A bakony fővárosa
archívum - esemény
archívum - hírek
Könyv jelent meg az apátság mecénásáról
Az OSZK Ciszterci Műemlékkönyvtár Barokk-termében került sor a Reguly
Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház és az Országos Széchényi Könyvtár által
közösen kiadott „Dubniczay István hantai prépost, a Zirci Ciszterci Apátság
mecénása” című könyv ünnepélyes bemutatójára.
A vendégeket Wenczel Zsuzsanna köszöntötte, s vezette a műsort. „Lélekemelő
pillanatokban lehet részünk, hiszen itt vagyunk a Műemlékkönyvtár
Barokk-termében, ahol a falak, a tárgyak, a könyvek – amelyek némelyikét még a
hantai prépost is lapozgathatta hosszú őszi és téli estéken, és amelyek közül
egynéhány az ő hagyatékából kerülhetett ide – mind-mind Dubniczayról suttognak
nekünk” – hangzott el a bevezető gondolatok közepette.

Ezt követően a Bakonyi
Finnbarátok Köre Egyesületének tagjai előadták a dr. Vida Beáta történész tényfeltáró nyomozása alapján készült,
Tóth Loon, a Veszprémi Petőfi Színház azóta sajnálatos módon elhunyt
színművésze által színpadra rémálmodott „Képzelt pört” Dubniczay István kanonok
és Padányi Biró Márton veszprémi püspök között. Király Nóra énekes és Nagy
Csaba lantművész a történelmi korszakhoz illő zenével működött közre.


A könyv alkotóival Wenczel
Zsuzsanna beszélgetett, megszólalt Dubniczay István munkássága kapcsán Bérczi L. Bernát apát és a veszprémi
Dubniczay-Palota vezetője is.

A kutatómunkáról, a könyv készülésének körülményeiről majd a dr. Vida Beáta történésszel készülő riportunkban olvashatnak.
A kiadvány megvásárolható a
Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház ajándékboltjában, valamint a
Zirci Ciszterci Apátság Látogatóközpontjának jegypénztárában.
Kelemen Gábor