A kitelepítés megrengette a jogállamiság alapját


A lókúti származású Pillerné Auer Katalin „Göröngyös utam a Bakonyalján” című, a bakonyi svábok kitelepítésének megpróbáltatásairól szóló könyvét mutatták be a Békefi Antal Városi Könyvtár közművelődési termében.


A könyvet Kanyár Erika ny. középiskolai tanár, író mutatta be, akinek szintén van lókúti kötődése, és könyvet is írt a kitelepítések témájában „Sváb golgota” címmel. Az előadó bevezetésként általánosságban beszélt a magyarországi svábok kitelepítéséről, amely a második világháborút követő években zajlott le. Az eltelt idő távlatában másként emlékeznek a magyar történelem egyik sorscsapására, arról is megoszlanak a vélemények, hogy vajon kik is kezdeményezték a kitelepítéseket.

A kutatások azt igazolják, hogy Magyarország ideiglenes kormánya kezdeményezte, amely „csodaszernek” tekintette a kitelepítést, úgy gondolták, hogy hazánk bel- és külpolitikai gondjaira megoldást jelent.

Az 1945 elején lezajlott Potsdami Konferencián hozott döntés adott a magyar kormánynak engedélyt arra, hogy „a magyarországi németeket humánus módon Németországba telepítse”. Az 1946-os belügyminisztériumi rendelet szabályozta a kitelepítéseket, felállították a Népgondozó Hivatalt, amely lebonyolította mindezt. Humanitásnak azonban helye nem volt, a jogtalanság, törvénytelenség, embertelenség megrengette a jogállamiság alapját. Voltak, akik mentesülhettek a kitelepítés alól – a németség mintegy tíz százaléka –, de az is dilemmát okozott, hogy kik eshetnek ebbe a kategóriába. Azok kerültek rá elsőként a listára, akik az összeírás során német anyanyelvűnek vallották magukat.

A kitelepítettek 50-70 kiló batyut vihettek magukkal, ezzel a lelki teherrel a vállukon kellett elhagyniuk otthonukat, hazájukat.

Kanyár Erika ny. középiskolai tanár, író mutatta be a könyvet. Mellette Csaba Lilla, a házigazda intézmény munkatársa, aki részleteket olvasott fel a visszaemlékezésekből


A helyzetet tovább nehezítette, hogy a szomszédos államok precedensnek tartották a magyarországi kitelepítést, a szlovákok például a kölcsönös lakosságcserét kényszerítették ki a magyar kormánytól. Az előadó sorolta a döbbenetes adatokat: 185 000 német nemzetiségűt fosztottak meg állampolgárságától, valamint ingó és ingatlan vagyonától. A könyv azt is elmeséli, hogy

milyen mostoha körülmények fogadták az éhező és romokban heverő Németországban az odaérkező magyarokat. Vagyonuktól is megfosztották őket, összesen 248 000 ezer kataszteri hold került a magyarországi németektől a magyar állam tulajdonába.

Sokáig nem nagyon lehetett erről a történelmi eseményről beszélni, de manapság már sok aspektusa vált ismertté a nyilvánosság előtt. Sokat kellett várni arra is, hogy a magyarországi németek elhurcolásának napját Emléknappá nyilvánítsák: 2012-ben hozott határozatot a polgári kormány, az Emléknap dátumának pedig január 19-ét jelölte ki: 1946-ban ezen a napon kezdődött meg a magyarországi németek elhurcolása, amely aztán 1948-ig eltartott.


Csaba Lilla, a házigazda intézmény munkatársa részleteket olvasott fel a könyvből, miközben archív képeket vetítettek be a kitelepítésekről. Az első felolvasás a kényszermunkáról szólt, amely – mint azt előadótól megtudtuk – a kitelepítéseket előzte meg a sváb falvakban. Majd a kitelepítés megpróbáltatásairól szóló visszaemlékezést hallgatta döbbent csendben a közönség. Pillerné Auer Katalin, a könyv szerzője Németországba került, először mostoha, majd egy kicsit jobb körülmények közé. Olyannyira gyötörte a honvágy, hogy elindult vissza a hazájába, s szerencsésen meg is érkezett. Azonban itthon nem lelt nyugalomra, a kitoloncolás veszélye fenyegette, ezt a félelemmel beárnyékolt időszakot is megörökítette.


Az előadást követően kérdések feltevésére is nyílt lehetőség, ám ahogyan a közönség soraiból frappánsan megfogalmazták: "Sok kérdést itt nem lehet feltenni, olvasni kell!" A könyvet mindenkinek ajánlja a figyelmébe Kanyár Erika, aki végül arra is felhívta a figyelmet: írják le az emberek az emlékeiket, hogy azok az utókor számára is megismerhetővé váljanak.


Kelemen Gábor