A bakony fővárosa
archívum - esemény
archívum - hírek
Lelkiekben gazdagodtak a gyerekek
A hóember alig lát ki az olvasmányok
közül, melyekkel a gyerekek ellátták a hosszú téli estékre.
Újabb
eredményes HóOlvasó Pályázatot bonyolított le a Békefi Antal Városi Könyvtár. A
hagyományos versenyre tizennégy év alatti gyermekek jelentkezhettek olyan
szépirodalmi művekkel, amelyeket a könyvtárból kölcsönöztek.
– Nem szabad elfelejteni, hogy az olvasóvá válás nem az olvasni tudással kezdődik. Akinek négy-öt éves koráig sokat meséltek, abból előbb-utóbb olvasó felnőtt lesz, az olvasás kedvelt időtöltésévé válik
– mondta el beszámolójában Berkesi Gáborné, az intézmény
olvasószolgálatos-könyvtárosa, a program főszervezője. Hozzátette: ezért
tartották fontosnak, hogy az iskolások mellett óvodások is nevezhessenek,
akiknek szüleik, nagyszüleik, testvéreik olvastak fel. Nekik ezért a
közreműködésért ezúton is köszönetüket fejezik ki.
1 olvasmány 1 hógolyó, s mint látható, havas lett a hóember ruhája…
A nemes versenyen negyven gyermek vett részt, akik összesen 257 kötet verset, mesét, regényt olvastak el, hallgattak meg.
– A téli pályázatra kicsit kevesebben
neveztek, mert voltak olyanok, akik először a karácsonyra kapott
ajándékkönyveket olvasták el. Az iskolásoknak félévzárás előtt több volt a
tanulnivalójuk is. Mindezek ellenére is volt olyan olvasója a könyvtárnak, aki 2-300,
olykor 4-500 oldalas könyvekkel gazdagította élményeit.
Berkesi Gáborné ugyanakkor hangsúlyozza,
az olvasással szerzett élmények nem mérhetők, mindenki lelkiekben gazdagodott. Nem véletlenül választották mottóul Móricz Zsigmond gondolatait: „A gyermek lelke tiszta lap. Gondold végig, mivel írja tele a könyv, melyet kezébe adsz.”
A
jutalmazást a Zirc Városi Önkormányzat 2015. évi civil pályázati alapjából
kapott támogatás útján az „Együtt a Könyvtárért” Alapítvány, valamint Tóth Erika biztosította.
kg