A bakony fővárosa

Könyv jelenik meg hamarosan településünk múltjáról


„Dubniczay Napok Zircen” címmel helytörténeti programra kerül sor a Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház szervezésében, melyen bemutatják a településünk középkori és újkori történetét ismertető könyvsorozatot is.


– Már régóta tervben volt egy helytörténeti programsorozat a múzeum részéről – mondta el dr. Vida Beáta történész, a szervező intézmény munkatársa, aki Zirc múltjának kutatásával foglalkozik és szerzője a településünk történetét részleteiben bemutató sorozatnak.


A rendezvényre szeptember 18-án, a Kulturális Örökség Napjai keretében kerül sor, és úgy döntöttek, hogy Dubniczay István nevével prezentálják a programot, aki nagyban gondolkodó, iskolázott, jelentős mecénás volt Zircen, nem utolsósorban egykori házában található a múzeum.

Életművéről korábban már megjelent egy könyv dr. Vida Beáta szerzőségében és kiállítás is emléket állított a település társadalmi életében fontos szerepet betöltő személynek. Az esemény emblémáján – melyet Kaszás Eszter zirci grafikus készít – is Dubniczay István pecsétje látható majd, mely halála évében, 1766-ban Zircen kelt végrendeletéből származik.


A könyvsorozat szerzője még 2005-ben, szakdolgozatában kezdett el foglalkozni településünk múltjával, majd a múzeum munkatársaként lehetősége nyílt folytatni a tanulmányai alatt megkezdett munkát. Dr. Vida Beáta hangsúlyozza, hogy alapkutatásokat tartalmaz a sorozat, hiszen közel száz év telt el azóta, hogy könyv jelent meg Zirc múltjáról. A kiadást a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatja. A bemutatóra beszélgetéses formában kerül majd sor a könyv munkatársaival.


A Dubniczay Napokkal a régió kutatását is célul tűzték ki,

ennek megfelelően egy pecsétes téglákból álló kiállítás mutatja be a névadó életművét a Tegularium (Művészetek Háza Veszprém) gyűjteményéből és egy Téglakészítő Workshop is várja majd az érdeklődőket. A program tematikájához illeszkedik a Custos Consort régizene együttes koncertje is. A Magyar Népmese Színház előadása, kézműves-foglalkozások is a rendezvény részét képezik, kísérőprogramként pedig tipikusan a régi Zircre jellemző mesterségeket ismerhetünk meg.


Kelemen Gábor