A magyar katonák haláluk által váltak hősökké

-Most, amikor már majdnem nyolcvan év telt el a második világháború óta, és közöttünk egyre kevesebben vannak, akik annak túlélői lehettek, az emlékezés az utókornak a kötelessége és a kötelezettsége. Ezért tartom fontosnak, hogy évről évre legalább egy alkalommal megálljunk az emlékmű előtt, és emlékezzünk azokra, akik parancsot teljesítve, haláluk által váltak hősökké.

Ottó Péter polgármester hangsúlyozta ezt Hősök-napi emlékezőbeszédében, a hősi emlékműnél. Hozzátette, az első világháborút követően nem véletlenül indult el a hősi emlékművek építésének a gondolata és országos mozgalma, hiszen a szűkebb közösségek nagyon fontosnak tartották azt, hogy akik nem tértek haza a frontról, azokról név szerint is meg tudjanak emlékezni. Ennek következtében került fel a zirci emlékműre is az első, majd a második világháború hősi halottjainak a névsora.

Az 1925-ben közadakozásból létesült, először a mai Városháza előtti Béke téren felállított hősi emlékmű tetején látható szobrot, Martinelli Jenő alkotását több szempontból is egyedülállónak és kivételesnek nevezte a városvezető.

Mint mondta, sehol sem lehet látni hasonló módon megfogalmazott, allegorikus alakot, Patrona Hungariae-t, Magyarok Nagyasszonyát, - akinek Szent István király felajánlotta országát - és a lábánál az oltalmazott, sebesült katonát. Szűz Máriát, Magyarország védőszentjét gyakran ábrázolják a Szent Koronával a fején, országalmával, jogarral a kezében, címerrel a lába mellett, de nagyon ritkán Pallasz Athénéhez, a bölcsesség, a jog, a művészetek és az igazságos háború görög istennőjéhez hasonlóan sisakkal és mellvérttel.

A szónok elmondta, hogy az első világháború tizenöt-húszmillió áldozatot hozott és egy igazságtalan békediktátummal ágyaztak meg a második világháborúnak, amely még nagyobb pusztítást végzett, negyvenöt-ötvenmillió emberáldozatot követelt.

Részleteiben is kitért a magyar hadtörténelem egyik legsúlyosabb és legveszteségesebb eseményére, a doni áttörésre, melynek nyolcvanadik évfordulójáról idén januárban emlékeztek meg Zircen, emlékmenet is indult a magyar tartalékos honvédek által.

A munkaszolgálatosokkal együtt mintegy kétszázötvenezer fős második magyar hadsereget német igényeket kiszolgálva vezényelték ki a frontra gyatra felszereléssel és ellátással, gyér fegyverzettel. Az első ezer kilométereket még könnyen megtehették, hiszen vasúti szerelvényekkel szállították őket a harcszíntér közelébe, onnan viszont gyakran többszáz kilométeres erőltetett menettel érték el a frontvonalat, amelyet kemény, véres harcok által, a szovjetek jelentős túlerejével szemben próbáltak tartani, ami lehetetlen küldetés volt, nem beszélve a hírhedt orosz tél jelentette kihívásokról.

Ami a veszteségeket illeti, körülbelül ötvenezer katonánk hunyt el és ugyanennyire tehető a sebesültek száma. Egyes állítások szerint harmincezren estek fogságba, de voltak olyanok, akik már a fogolytáborokba tartó út során életüket vesztették. Nagyon sokakat a mai napig eltűntként tartanak nyilván. Viszonyítási alapként azt is megjegyezte, hogy

a rendszerváltozást megelőzően mintegy százezer fős volt a magyar néphadsereg, ez is mutatja, hogy mit jelentett ez a kétszázötvenezer fős létszám az ország életében, és hogy a Don-kanyart megjárt katonáink milyen tettet hajtottak végre.

Az emlékező gondolatokat követően koszorúzásra került sor.

Az emlékmű talapzatánál elhelyezte koszorúját Zirc Városi Önkormányzat, a FIDESZ helyi szervezete, a Zirci Német Nemzetiségi Önkormányzat, a Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Stúdió KB és a Zirci Országzászló Alapítvány.

A történelmi egyházak képviseletében Pápicsné Jakab Johanna Júlia evangélikus lelkész mondott áldást. A műsort Csaba Lilla vezette, bensőséges szavalatával közreműködött Szakács Ildikó.