A bakony fővárosa
archívum - esemény
archívum - hírek
Kulturális élmények és a közönségszórakoztatás magas foka Zirc város új, ikonikus fesztiválján
Még frissek az emlékek,
lélekben talán még mindig ott vagyunk valamelyik téren, a megvalósult álmok
színpada előtt: augusztus 11-12-én Zirc városa egy új fesztivállal iratkozott
fel a programtérképre. A ZIRCikON a visszhangokból is ítélve maradandó élményt
nyújtott a résztvevők számára és egyhamar a város egyik, ha nem a
legjelentősebb rendezvénye lett.
Kétnapos volt a fesztivál, de igazából már csütörtök délután kezdetét vette és csak vasárnap fejeződött be. A Bagolyvárban városunk kiváló művészeinek és tehetséges művésznövendékeinek közös tárlata indította útjára a programok hosszú sorát.
A tárlatról bővebben
külön írásunkban olvashatnak.

A város egyik ikonikus épületében, a ciszterciek első szálláshelyeként számon tartott Bagolyvárban indult útjára a program
-Amikor 2018-ban Veszprémet hozta
ki a zsűri győztesnek az Európa Kulturális Fővárosáért folyó versenyben, a
program megalkotói számára az első pillanattól kezdve világossá vált, hogy ez a
cím nem lehet csak a városé, hanem az egész térségnek együtt kell dolgoznia,
hiszen megdolgoztak ezért – hangsúlyozta dr. Navracsics Tibor
területfejlesztési miniszter, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális
Fővárosáért felelős kormánybiztos a rendezvény ünnepélyes megnyitóján.
Mint azt elmondta, az egymást követő nemzedékek hagyományai, az itt létrejött kulturális értékek, a tájnak az a karakterisztikája, amely természet-ember-kultúra egységét adja, voltak a döntő tényezők, amely Veszprémet és a Bakony-Balaton térségét Európa Kulturális Fővárosává tették, azt pedig értelemszerűnek nevezte, hogy Zirc, a Bakony szíve kiemelt helyet kapjon a programsorozatban, hiszen ahogy fogalmazott, a magyar kultúrtörténet egyik jelentős központjáról van szó.
Reményét fejezte ki, hogy
a programsorozat részeként életre hívott nagyrendezvény is hozzájárul ahhoz, hogy a város és a térség, a különböző települések közösségei a jövőben együttműködve, a terveket közösen megvalósítva egy még virágzóbb időszakba léphessenek.

Dr. Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter, az Európa Kulturális Fővárosáért felelős kormánybiztos
Ottó Péter, a házigazda város polgármestere is köszöntötte az egybegyűlteket. Örömét fejezte ki, hogy ilyen sokan részeseivé váltak annak az ünnepnek, amelyet Zirc számára jelent a Veszprém-Balaton és Bakony Európa Kulturális Fővárosa cím, és az ahhoz kapcsolódó programsorozat.
„Zirc városa – ha az ábécé sorrendet nézzük – általában hátul szokott szerepelni. Ha viszont a történelmét, az itt lakó emberek kultúráját tekintjük, akkor mindig is egy magaslat volt, nemcsak Magyarország legmagasabban fekvő városaként, hanem kulturális értelemben is”
–
fűzte hozzá.
Köszönetet mondott Veszprém
Megyei Jogú Városának, hogy partnert talált a régióban, így Zirc városában is,
a jelen lévő miniszternek, akinek komoly szerepe volt abban, hogy a programévet
a régió minél tartalmasabban, programdúsabban tudja megélni. Nem feledkezett
meg továbbá a szervezésben, lebonyolításban közreműködőkről sem.

