A bakony fővárosa
archívum - esemény
archívum - hírek
A könyvtár téli olvasópályázatának eredményei
December elején
hirdette meg Hó-Olvasó elnevezésű olvasópályázatát
tizenöt év alatti gyermekeknek a Békefi Antal Városi Könyvtár.
Január 29-ig lehetett gyűjteni a hógolyókat, amelyek egy-egyszépirodalmi mű elolvasása (meghallgatása) után kerülhettek fel a hóember pocakjára.
48 gyermek összesen 627 kötetet olvasott el, illetve hallgatott meg szüleik, nagyszüleik, testvéreik felolvasásában. Idén az óvodások voltak a legaktívabbak, a nevezők száma és az általuk kölcsönzött könyvek számának tekintetében is.
A Városi Könyvtár szellemiségének
megfelelően fontosnak tartja, hogy ösztönözze a gyermekeket az olvasásra,
amelyre napjainkban egyre nagyobb gondot kell fordítani. Az olvasópályázatok is
fejlesztik a gyermekek szókincsét, bővítik ismereteiket, gazdagítják érzelem-
és képzeletvilágukat. A pályázók saját ízlésüknek, érdeklődésüknek megfelelő
témájú és hangulatú könyveket választhattak a szépirodalmi gyűjteményből, amellyel neveztek a versenyre.
Óvodás kategóriában 19 fő nevezett, akik összesen 321 kötetet hallgattak végig szüleik, nagyszüleik, testvéreik felolvasásában. Mindhárom győztesünk holtversenyben a testvérével érte el a helyezést. 1. Hornyacsek Soma és Hornyacsek Róza (Bakonyoszlop), 2. Bartus Milli és Bartus Molli (Zirc), 3. Kiss Bertalan és Kiss Botond (Dudar). Alsós kategóriában 17 fő nevezett, akik összesen 199 kötetet olvastak el. 1. Bartus Marcell (Zirc), 2. Sógorka Rebeka (Zirc), 3. Kutasi Miklós (Zirc). Felsős kategóriában 12 fő nevezett, akik összesen 107 db kötetet olvastak el. 1. Konc Luca Csilla (Borzavár), 2. Szi-Keserű Vivien (Zirc), 3. Bálint Dávid (Szápár)
A képen Hornyacsek Soma és Hornyacsek Róza, az óvodás kategória első helyezett testvérpárja az ajándékokkal
(Fotó: Városi Könyvtár)
A könyvtár köszönetét fejezi ki minden pályázónak, valamint szüleiknek, nagyszüleiknek, akik az olvasás és könyvek iránti szeretetükkel jó példát mutatnak gyermekeiknek, unokáiknak. Ezúton kérjük a szülőket, nagyszülőket, hogy továbbra is töretlenül bátorítsák gyermekeiket, unokáikat az olvasásra, ami örömteli tevékenység, megmozgatja egész lényüket.
A könyvtár a megkezdett hagyományt folytatni kívánja -, akik télen lemaradtak a pályázatról és csatlakozni szeretnének, ők a nyári időszakban versenyre kelhetnek a már gyakorlott könyvfalókkal.
A téli olvasópályázatok eredményeiről a Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Stúdió KB honlapján tájékozódhatnak, február 1-től pedig az elismerő oklevelek és ajándékok személyesen átvehetők a könyvtárban. A díjakat az „Együtt a könyvtárért” Alapítvány, és Tóth Erika ajánlották fel.
Mindenkinek szívből gratulálunk, s ne feledjük:
„A könyv élő, lélegző dokumentum, ami minden olvasással gazdagabb lesz.”
Jámbor Adrienn