A bakony fővárosa
archívum - esemény
archívum - hírek
Kép-újság, 192. szám 2016. 02. 08. Klub, szoba, fegyver
Varjas
József,
az MTTSZ Területi Klub Zirc elnöke mutatja be az új légfegyvereik egyikét a
lőtér mellett nemrégiben kialakított klubszobában.
Szponzorainak jóvoltából öt új légfegyverrel – három puskával és két pisztollyal – gazdagodott a zirci lövészklub. Sportlövőink eddig csak húszlövéses számokban tudtak indulni, az eszközállomány támogatók által történő fejlesztése azonban feljogosítja őket immár arra, hogy negyven- vagy hatvanlövéses számokban is próbára tegyék tudásukat, és akár a nemzetközi porondra is kilépjenek.
Az új fegyverek a csúcstechnológiában középszintet képviselnek
– tudtuk meg a klubelnöktől, aki éppen egy pisztolyt
szerelgetett érkezésünkkor. Persze nem az újat, azt inkább felemelte a
kedvünkért, majd súlyának hallatlan könnyűségét mi is megtapasztalhattuk. A
versenyszámok, amelyekben használni fogják a frissen beszerzett sporteszközöket,
már nem ennyire könnyűek: – Eddig a gyerekek többet tudtak, mint a fegyvereink,
ezen túl fel kell majd fejlődniük az új technológiához, ami nagy kihívás lesz,
sokkal több időn keresztül történő koncentrációt igényel – mondja Varjas
József.
A klubtagok közösen létrehoztak egy kis szobát a
lőtér mellett, amely nemcsak közösségi térként és ruhatárként, hanem
edzőteremként is fog funkcionálni a jövőben. A munkát „házon belül” végezték
el, együtt festettek, tapétáztak. Szülők, gyerekek, mindenki hozzátette a magáét,
a legtöbbet egy anyuka, Bittmanné
Wittmann Orsolya segített. A helyiség még rendezés alatt, de már most
nagyon otthonoson érzik itt magukat a fiatalok, beszélgetnek, tervezgetnek,
rajzolgatnak, alig akarnak elmenni.
Kelemen Gábor