A bakony fővárosa

archívum - esemény

archívum - hírek

Külön feladat döntött a tudáspróba harmadik helyéről


Tizenhetedik alkalommal került megrendezésre az általános iskolák felső tagozatos diákjai számára meghirdetett természetismereti vetélkedő az MTM Bakonyi Természettudományi Múzeumában.


A tudáspróba az idei évben is a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében valósult meg. A résztvevő csapatokat és a felkészítő pedagógusokat dr. Kutasi Csaba, a házigazda intézmény igazgatója köszöntötte. Örömét fejezte ki, hogy ilyen szép számmal jelentkeztek iskolások, hogy összemérjék tudásukat a Bakony természeti környezetéről. Mint azt elmondta,

amikor 2004-ben a Múzeum Baráti Köre és az „Együtt a Könyvtárért” Alapítvány útjára indította a vetélkedőt, nem gondolták volna, hogy rendszeresen és ilyen hosszú távon fog megvalósulni ez a program.


A múzeum és a két civil szervezet által közösen szervezett verseny tematikája azóta sem változott, elsőként egy írásbeli feladatot kellett megoldaniuk a csapatoknak, melyhez segítséget nyújthatott a kiállítás előzetes tanulmányozása a kollégák szakvezetésével. Majd a második részben egy kicsit közelebb kerülhettek a diákok a múzeumi dolgozók munkájához, tálcán kínálták számukra a különböző szakterületekhez tartozó gyűjteményi anyagokat, és azokat kellett a megadott szempontok szerint csoportosítani. A feladatokhoz bővebb információkat Balláné Szőke Edit, az intézmény múzeumpedagógusa, a vetélkedő levezénylője adott.

Balláné Szőke Edit múzeumpedagógus és dr. Kutasi Csaba igazgató a vetélkedő megnyitóján


A helyi iskola két csapata mellett Felcsútról, Litérről, Veszprémvarsányból és Borzavárról érkeztek iskolások a vetélkedőre, melyet a Borzavár-Porvai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola „Borzavári szenderek” nevű csapata nyert meg (Sebő Kamilla Csenge, Sárközi Rebeka, Répás Kata, Janus Petra, Hack Barnabás Péter, felkészítőjük Kovács-Fiedrich Krisztina).


A további dobogós pozíciókért nagyon szoros küzdelem alakult ki.

A második helyet szerezte meg a Litéri Református Általános Iskola „Csád” csapata (Bozsoki V. János, Justin Zalán, Kucserka Csongor, Bacsó Dániel, Vidics Edina, felkészítőjük Gyenes Viktor). A harmadik helyen holtverseny alakult ki a zirci iskola egyik csapata és a Veszprémvarsányi Fekete István Általános Iskola és AMI csapata között, a döntetlenre állók ráadásul csak egy ponttal maradtak le a második helyezettől. A patthelyzetet pluszfeladattal oldotta fel a zsűri, melyben a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola „Csíkos gnúk” csapata (Amberg Alex, Ottó Csaba, Répás Kata, Germán Jázmin, Heim Sára Zsóka, felkészítőjük Burjánné Vajcs Piroska) bizonyult jobbnak, és érdemelte ki ezáltal a harmadik helyet.

Írásbeli feladattal indult a tudáspróba

Egy puzzle-t is ki kellett rakniuk a csapatoknak, a képen a harmadik helyezett zirciek

A múzeumi dolgozók munkáját is megtapasztalhatták a diákok a „tálcás” feladatok által


Az első helyezettnek járó fődíj ezúttal is egy torta volt a zirci Pepe Cukrászda jóvoltából. Idén sem távozott senki üres kézzel, a résztvevő csapatok az „Együtt a Könyvtárért” Alapítvány és a múzeum jóvoltából ajándéktárgyakat kaptak, az első három helyezett csapat jutalmazásához pedig az MTM Bakonyi Természettudományi Múzeumának Baráti Köre járult nagyban hozzá.

A vetélkedő győztese, a Borzavár-Porvai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola csapata az oklevéllel és az ajándéktáskákkal


Kelemen Gábor

Fotók: a szerző és a szervezők