A bakony fővárosa

archívum - esemény

archívum - hírek

Már Zircen is lehet teqballozni


Teqballozhatnak a diákok a PSZC Reguly Antal Szakképző Iskolájában, és mások is igénybe vehetik a játékasztalt. A sportág világbajnoki ezüstérmese, Szolga Máté tartott bemutatót egy rendhagyó testnevelésóra keretében.



– Iskolánk 2018 decemberében kapta meg szakképzési centrumunk támogatásával a teqball-asztalt, mely többfunkciós, összesen négy játékot lehet rajta játszani. A beszerzés óta testnevelésórákon viszonylag kevés alkalommal használták tanulóink az asztalt, többnyire azok a diákok, akik a labdarúgásban technikásabbak, szívesen lábteniszeznek – meséli az előzményeket Horváth Csaba, a szakképző iskola testnevelő tanára. Szerette volna kibővíteni az érdeklődők számát, ezért meghívta az iskolába a teqball egyik ismert, világbajnoki ezüstérmes magyar játékosát, a nagyesztergári Szolga Mátét, aki egy rendhagyó dupla testnevelésóra keretében bemutatót tartott, majd a diákok is kipróbálhatták a labdajátékot.


A sportágat magas fokon űző játékos Hollandiában él, ahol többek között edzéseket, bemutatókat is tart. – Nagy élmény volt vele találkozni iskolánkban. A rövid sportágelméleti ismertetés után változatos gyakorlatokkal ismerkedhettünk meg, melyekben tevékenyen részt vettek diákjaink is, technikai képességüktől függetlenül – értékeli a bemutatót a testnevelő, majd a tervekről is beszél: – A jövőben edzésmódszertani segédanyagokat kapunk Mátétól az oktatáshoz, s bízom benne, hogy rövid időn belül, egy amatőr teqball-tornát is rendezhetünk.

Szolga Máté (szürke felsőben) útmutatásai alapján a diákok is kipróbálták az egyre népszerűbb játékot

A teqball magyar fejlesztésű sportág, amely dinamikusan fejlődik a világon. A lábteniszhez hasonló, kiegészítő mozgásformája a labdarúgásnak. Fejleszti a labdaérzékelést, az állóképességet, a koordinációt. A technikai képességfejlesztés mellett taktikai fejlesztő hatása is van. Ami nagy előny, hogy kizárt a sérülésveszély, mert a játékosok között nincs kapcsolat.


Horváth Csaba végül arról is tájékoztat, hogy

az iskola szívesen várja azok jelentkezését, akik szeretnék megismerni, kipróbálni ezt a játékot.

Délutánonként, amennyiben szabad a tornaterem, előzetes időpont-egyeztetést követően térítésmentesen lehet teqballozni.



Végül egy kis Ízelítő a világbajnoki ezüstérmes teqball játékos, Szolga Máté bemutatójából



Fotók, videó: Horváth Csaba

Cikk: Kelemen Gábor