A bakony fővárosa
archívum - esemény
archívum - hírek
Kilencvenéves jármű is érkezik Zircre a veterántúrán
Szeptember 9-én kerül
megrendezésre a Bakony Trophy veteránautós túra, melynek Zirc is az egyik
állomása. A mezőny szombaton tervezetten 11.30 és 12.00 óra között éri el
településünket.
A mintegy ötven, veterán- és hobbijárművekből álló mezőny Fejér és Veszprém vármegye útjain halad majd, Várpalotáról indul és Veszprémben ér célba.
Az autók nem konvojban haladnak az
úton, hanem egyesével, percenként indítják őket. Nagyesztergár felől érkeznek
Zircre, és nem csak átutaznak, hanem rövid időre itt is állomásoznak: a
Központi majornál, a Bedeco Kft. telephelye mellett egy különpróbára kerül sor,
melyet folyamatosan hajtanak végre a veteránjárművek abban a félórában. Majd
miután próbára tették tudásukat, visszafordulnak, és a következő állomás,
Bakonybél felé veszik az irányt.
A szervezők tájékoztatása szerint
egészen kuriózumnak számító járművek is feltűnnek majd a mezőnyben, így például egy 1933-as évjáratú autó is vendége lesz városunknak szombaton.
A veteránautós túra plakátja IDE KATTINTVA tekinthető meg
Kelemen Gábor