A bakony fővárosa
archívum - esemény
archívum - hírek
Komplex fejlesztések egy élhetőbb városért
Több mint egymilliárd forintos támogatást
nyert el Zirc Városi Önkormányzat a TOP-PLUSZ pályázati rendszer „Élhető
település” felhívásának keretében. Folytatódik városunkban a
csapadékvíz-elvezetés rendezése, közlekedésfejlesztések valósulnak meg, a helyi
lakosság és az idelátogatók számára vonzó, élhető közösségi terek jönnek létre.
Az újabb nagyléptékű beruházásról közösen adott sajtótájékoztatót térségünk országgyűlési képviselője és városunk vezetője.
Dr. Kovács Zoltán, Zirc térségének országgyűlési képviselője elmondta, a Terület- és Településfejlesztési Operatív program az előző uniós ciklusban indult, az eredményeit nagyobbrészt most lehet majd érzékelni. Emlékeztetett, hogy ebben a TOP-programban Zirc városa már jó néhány pályázatot nyert, a jelentősebbek közül a Zöld város projektet említette. Hozzátette,
a mostani beruházás 1,2 milliárd forintos nagyságrendet jelent, és ebből kiemelendő az élhetőbb városért megvalósuló fejlesztések. Minőségi előrelépés történik a zöldfelületek vonatkozásában, a csapadékvíz-elvezetés kérdésében és a közlekedési lehetőségeket illetően
– tette hozzá.
Ottó Péter polgármester kifejtette, hogy
a 2021–2027-es uniós programozási időszak TOP-PLUSZ kiírásaira eddig összesen hat pályázatot nyújtott be az önkormányzat, és ez már a második, amelyik nyert.
Az elsőről, amely a városi könyvtár energetikai korszerűsítését szolgálja, tavasszal adtunk hírt. Ennek a projektnek az állásáról is tájékoztatott a városvezető, bizalmát fejezte ki, hogy az őszi időszakban befejeződhet a tervezés folyamata és megkezdődhet a kivitelező kiválasztása. Hangsúlyozta, manapság ez különösen fontos, hiszen az energiaárak drasztikus emelkedése okán egyáltalán nem mindegy, hogy milyen költségszinten lehet üzemeltetni egy-egy épületet.
Megtudhattuk, hogy az újonnan elnyert pályázat három főbb részre csoportosul.
Az első része, a „kék” infrastruktúrafejlesztés célja a
belterületi vízelvezető rendszerek fejlesztése. A város egy jelentős részén
korábbi támogatás által már meg tudta valósítani az önkormányzat a főbb
vízelvezetők rendezését, a most elnyert támogatásnak köszönhetően pedig a Zirc
észak-nyugati részén lévő, mintegy két kilométeres hosszúságban húzódó
úgynevezett Cigánydombi-árok és a hozzákapcsolódó vízelvezető-rendszer
fejlesztése is megtörténik, így a város belterületi vízelvezetése szinte teljes
területen alkalmassá válik a károk megelőzésére, melyet az egyre gyakoribb
villámzivatarok okoznának.

Ottó Péter polgármester és dr. Kovács Zoltán, térségünk országgyűlési képviselőjének sajtótájékoztatója
A második projektelem a zöld infrastruktúra fejlesztését célozza, amely a Hosszúrétet, a kerékpárút, a szakképző iskola és a sportpálya által határolt körülbelül kéthektáros területet érinti.
Itt elsősorban a zöldfelület újul meg, illetve ehhez kapcsolódóan olyan egyedi és komplex fejlesztéseket tervez az önkormányzat, amely a város minden lakója és a hozzánk érkező, különböző érdeklődésű és korosztályú emberek számára biztosíthatja a szabadidő hasznos, kulturált, élményszerű eltöltését:
játszótér, fitness park,
csúszdapark, kisgyermekek számára KRESZ-park és egy kutyás park is létesül. A területen
átfolyó csapadékvíz-elvezető árok szinte folyamatos vizére alapozva pedig egy kis
mesterséges tó kerül kialakításra parkkal, pihenőterülettel. Az esztétikai
élményen túl a vizes térelem egyfajta záportározó szerepét betöltve a
városközponti zöldfelületek öntözését is biztosíthatja a szárazságok idején is.
A területen „okos városi” elemek – Wi-Fi-s, napelemes padok – is tervben
vannak, az energiaellátást pedig megújuló energiaforrással tervezi biztosítani
az önkormányzat a meglévő napelemes közvilágításhoz kapcsolódóan.

A hosszúréti zöldfejlesztések látványterve – a szabadidő kellemes eltöltése mellett a klímaváltozás elleni küzdelem részeként a vízmegtartó szerep biztosítása is a projekt célját képezi
A látványtervek nagyobb méretben megtekinthetők ITT
A beruházás harmadik célterületeként a közlekedési fejlesztések is folyatódnak Zircen.
Az Alkotmány utcán az utóbbi években
megvalósult és ebben a projektben tervezett fejlesztésekhez kapcsolódóan
parkoló-kapacitást bővít az önkormányzat: a művelődési ház és a szakképző-tornacsarnok
körül lévő területeken összesen közel
Emellett az önkormányzat által saját forrásból
megvalósított, az azóta nyert tapasztalatok szerint eredményesen működő „okos
zebra” gyalogátkelő biztonsági rendszert további nyolc helyszínen tervezi
bevezetni a város. A fejlesztés elsősorban a gyalogosok biztonságát szolgálja a
nagy forgalmat lebonyolító 82-es főúton történő átkelés során. A korszerű
berendezéseknek forgalomszámláló funkciójuk is lesz.
A beruházás költségmegoszlásáról is szólt a városvezető: a források negyven-negyven százaléka a kék és a zöld infrastruktúra fejlesztését szolgálja, a fennmaradó húsz százalékból pedig a közlekedési fejlesztések valósulnak meg. A támogatási szerződés megkötését követően
még idén ősszel megkezdődnek az előkészítési, tervezési feladatok, hogy a négyéves megvalósulási időszak végére, 2025-re elkészülhessenek a fejlesztések.
A komplex fejlesztés átnézeti helyszínrajza ITT