A bakony fővárosa

archívum - esemény

archívum - hírek

A Kerner-iskolában nem kell kutatni a siker titkát

Szépen indult ez a nyár ifj. Kerner László, a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola testnevelő tanára számára, hiszen doktori címet szerzett az orvos- és egészségtudományok területén sporttudományokban. A sikeres motocross versenyzői pályafutást maga mögött tudó és már az utánpótlás-nevelés terén is kiemelkedő eredményeket elérő edzőt nagyesztergári otthonában látogattuk meg.


Nemcsak az öt évig tartó doktori iskola, hanem egy házépítés folyamata is befejeződött a közelmúltban: az új otthon garázsa akár egy kis házi múzeum, őrzi egy pályafutás sok szép emlékét és díjait:


kupák, serlegek, érmek szinte végeláthatatlan sora – a legrégebbi csaknem harmincéves, egy ’95-ös móri versenyről származik –, a polcok mellett babérkoszorúk tornyosulnak. Velük szemben az ereklyék, melyek a házigazdával voltak a cél felé vezető rögös úton: szögre akasztott bukósisakok, egy mez, amiben a nemzeti válogatottban versenyzett, amott egy angliai emlék a csapat vébéről, ahol már a magyar válogatott vezetőjeként vett részt. Körös-körül fényképek mesélnek a versenypálya felejthetetlen pillanatairól és az utánpótlás-nevelés örömeiről.

Az a bizonyos dicsőségfal – a garázs polcai azonban messze nem a teljes díjkollekciót tartják…

- Alapvetően elégedettséggel tölt el a doktori cím megszerzése, de ha még pontosabban szeretnék fogalmazni: örülök, hogy véget ért a folyamat, megkönnyebbülést jelent, hiszen egy ötéves kutatómunka áll mögöttem. Ez alatt az idő alatt nagyon sok minden történt a doktori iskolában, inkább az eleje volt nehéz, hiszen mellette sok más feladatot kellett végeznem – meséli ifj. Kerner László,

akinek a neve elé most már egy másik rövidítés is kerül: nyár elején érkezett el a várva várt pillanat, amikor a Pécsi Tudományegyetem dísztermében doktorrá avatták a sporttudományok területén.


Hozzáteszi, hogy a címet egyelőre még nem vette fel, ezzel majd csak most lesz ideje foglalkozni, a „vakáció” időszaka eddig azzal telt számára, hogy az egyéb elmaradásait bepótolja, ház körüli munkák vártak rá, edzéseket tartott, edzőtáborokat szervezett.

Megmondanák, hogy egy és ugyanazon személy látható a két felvételen? Ifj. Kerner László a Pécsi Tudományegyetemen, a doktori cím átvételét követően, jobbról aktív sportolói időszakában, egy freestyle mutatvány kellős közepén


A friss oklevél természetesen kikerült a legféltettebb kincsek közé…

A fiatalembernek ez már a harmadik diplomája a testnevelő-edző, valamint a testnevelő-egészségfejlesztő tanári diploma után.

Érdekesség azonban, hogy már akkor szóba került a doktori iskola gondolata, amikor még egyik felsőfokú oklevélnek sem volt a birtokában. Meséli, hogy az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára utazva akkori témavezetője bátorította erre, hozzá kell tenni azonban, hogy két diploma nélkül el sem indulhatott volna a doktorátus útján.


Úgy látja, hogy a cím megszerzéséhez megfelelő támogatást és segítséget kapott témavezetőjétől, így nem is volt annyira nehéz, inkább kitartó szorgalom kellett hozzá: éjszakákba nyúlóan tanult és kutatott, hiszen a nappalokat elvitte a tanítás, az edzés – ebben az időszakban nemcsak a motorsportban, hanem a kézilabdában is számítottak a szakmai tudására –, nem utolsósorban szövetségi vezetői munkát is végzett tanulmányaival párhuzamosan.


A doktori disszertációja pszichofiziológiai elemek vizsgálatával foglalkozik, melyet technikai sportban szereplő, utánpótláskorú sportolók körében végzett el laboratóriumban és pályatesztek által. A kutatómunka során arra a következtetésre jutott, hogy

rendkívül megterhelő a szív- és légzőrendszer számára a motocross sport, és igen nagy stresszhatásnak vannak kitéve a gyerekek, főleg azok, akik a versenyeken is próbára teszik a tudásukat.

Hangsúlyozza, hogy magasfokú képzettségre van szükség, hiszen veszélyes sportról beszélhetünk, egyenetlen talajon ugratásokkal, erőteljes gyorsulásokkal, intenzív lassításokkal, melyek együttesen okozzák ezeket a fiziológiai hatásokat.

A vizsgálatok is alátámasztották, hogy mennyire veszélyes ez a sportág, felkészületlenül nem szabad motorra ülni

A kutatási eredményeket a testnevelői és az edzői munkája során is nagyon jól tudja majd hasznosítani, hiszen fontosnak tartja, hogy

egy edző tisztában legyen azzal, milyen élettani folyamatok zajlanak a sportolás során, és e tekintetben ne csak a tapasztalataira hagyatkozzon, hanem tanulmányok által is megkeresse rá a választ.


Elszántságát egyébiránt nemcsak az önálló kutatásra, egyetemi oktatásra is feljogosító doktori cím, hanem a több mint húsz tudományos publikáció is bizonyítja, melyeket egyénileg vagy kutatócsoport tagjaként jegyez. Alapvetően motorosokon, továbbá evezősökön, labdarúgókon, kézilabdázókon végeztek vizsgálatokat különböző területeken, de középiskolások fizikai aktivitására is kíváncsiak voltak a koronavírus-járvány következtében elrendelt online oktatás időszakában.


