes látogatást Zircen, „feltérképezte a tájat”, s erre a terepszemlére építették fel a május eleji iskolai kirándulás programját. Már ekkor megismerték egymást Burján Istvánnal, a zirci iskola igazgatójával.

Május első napjaiban tizenöt hetedik osztályos diák és két felnőtt vendégeskedett városunkban a görlitzi iskolából. Az egyik felnőtt az igazgató Martin Cichon volt, aki egyben osztályfőnök is, a másik kísérő pedig egy szülő, akit Herr Seifertnek hívnak, persze nem a névrokonság miatt alakult ki a jó kapcsolat a két iskola között. – A gyerekek zirci diákoknál voltak elszállásolva, így életszerű betekintést nyertek a magyar mindennapokba, nem utolsósorban gyakorolhatták egymás anyanyelvét, illetve az angol nyelvet, hiszen mindkét országban ez az első idegen nyelv – sorolja a találkozás nyelvtanulásra gyakorolt pozitív hatásait Szeifert Gyöngyi. A főszervező pedagógus sikeresen pályázott, így a vendéglátó zirci diákok is részt tudtak venni a programokon.



Szeifert Gyöngyi férjével a pozsonyi pályaudvarra ment a német diákok elé, innen érkeztek Zircre, ahol már nagyon várták őket a vendéglátók



A német vendégek május 4-én, pénteken érkeztek városunkba, s foglalták el szállásukat. Szombaton városnézés szerepelt a programban, megtekintették Zirc nevezetességeit, délután pedig sportprogramra került sor az iskolában a zirci gyerekekkel közösen.


A német és a zirci diákok az apátsági udvarban


Naplót kellett vezetniük a vendégdiákoknak a kirándulásról, így még több mindent „elvittek magukkal” Zircről


Kellemesen elfáradtak a sportfoglalkozást követően, melyet Burján István igazgató tartott


Vasárnap a német diákok Budapestre utaztak, és az egész napot a fővárosban töltötték. Hétfőn aztán újra útra keltek, immár vendéglátóikkal együtt balatoni hajókiránduláson vettek részt, strandoltak és ellátogattak Veszprémbe is.



A Balatonfüred-Tihany hajóút is jó alkalom volt az ismerkedésre a fiatalok számára. A lenti képen Szeifert Gyöngyi zirci pedagógus beszélget Martin Cichonnal, a görlitzi iskola igazgatójával a veszprémi belvárosban



Kedden az iskolalátogatásé volt a főszerep, a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola rajzműhelyében Szeifert György a vizualitás nyelvén hozta még közelebb egymáshoz a német és a magyar diákokat, akik nagyon élvezték a kreatív foglalkozást.


Rendhagyó rajzóra Szeifert György tanár úr vezetésével



A német diákok szerdán vettek búcsút vendéglátóiktól, amely érzékenyre sikerült, hiszen a pár nap alatt szoros kapcsolatok alakultak ki a fiatalok között. Várható is, hogy a görlitzi iskola visszahívja majd a zircieket, erről az igazgató úr is beszélt a városi televíziónak adott interjúban.


Mint látható, nem volt könnyű a búcsúzkodás, de annál nagyobb örömet jelent majd az újabb találkozás


Szeifert Gyöngyi köszönetét fejezi ki dr. Horváth Sándor Árpád alpolgármesternek, aki tiszteletdíjával támogatta a német diákok vendégül látását, valamint Bereczkiné Papp Krisztinának a segítségét, amelyet a program eredményes megvalósulásához nyújtott.


A vendéglátó zirci diákok Ábrahám Gábor (6.b), Bereczki Eszter (III. Béla Gimnázium), Bolla Bori (6.a), Buda Benedek (7.a), Földesi Benedek (7.b), Hajba-Spanberger Hanna (6.a), Klausz Máté (8.b), Máj Levente (7.a), Pej Szabina (8.b), Sógorka Noémi (8.b), Svéd Petra (8.b), Szilágyi Zalán (8.a), Szöllőskei Levente (6.c), Ulrich Attila (8.b) és Vigh Emma Klára (szintén 8.b) voltak.

Az indulás előtt még összeálltak egy közös képre a német vendégek a fogadó diákokkal, családokkal


Fotók: Szeifert György, Martin Cichon

Cikk Kelemen Gábor