A bakony fővárosa
archívum - esemény
archívum - hírek
Kollektív emlékezettel mutatták be a falinaptárt
Az ötvenes, hatvanas évek világába repítette a közönséget Müller Anikó „Zirc és a festői Bakony
anno
A korabeli kis piros rollerrel, a pöttyös labdákkal és a kisrádióval retró hangulat lett úrrá a teremben, és felcsendült a „Kócos kis ördögök voltunk” című Metro-sláger a Zenergia együttes előadásában, melyre a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola 4.c osztályos tanulói táncoltak a hasonló jelenetet megörökítő régi felvétel előtt, mely a zirci óvodásokat ábrázolta az 1950-es évekből. Majd a gyerekek a közönséget játszották meg a pöttyös lasztikkal, akik együtt éltek a játékos felvezető műsorral.
Remek hangulatban, a Zenergia együttes és az iskolások közös előadásával vette kezdetét a rendezvény
A naptárbemutató különlegessége volt, hogy a kiadvány szerzője, Müller Anikó, valamint Szakács Ildikó és Szabolcsi Andrea civilektől származó emlékcsokrot osztottak meg a hallgatósággal. Kedves, időnként humoros történetekbe ágyazva elevenedett meg előttünk az akkori Zirc, a széksorokból érkező csendes diskurzus pedig jelezte, hogy bizony a közönség soraiban is vannak szemtanúk, akik mosolyogva, nosztalgiával tekintettek az elhangzottakra.
A régi sztorik között a csetényi Mavizer Erzsébet és zenésztársai örökzöld örökzöldeket szólaltattak meg
hangszereikkel, vidám és érzelmekkel teli dalok egyaránt felcsendültek, voltak,
akik együtt énekelték Vámosi János klasszikus refrénjét: „Mert én itt
születtem, ez a hazám”. „A mozivászonért” ezúttal is Kaszás Béla felelt, aki az irodalmi-zenés múltidézés kíséretében, a
falra vetítve lapozta át a jövő évi falinaptárt, melyen a régi zirci és bakonyi
világot megelevenítő fekete-fehér fotográfiák mellé napjaink természeti képei is
párosulnak.
Miután az emlékmorzsákból sikerült felépíteni a Városházán a térség korabeli központját, a festői szépségű, vadregényes Bakonyt is megidézték turistacsalogató leírással az előadók.
Müller Anikó, Szabolcsi Andrea és Szakács Ildikó tolmácsolta az összegyűjtött emlékeket a közönség felé
A színvonalas műsort hosszan tartó vastaps kísérte, majd tolmácsolták dr. Szalczer Lajos zirci származású orvos ajánlóját, melyben elhangzott:
„Gyerekkorom óta szeretettel nézegettem szüleim régi fényképeit, amelyeken a háttérben mindig megjelent a város életéből is egy-egy darab. Ezeket az emlékeket idézik fel bennem a Zirc anno kiadvány képei is. Kicsit visszavisz az időben, bemutatva azokat a helyeket, amik mára megváltoztak, eltűntek. Bekukkanthatunk szüleink, nagyszüleink életébe, mindennapjaiba. Nyomon követhetjük Zirc város fejlődését”.
Müller Anikó köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki közreműködött a kiadvány létrejöttében, ahhoz dokumentumokat szolgáltatott. Tiszteletpéldányok is átadásra kerültek a bemutatón.
A „Zirc… és a festői Bakony anno
Kelemen Gábor