Ottó Péter polgármester köszöntője Zirc város új fesztiváljának ünnepélyes megnyitóján
Fontosnak tartották azt is, hogy
bevonják a programba az Európa számos országában meglévő partnereiket, a
romániai, erdélyországi Barótot, az ukrajnai, kárpátaljai Dercent, a
németországi Pohlheimet és a traunsteini tűzoltókat, valamint a finnországi
Nivalát. Külön köszöntötte a testvértelepüléseket, amelyek nemcsak
delegációkkal képviseltették magukat a rendezvényen, hanem elhozták művészeti
csoportjaikat is, még gazdagabbá téve a programkínálatot.
Meglepetésszámként a különböző országokból érkező partnerek és a házigazda város képviselete együtt énekelte Beethoven IX. Szimfóniáját, az Európai Unió himnuszát, az Örömódát.

Zirc és partnertelepüléseinek közös éneklése
A programok augusztus 11-én, péntek délután kézműveskedéssel indultak a Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház műhelyeiben.
Az első fellépésre is az
intézmény területén felállított színpadon került sor, ahol Halász Judit bebizonyította,
hogy méltán illették őt az „örökifjú” jelzővel a zirci nagyrendezvényt
beharangozó sajtótájékoztatón. Igazi gyermekünnep volt ez: buborékok emelkedtek
a magasba a zsúfolásig megtöltött nézőtéren, a művésznő pedig a tőle áradó
feltétlen szeretettel szólította meg örökzöld, generációkon átívelő dalaival a
közönséget, amely aktív részesévé is vált a fesztivál első koncertjének.

Halász Judit kortalanságát bizonyítja, hogy bizony a felnőttek között is lehettek szép számmal, akik a gyermekdalain nőttek fel
Akik egyik helyszínről a másikra tartottak, a belvárosi nyüzsgésből már megtapasztalhatták, hogy valami rendkívüli történik, a nagy múltú kisváros ezen a szép napon az élményszerzés útjára lépett.
A Rákóczi téri Diákfórum táncparketté alakult át, elsőként a derceni „Gyöngyösbokréta” Népi Együttes emlékeztetett minket soha el nem múló hagyományainkra – a kárpátaljai csapat ekkor már a harmadik helyszínen lépett fel az érkezését követően –, majd jött a baróti Syncron, amely színes ruhákban pompázva, modernebb stílust kölcsönzött az életünkbe.
Az utolsó számra aztán az erdélyiek is viseletet öltöttek, s előadásukat a derceni testvércsapatnak ajánlották.


A vastapstól visszhangzó teret Csizmadia Géza elismerő szavai követték. A főbetyári címét viseletével is büszkén mutató műsorvezető úgy fogalmazott, nincs zirci nagyrendezvény a határon túli táncosok nélkül – legyen szó Bakonyi Betyárnapokról, Kulturális Stelázsiról, ZIRCikON-ról.
A csoportok közös fotóval búcsúztak el az őket továbbra is lelkesen éltető, a Diákfórumot körülölelő közönségtől.

A magyarajkú testvértelepüléseinkről érkező tánccsoportok és Csizmadia Géza Bakonyi Főbetyár, műsorvezető közös képe
A műsor Kovács Nóri, a népzene és a világzene műfajának egyik legismertebb előadójával folytatódott a Reguly-színpadon. „Szabadon” szóló koncertje során Csángóföldre és a Felvidékre is elrepített minket, az ismertebb magyar népdalok sorra követték egymást az elbűvölő hangú énekesnő előadásában.
A művésznő és Barót Város Néptánc Csoportja extra produkcióval örvendeztette meg a közönséget, határokon átívelő, első találkozásukat élhettük át két közösen előadott dal erejéig.

Mintha mindig is együtt lépnének fel, pedig most találkoztak először – Kovács Nóri énekesnő és a baróti néptáncosok
Az Alkotmány utcai rendezvényterületen a magyar könnyűzenei élet élvonalába tartozó zenekarok élőkoncertjeinek tapsolhattunk Szakács Ildikó műsorvezető lendületes, hangulatkeltő konferálásaival.
Elsőként a minden korosztályt megszólító Margaret Island lépett a színpadra.
„Ez a nap is az ébredéstől az álmainkig tart”
– mintha csak éppen a ZIRCikON fesztiválhoz vezető út köszönt volna
vissza egyik legnagyobb slágerükben, de a valóság színtiszta képe volt, ahogy Lábas
Viki a csapatával szinte szárnyalt a zirci éjszakában. Idővel az „Eső” is
eleredt, de szerencsére csak az énekesnő torkából, és ekkor tengerként
hullámzott az első sorokban magának helyet követelő rajongótábor.

