A bakony fővárosa

archívum - esemény

archívum - hírek

Kereszt és új pihenőhelyek várják az ünnepet Zircen


Rendhagyó lesz az államalapítás idei ünnepe Zircen, hiszen a Szent István tiszteletére állított kereszt avatására és átadására is sor kerül. Teljesen új arculatot kapott az ünnepségnek harmadízben helyet adó tér, a köztéri alkotás mellett három új pad is elhelyezésre került.


Augusztus elejétől folyamatosan zajlanak a munkálatok a Szent István téren: a Zirci Országzászló Alapítvány újabb értékteremtő kezdeményezése során előbb a Mária-szobor áthelyezésére került sor, majd elkészült az új alkotás talapzata, melynek keresztjét nem sokkal később egy darus autó szállította le, s emelte be, a napokban pedig a padok is kicserélődtek.


A keresztállításról ITT írtunk, a munkálatok második fázisában az alapítvány tagjai a régi padokat szedték fel a földből, s három újat helyeztek el, segítségükre volt Ottó Péter polgármester is. Hosszas előkészítést, terepszemlét követően jelölték ki fekete spray-vel az új padok helyét, szükség volt a szemmértékre, ügyeltek arra is, hogy a pihenőhelyek szinkronban legyenek a kútként is funkcionáló képzőművészeti alkotással és az újonnan készült kereszttel.

Augusztus 16-án a régi padok elbontásával kezdődtek a munkálatok a Szent István téren (Fotó: Detre Anita)


Zakatolt a lyukfúró gép, ütögette a kalapács az agyagos, kemény földet, porzott a sóder a forró levegőben, de nem kellett messze menni a kis sárga vödörrel, a szintén az alapítvány által létesített köztéri kút azon nyomban a száraz építőanyag oldására sietett. A vízmérték ült rá elsőként a padra, s miután a colostok levette a méretet, a púposra rakott talicskából szétosztották a gondosan összedolgozott betont a földmunkások által kialakított vájatokban.

„Foglaljanak helyet!” – e szavakkal is zárhatták volna a dolgos délutánt Bittmann Károly építőiparos és segédjei, de ekkor még kellett egy kis idő, hogy földbe gyökerezzenek a padlábak.

Szombaton, az államalapítás ünnepén viszont már egészen biztos, hogy lesznek, akik a világos tölgy ülőkékről szemlélhetik, ahogy lehull a lepel a kereszténység világos tölgyéről.

Csapatmunkával kerültek helyükre az új padok a Szent István téren (Fotó: Boross László)


Kelemen Gábor

2022-08-19