A bakony fővárosa
archívum - esemény
archívum - hírek
Kölyökidő: Színvonalas rajzfilmklub
Nemcsak a kézműves alkotásokat csodálhattuk meg a SZÍN-VONAL Alapfokú Művészeti Iskola márciusban nyíló kiállításán, hanem egy rajzfilmklubba is belecsöppentünk. A mozi után Kölyökidő rovatunkban meglátogattuk a műhelyt, ahol az első animációs képkockák elkészültek, és azt is megtudtuk, hogyan lesz egy rajzból film.
Kreatív alkotásokkal van tele a terem, ahol a badacsonytomaji székhelyű SZÍN-VONAL Alapfokú Művészeti Iskola zirci telephelye gyakorolja tevékenységét. Az asztaloknál szorgalmasan dolgoznak a gyerekek, előttük vannak azok a rajzok, amelyek egy laptop képernyőjéről mozgó képekké válva köszönnek vissza.

– Iskolánk minden évben hirdet tárgyalkotó versenyt, arra is szoktunk készülni, idén pedig pályázati úton tudtunk meghirdetni egy másfajta versenyt, amelynek a filmkészítés a témája. Erre kezdtünk el dolgozni először a nagyobbakkal, aztán amikor látták a kisebbek, hogy mit csinálnak a nagyok, és ötleteket merítettek, kérték, hogy ők is hadd készíthessenek rövid (tíz-húsz másodperces) animációkat – meséli az előzményeket Gurobi Bernadett művészeti vezető. Olyannyira jól sikerültek a zirci gyerekek első rajzfilmjei, hogy az ötödik osztályból ketten, a hetedik-nyolcadik osztályból pedig minden nevező bejutott a háromfordulós verseny országos döntőjébe, melyre május elején kerül sor.

Gurobi Bernadett művészeti vezető mutatja az egyik felső tagozatos diák rajzát, amiből film készült
Hogyan sikerül elmenekülnie Jerry-nek Tom elől, a macskáknak Frakk elől, a törpöknek Hókuszpók elől? – gyerekkoromban még talán annyira nem foglalkoztatott a kérdés, csak az élményt éltem át, amit a tévémaci hozott minden este hét órakor, de aztán ahogy nőtt az ember, egyre jobban érdekelte, hogy vajon hogyan mozognak a mesehősök, ha nem emberi kéz mozgatja őket, ahogy a bábokat. – Tervezéssel indul a rajzfilmek készítése, ki kell választani, hogy kik fognak részt venni benne, meg kell határozni, hogy milyenek lesznek a karakterek, a helyszín, hogy milyen eszközöket alkalmazunk. Amikor a csapatok ezeket kiötlötték, kezdetét veszi a karakterek megvalósítása, majd a hátterek megfestése, utána pedig stop-motion technikával a befényképezés. A legvégén a film összerakása és a hangeffektusok alákeverése. Ez utóbbit végzi a művészeti vezető, de egyébként szabadon engedi a tanítványok fantáziáját, így mindenképpen önálló alkotások készülnek a tanműhelyben.

A korábbi kiállítás-megnyitókon elhangzott, hogy a gyerekek rajzai, festményei lelkiviláguk tükrei. De vajon az első animációs filmekből mi tükröződik vissza? „Minden” – válaszol szűkszavúan Gurobi Bernadett, de láthatóan az életkori sajátosságoktól is függ, hogy ki milyen cselekményt visz a saját kis mozivásznára. Vannak egy kicsit „bolondosabb” alkotások, a hetedikes fiúk nyomozós filmet csináltak, amibe némi morbiditás is belefért, de humoros is egyben, a nyolcadikos lányok pedig a diákszerelem eseményeit dolgozták fel kedves iróniával.
A médiából, internetről áradó világ viszont kevésbé köszön vissza az alkotásokból, ezek a gyerekek sportolnak, rajztagozatra járnak, egyszóval sokoldalú kulturális tevékenységet végeznek, és talán kevesebb időt töltenek a televízió előtt. „Ez jó” – összegez a művészeti vezető, akit a Balaton-parti „anyaintézmény” az egyik legjobb pedagógusaként tart számon.
Az új feladat újabb élményekkel gazdagítja a gyerekeket, van olyan diák, aki letöltötte a telefonjára az alkalmazást, s otthon is készített már kisfilmet. Amikor pedig a műhelyben folyik a „projekt”, mint egy igazi filmes stáb esetében, megvan a munkamegosztás: ötletelő, fotós, figuragyártó, szövegbubi-készítő. Gurobi Bernadett hangsúlyozza, hogy nagyon jól együtt tudnak működni a gyerekek, nem is igazán kell őket beosztani egy adott feladatra.

Közeledünk a tanév vége felé, de még számos feladat, vetélkedő vár a gyerekekre, a filmes döntő után egy festészeti versenyre mennek, majd Szarvasra utaznak a kézműves verseny döntőjére, júniusban pedig vár még rájuk a tárgyalkotó verseny döntője, hiszen nemcsak filmeket, cipőket és üzleti terveket készítenek a tanulók, hanem reklámanyagokat is gyártanak a SZÍN-VONAL Alapfokú Művészeti Iskola növendékei. A művészeti iskola által meghirdetett tanév végi-nyári képzőművészeti alkotótáborok pedig további hasznos időtöltéshez, élményszerzéshez szolgáltatnak kiváló lehetőséget.
Az alsó tagozatosok esetében „szárnypróbálgatásként” foghatók fel az animációs filmek, ahogy a művészeti vezető is elmondta, tíz-húsz másodpercben mesélnek el nekünk egy történetet, ami közel áll a szívükhöz. A harmadik osztályos lányok előtt ott van a rajz, amiből elkészült életük első kis mesefilmje. Petőcz Petra szereti a macskákat, ezért kedvenc állatát választotta filmje hősévé.
Kajtár Boglárka medvéjét egy játékból formázta meg, mellyel unokatesója játszik, tőle kapott képeket. Kadnár Dóra és Varga Lívia rajzán egyaránt lovacska látható, Lívié egy kicsit bolondosabb, meg is mutatjuk, hogy miért.
Orvos-Nagy Szonja egy borzból csinált rajzfilmhőst, azt mondja, kisképeken látta, nagyon megtetszett neki, és láthatóan a kisállat is jól érzi magát a kislány által kitalált szerepben.
Érdekes, hogy a megkérdezett gyerekek kevésbé rajzfilmekből, inkább játékfilmekből és könyvekből merítenek ötleteket, egyedül Mickey egér neve hangzik el az asztalnál, de hát ő a világ egyik legismertebb rajzfilmfigurája. Persze sosem lehet tudni, hogy hol születnek az új rajzfilmhősök, akikről a gyerekek beszélnek az iskolában, óvodában…
A videókat a SZÍN-VONAL Alapfokú Művészeti Iskola bocsátotta rendelkezésünkre.
Kelemen Gábor