A bakony fővárosa

archívum - esemény

archívum - hírek

Legyen iránytű a hazafiságuk! - A tizenhárom aradi vértanúra emlékezett Zirc városa


– A függetlenség – éppúgy, mint a biztonság – attól, hogy éppen van, mert megörököltük, kivívtuk vagy megteremtettük, még nem örök. Vigyázni és védeni kell.


Dr. Detre Miklós mondta ezeket a gondolatokat az Aradi Vértanúkra emlékező beszédében, október 6-án, a nemzeti gyásznapon, a Március 15. téren. Hozzátette: ahogy az 1848-ban a forradalommal kivívott jogokat és függetlenséget ármánnyal, majd nyílt erőszakkal akarta visszavenni a bécsi udvar, ugyanúgy a történelem során előtte és azóta is folyamatosan veszélyben van. „Ahányszor gyávák, restek, buták voltak a vezetőink vagy gyenge az ország, mindig el is veszett. Ez ma sincs másként. Körülöttünk egy kontinens kezdi elveszíteni egy évezredes értékrendszerét és identitását, miközben aberráltak, deviánsak és kócos bolondok próbálják az akaratukat ráerőltetni mindenkire maguk körül" – mondta az ünnepség szónoka.


Dr. Detre Miklós emlékezőbeszéde a Március 15. téren, az Aradi Vértanúk Emlékművénél


Hangsúlyozta azt is, hogy ma nekünk nem kell fegyverrel harcolnunk az ország függetlenségéért, nem kell meghalni a szabadságért, de felelős döntéseket kell hoznunk, hogy függetlenségünk megmaradhasson és identitásunkat megőrizhessük.


„A tizenhárom aradi vértanú emlékét ma is számos iskola, utca, tér, szobor és emlékhely őrzi, amelyeknél minden évben elhelyezzük a kegyelet koszorúit. De ennél fontosabb, hogy legyen számunkra mindig iránytű a magyar golgotán kivégzett tizenhárom tábornok hazafisága, az ország szabadsága iránti elkötelezettsége és próbáljuk példájukat a jövő nemzedék elé is állítani, hogy Magyarország független és szabad Magyarország maradhasson”

– hangzott el a beszédben.



Dr. Detre Miklós tragikus, mégis dicsőséges napnak nevezte 1849. október 6-át, egyenként idézve fel az aradi vértanúk kivégzésének döbbenetes körülményeit, utolsó óráikat a melléjük rendelt lelkészek beszámolói alapján. Szombat volt akkor is, mint most, amikor 169 évvel később emlékeztünk rájuk. Beszélt arról is, hogy több mint száz embert végeztek ki; katonákat, politikusokat, egyházi, polgári személyeket. Az úgymond kegyelemből tíz-húszéves várbörtönre ítéltek száma több ezer, és tízezer szám sújtották a honvédség tisztikarát lefokozással, legénységüket császári alakulatokhoz való kényszersorozással és külföldi szolgálattal.


Az Aradi Vértanúk Emlékművénél elhelyezték koszorúikat az emlékező szervezetek; Zirc Városi Önkormányzat, a Zirci Országzászló Alapítvány és a Zirci Fidesz Csoport. A történelmi egyházak képviselői – Imrefi Mór plébános, Vecsey Katalin református lelkész és Szakos Csaba evangélikus lelkész – áldással, Németh Nikolett, a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola diákja szavalattal adózott a vértanúk emlékének.



Az ünnepséget a Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Stúdió KB szervezte, a műsorban közreműködött Csaba Lilla.



Kelemen Gábor