A Margaret Island koncertje megtöltötte az Alkotmány utcai rendezvényteret

„Szabadon!”
– zúgott az idén
éppen húszesztendős Punnany Massif zenekar tagjainak előadásában, akik
gondoskodtak az esetlegesen elernyedt végtagokról is: mozgásgyakorlatokra
invitálták a közönséget, főbb követőik eleget is tettek a fentről jövő
kérésnek: leguggoltak, majd egyszerre ugrottak a magasba, annak örömére is,
hogy itt Zircen találkozhatnak a hazai vizek kedvelt funk csapatával. Az
„Utolsó tánc” fülbemászó füttyszólama is átjárta a teret, de messze nem ez volt
az utolsó tánc.

A Punnany Massif szabadjára engedte a fantáziáját Zircen, még gimnasztikáztak is a közönséggel együtt
A további, éjszakába nyúló hangulatért két zirci lemezlovas, DJ Kicsee és DJ Tehel Károly volt a felelős.

A rendezvény második napja a
Zirci Piaccal ébredt, de hát tudjuk, ha szombat, akkor nem is kezdődhet
másképpen a nap városunk számára, egészen délig várta az érdeklődőket a
termelők agorája.
A szervezők ezúttal is elsőként a gyermekeket szólították meg a programokkal, bár a közkedvelt Alma együttes koncertjét a felnőttek is előszeretettel nézték, hallgatták.

Újra megtelt a Reguly-színpad előtti rendezvénytér, a gyerekek nagyon együtt éltek az Almával
A színjátszás, mint a kultúrának egy kiemelt területe is szerepet kapott.
Ezek sorát a Kuttyomfitty Társulat
„Kukorica Jancsi, a vitéz” című meseelőadása nyitotta.
Majd a Zirci Reguly Antal Német
Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Ma, mint Ti csoportja Miro Gavran
„Felejtsd el Hollywoodot!” című darabjának ősbemutatójára került sor Nyáriné
Nagy Angéla rendezésében, Katona Bálint és Hujber Márk
főszereplésével. Az eredetileg Horvátországban játszódó cselekményt a magyar
kulturális környezetre átültető Varga Iván fordító is megtisztelte
jelenlétével az előadást, nagyon jól érezte magát városunkban, fel is
szólították őt a rendezővel együtt a színpadra.
A Wenczel Zsuzsanna által
rendezett, a Bakonyi Finnbarátok Köre Egyesület és a Bakony Hangja Színjátszó
Csoport közös előadásában színpadra vitt „A helység kalapácsa” című vígeposszal
Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóját is megünnepeltük. A karaktereket
úgy testesítették meg a szereplők, hogy egy kicsit a saját személyiségjegyeikre
is ráismerhettünk. Petus Mónika előadásában népdalok, Wolf Sarolta
vezetésével táncjelenetek tették még hangulatosabbá a zirciek színjátékát.

A Kuttyomfitty Társulat a gyerekeket is bevonta meseelőadásába

Felejtsd el Hollywoodot! – Miro Gavran horvát szerző művét sikeresen vitték színpadra a fiatalok

A helység kalapácsa: kocsmajelenet a Bakony Hangja Színjátszó Csoport és Bakonyi Finnbarátok Köre közös előadásában
A rendezvény „hagyományőrző minőségéért” ezen a napon a népzenei motívumokat felvonultató, Zircen már nem először fellépő Ethnokor zenekar és a BUJKA Csetényi Néptánc Csoport felelt, amely újabb színvonalas műsorával egyben Zirc térségét is bekapcsolta a kisvárosi fesztivál vérkeringésébe.