Kerner László tekintélyes motocross versenyzői pályafutást tudhat maga mögött, erről mi sem árulkodik jobban, mint a garázs enyhe sötétjében megcsillanó számtalan dísztárgy együttes fénye.

Bajnoki dobogós helyezések, kupagyőzelem, nemzeti válogatottság kísérte azt a közel húsz évet, amelyet élsportolóként eltöltött, de a bajnoki címről valahogy mindig lemaradt. Emiatt azonban egyáltalán nincs benne hiányérzet, és ha a dicsőségfalra pillantunk, vagy ha a tehetséggondozás, továbbá a tanulmányok során elért eredményeket vesszük figyelembe, ezen egyáltalán nem csodálkozhatunk.


Nem mellesleg ő volt az, aki éppen húsz évvel ezelőtt, Magyarországon elsőként hajtotta végre sikeresen a hátraszaltó nevű formagyakorlatot.

Manapság ez már alap a freestyle motocross showkon, versenyeken, de akkoriban a világon csak keveseknek sikerült a korántsem kockázatmentes mutatvány, és hazánkban is mintegy tíz évet kellett várni arra, hogy másnak is összejöjjön. A mai napig büszke erre, az ajtó fölött a keretezett, már kissé megsárgult fotósorozat emlékezteti újra és újra a felemelő pillanatra, és nem felejti el azt sem, mennyit gyakorolt, hogyan készült erre, a körülményeket hozzá édesapja alakította ki. Számos bemutatóra kapott meghívást idehaza és külföldön is.

Motorra már régóta nem ült, de pályafutására szívesen emlékezett vissza az egykori motocross versenyző

A közel húsz évig tartó, rendkívül eredményes versenyzői pályaívet követően kezdte meg edzői munkáját, az általa elindított Kerner Motocross Iskola #20, későbbi KRNR Motorsport Akadémia az egyik, ha nem a legeredményesebb sportműhellyé nőtte ki magát az idők során: motocross és enduro kategóriában hazai és nemzetközi versenyeket nyernek a tanítványok, Európa Kupa-győztes, junior világbajnoki bronzérmes is kikerült már a Kerner névvel fémjelzett tehetséggondozóból.


A siker titkát a megfelelő sportoló-edző-szülő kapcsolati háromszögben látja, egyedivé pedig attól válik az akadémia, hogy teljesítménydiagnosztikai monitorozás alapján készülnek az edzéstervek, majd az edzések pulzuskontroll mellett zajlanak, azaz a sporttudományok területén folytatott tanulmányait a tréningeken is kamatoztatja a sportszakember.

A motoros akadémia komplexitása pedig abban rejlik, hogy az edzéstervezésen, edzésvezetésen és edzőtáborozáson túl versenyfelkészítésre, technikabeállításra, felmérésekre, és konzultációra, valamint egyesületi tagságra is van lehetőségük a sportolóknak. Egy foglalkozás során főként tartáskorrekciót, hibajavítást, vezetéstechnikai iránymutatást, esés- és ugróiskola-képzést kaphatnak a motorosok.

Kerner László edzőként is sikeres, ezt a tanítványok által elért országos és nemzetközi eredmények is bizonyítják

Négy versenyszezonon át a Magyar Motorsport Szövetség Motocross szakágának vezetői tisztségét is betöltötte.

A statisztikai adatok szerint ebben az időszakban növekedett a motocross sport népszerűsége, és a mögötte lévő csapattal, a szakági tanáccsal olyan újításokat sikerült bevezetniük, amelyek a mai napig érvényben vannak és a motorsport jövőjét szolgálják.

A szövetségi munkája a mandátuma lejártával sem szűnt meg, hiszen az edzői kollégiummal kapcsolatos feladatokkal is megbízták, mintegy visszaigazolásul, hogy vezetőként is eredményes munkát végzett.


Edzései az ország különböző terepein zajlanak, városunkban elsősorban testnevelőként találkozhatunk Kerner Lászlóval, nyolc éve a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola pedagógusa. Vannak olyan tanítványai, akik versenyszerűen motocrossoznak, és nem tartja kizártnak, hogy közvetetten tőle is kedvet kaphattak ehhez, de szeretett sportágát egyáltalán nem erőlteti rá a tanulókra, inkább a diáksportban való eredményességet tartja szem előtt,

de még ennél is fontosabb célkitűzése a mozgásra, a sportra való ösztönzés, és hogy az iskola falai között felfedezett tehetségek motivációt kapjanak arra, hogy versenyeken is megméressék magukat.


Amikor pedig a szabadidejéről kérdezzük az újdonsült doktort, szinte akkor is a munkáról beszél, hiszen valljuk be, az edzések, edzőtáborok szervezésébe, és a tudományos munkába is kellő energiát kell fektetni. Érdemes tudni egyébként, hogy nem csak beszél az edzésről, hanem szinte naponta jár futni, erősíteni esténként.

Osztályfőnökként diákjaival – a csoportképet büszkén állította ki otthonában is az ereklyék mellé

A krosszmotor mellett egy másik jármű, a babakocsi is feltűnik: igyekszik minél több időt foglalkozni a családdal, pici lányával, hiszen alig egy hónap múlva már iskola –

de milyen jóleső érzés, hogy már nem a Doktoriba, hanem „csak” a Regulyba kell majd menni ősztől.

Cikk: Kelemen Gábor

A fotók egy részét a riportalany bocsátotta rendelkezésünkre.

További képek: a szerző