A bakony fővárosa
archívum - esemény
archívum - hírek
Kútból és fa tetejéről is mentett embereket a zirci tűzoltó
Kiemelkedő egyéni szakmai
teljesítményének elismeréseként „A 2017. év Veszprém Megyei Önkormányzati
Tűzoltója” kitüntetést vehette át Vágenhofer
Roland zirci tűzoltó a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
igazgatójától, Dányi Béla
dandártábornoktól.
2008-ban
lépett be először a zirci tűzoltókhoz, majd hároméves szolgálatot követően
külföldön próbált szerencsét. Valahogy azonban mégiscsak visszahúzott hazájához
a szíve, mintha meghallotta volna messziről a bajba jutott emberek
segélykiáltásait: újra kérelmezte felvételét a Zirci Önkormányzati
Tűzoltósághoz, ahol tisztában voltak a képességeivel, s örömmel fogadták a
visszatérését. Ő már a harmadik zirci tűzoltó öt éven belül, aki megkapta ezt
az elismerést.

Vágenhofer Roland az elismerő oklevéllel és a kiemelkedő munkájáért kapott ajándéktárggyal
– Társasági igényű, ugyanakkor társaságot teremtő személyiség, egyenes, nyílt ember, aki nemcsak szakmailag, hanem mint munkavállaló is kiemelkedő – jellemzi beosztottját ifj. Szelthoffer Ferenc parancsnok.
Elvégezte
a négy hónapos tűzoltó alapfokú tanfolyamot, amivel a hivatásos állományban is
szolgálhatna, de ő maradt kisvárosunk tűzoltóságánál. Jelenleg a „C” szolgálati
csoportban 1/1-es beosztást lát el, ami a legmagasabb kategóriának számít a
tűzoltók között. Több olyan helyszínt közelít meg nagy bátorsággal, amit társai
esetlegesen fordított érzelmekkel tennének meg. Humorával enyhíteni tudja a
bajba jutott emberek félelmét, amíg társaival együtt a segítségükre siet –
teszi hozzá.
Vágenhofer Roland nem szereti az állandóságot és a kiszámíthatóságot, szereti viszont a kihívásokat, azt mondja, ezért választotta ezt a hivatást.
Szerény
a kitüntetésével kapcsolatban, amikor erről kérdezzük, elmereng, s
különösképpen két műszaki mentés emlékképei peregnek le előtte: amikor
Nagyesztergáron egy kútba esett állampolgárt kellett felhozni a mélyből, és
amikor egy fa lombkoronáján landoló kisrepülőgép pilótájának és utasának a
segítségére siettek. – A tűzoltó munkával jár mindez, de ahogy ő a mentést
kivitelezi, azzal emelkedik ki társai közül – fűzi hozzá parancsnoka. A mélység
és a magasság mellett persze még számtalan eset volt, ahol szükség volt a
kivételes képességeire: közúti balesetek, háztüzek, lángoló gázpalackok
ártalmatlanítása…

Szereti
az idejét hasznosan eltölteni, legfőbb hobbija a horgászat, amely már
kisgyerekkora óta elkíséri, gyakran pecáznak a testvérével, versenyekre is
járnak, a kollégákkal is részt vesznek a tűzoltósági horgászversenyeken. A
vadászat is közel áll hozzá, szeret kirándulni az erdőben, focizni a
barátokkal, s minden olyan tevékenység vonzza, amely a természetben történik.
Ezért is szeret Zircen élni, mert ezen a tájon az ember megtalálja a szabadságát,
amikor nem köti le a szolgálat. Nemcsak hivatásánál fogva segíti az embereket,
hanem „csendes hősként” is igyekszik életeket menteni: egyszer adott eddig
vért, de azt mondja, ennek lesz folytatása, szeretne rendszeres véradó lenni.



Jó érzéssel tölti el, amikor egy káreseményt követően az emberek megköszönik a segítséget.
Az oklevél mellett egy órát kapott ajándékba, de hangsúlyozza, számára már az is elég, ha csak szavakkal ismerik el a munkáját. Sok gratulációt kapott lakóhelyén, bajtársai, barátai, ismerősei is örömmel fogadták a kitüntetését, és természetesen a családja is nagyon büszke rá. Sok kisgyermek álma, hogy tűzoltó legyen, vagy katona. Vágenhofer Rolandnál sem volt ez másként, de akkor még nem tudta, hogy ezt a szép hivatást választja. Most már úgy érzi, innen szeretne majd egyszer nyugdíjba menni.
A teljes Zirci Önkormányzati Tűzoltóság kiemelkedő tevékenységét is elismerték: ITT
Kelemen Gábor