Az Ethnokor együttes a népzene világába kalauzolta a Reguly-színpad közönségét

A „bujkások” nemcsak táncukkal, hanem viseletükkel is üde színfoltjai a rendezvényeknek, sokszor felléptek már Zircen
Késő délután két, földrajzi
értelemben legtávolabbi testvértelepülésünk is bemutatkozott: elsőként a
nemrégiben alakult finnországi Alavin Group-ot konferálták fel. „Izgatottak
vagyunk” – hangzott el többször is a tolmácsolás során, ebből azonban semmit
nem lehetett érzékelni, egy-kettőre beleültették a lábakba a ritmust, amit a
közönség hangos „Nivala, Nivala” skandálással hálált meg.
A Zirci Városi Vegyeskórus alkalomhoz illő produkcióval állt elő, kedvderítő csokrukban egy dalos küldöttség a nézőtérre vonult, és táncházba hívta a hallgatóságot. A pohlheimi Eva Saarbourg „Zene a szívnek és léleknek” címmel akusztikus feldolgozásokkal ajándékozta meg a közönséget.
Közös vonás volt a messziről jött vendégfellépőkben, hogy magyar nyelven is köszöntötték az egybegyűlteket.



Koncertek a testvérvárosi kapcsolatok jegyében a
Reguly-színpadon
A Rákóczi téri Diákfórum és közvetlen környezete a szó legszorosabb értelmében a diákok, a gyerekek fórumává vált a szombat délutáni órákban.
Volt itt minden, ami szem-szájnak
ingere: bogárbemutató, kezes-lábas játszóház, vándorfényképész optikai játéka,
ügyességi játékok a Liget zöld szőnyegén.

Nagyon sok család kilátogatott a Rákóczi téri Ligetbe, ahol különböző játékos feladatok vártak a gyerekekre

Bogárháton – az interaktív program nagyon tetszett a gyerekeknek, nem különben a szabadtéri játszóház

Akik ellátogattak az Europe
Direct Veszprémnek szintén a város főterén felállított kreatív pavilonjához, a
hasznos információk mellett nyereményekkel is gazdagodhattak.
Nemcsak kulturális élmények részesévé válhattunk, hanem karitatív tevékenységet is végezhettünk és az egészségünkért is tehettünk a ZIRCikON fesztiválon.
Nagyon sokan keresték fel
az ANDANTE Sport, Oktatási és Kulturális Egyesület egészségsátrát, csak a
vércukormérésre mintegy száz jelentkező volt, az egyesület szervezésében e-bike
bemutatóra is sor került.
Nincs zirci nagyrendezvény
véradás nélkül, a Magyar Vöröskereszt ezúttal az általános iskola tornatermében
szervezte meg akcióját. Magyar Lászlóné területi vezető elmondta, 49-en
nyújtották a karjukat ismeretlen embertársaiknak, közöttük öt új véradót is
regisztráltak. Ajándékkal köszönték meg a mindig jókor jövő jótékonyságot,
melyhez egy anonim adományozó is hozzájárult.
Óriási népszerűségnek örvendett az ingyenes sétavonat, amely menetrend szerint indulva kígyózott piros színével városunk utcáin, összekötve a kulturális és természeti szempontból frekventált helyeket.

A Deák Ferenc utcából a Rákóczi térre kanyarodik a sétavonat, amelyet rengetegen várnak öt óra körül az árnyékban
Természetközeli arcát is megmutatta Zirc:
a Pintér-hegyen Gasztonyi Dániel mestersolymász
bemutatója során testközelből lehetett szemügyre venni a madarakat. Az MTM
Bakonyi Természettudományi Múzeumának ornitológus munkatársa, Kovács Attila
madárgyűrűzési bemutatót tartott. Szinte megrohamozták a látogatók a múzeum
Rákóczi téri saroképületét, ahol üveg mögé zárt trópusi rovaroknak és egyéb
ízeltlábúaknak lehetett a csodájára járni, emellett mindkét napon múzeumpedagógiai
foglalkozásokat is kínáltak mindkét napon.

Kezükbe is vehették a madarakat a résztvevők Gasztonyi Dániel mestersolymász bemutatóján (Fotó: Bakos Bálint)

Csak úgy özönlöttek a látogatók az MTM Bakonyi Természettudományi Múzeumába, ahol trópusi fajok is vártak rájuk
A szombati nap is az Alkotmány utcai rendezvénytéren futott ki, három nem akármilyen nagykoncerttel.
A már
több mint negyven éve a pályán lévő KFT zenekar nyitotta meg a sort, nemcsak
zenei élményt nyújtva, hanem versekkel, tréfás hozzászólásokkal a közönség
jókedvéről is gondoskodva. Az „Éljen a szerelem” című daluk szövegébe még
városunkat is beleszőtték.
Az őket követő Magna Cum Laude igazi showműsorral lopta be magát a közönség szívébe.
Egyik legnagyobb slágerüket, a Minden állomás című dalt a közönség között énekelte el Mező Misi. Az esti szürkületben ég felé emelt sok-sok világító készülék által fénytengerré változott a hosszúréti rendezvénytér, a pillanatot a koncert végén magasba lendült kezekkel pedig meg is örökítette a zenekar.

A KFT együttes a magyar könnyűzene egyik ikonikus zenekara – augusztus 12-e óta pedig már ZIRCikONikus zenekara is

Az Alkotmány utcai koncertek egyik emlékezetes pillanata – Megtalálják a tömegben a Magna Cum Laude frontemberét?
Erre a napra, és mondhatni, hogy az egész ZIRCikON fesztiválra egy erdélyi csapat tette fel a koronát: az anyaországban is óriási népszerűségnek örvendő Bagossy Brothers Company igazi zenei ünnepet varázsolt Zircen.
Egyként énekelte velük a szinte minden
korosztályt felvonultató közönség a lelkeket megérintő dalszövegeket, amellyel
tízéves fennállásuk során meghódították a Kárpát-medencét. A „nagy bulit”
követően érzékeny búcsút vettek a rajongóiktól, de a tömeg morajlása újra a
színpadra követelte a csapatot, és ahogy az egyik daluk is szól, visszajöttek még
egyszer – hogy a magyar igazságnak megfelelően három ráadásszámmal végképp
felejthetetlenné tegyék ezt a szombat éjszakát.

Fénypontok a zirci éjszakában – színpadon a Bagossy Brothers Company
A kétnapos rendezvényt a lemezlovasok egyik hazai ikonjának számító DJ Sterbinszky x Mynea fellépése zárta.
Apa és lánya örömzenéjére tombolhatott még egy nagyot a zirci közönség.

Zirc város új, kiemelt
rendezvényén kísérőprogramok hosszú sora is várta a vendégeket. A Segítő Kezek
Házában a foglalkoztatottak által készített termékek megtekintésére és
megvásárlására nyílt lehetőség. A Pápai SZC Reguly Antal Szakképző Iskola és
Kollégium udvarán veteránjárművek csodájára járhattak az érdeklődők a Bakonyi
Veterán Klub szervezésében. A Bakonyi Finnbarátok Köre Egyesület és az Erdélyi
Baráti Kör Egyesület is bemutatta értékeit a Reguly Antal Múzeum és Népi
Kézműves Alkotóház udvarán, ahonnan várostörténeti séta is indult, a tavaly az
Év Kiállítása címmel kitüntetett „Regulyversum” kiállításban pedig szakmai
tárlatvezetésre került sor. A város attrakciói, főbb nevezetességei ez
alkalomból hosszabbított nyitvatartással várták a látogatókat. Vásári forgatag,
gasztronómiai szolgáltatások tették teljessé a fesztiváli hangulatot.
A rendezvény Zirc Városi Önkormányzat főszervezésében, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. támogatásával, az Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt rendezvényeként, intézmények, civil szervezetek, vállalkozások, további partnerek példaértékű együttműködésével, sok-sok önkéntes munkatárs közreműködésével valósult meg.
A képeket készítették: Prém Orsolya és a szerző
A rendezvényről készült
további fotók hamarosan megtekinthetők lesznek Zirc város honlapján.