A bakony fővárosa

archívum - esemény

archívum - hírek

Jubiláló pályafutás, győzelmekkel ünnepelve


A „Zirc Város Felnőtt Sportolója” díjat adományozta az önkormányzat Kaufmann Krisztián darts versenyző részére elmúlt évi kiemelkedő eredményeinek elismeréseképpen.


A kitüntetés átadására a Városházán került sor, a fennálló veszélyhelyzetre való tekintettel ezúttal rendhagyó módon. Az elismerésben részesülő személyt Ottó Péter polgármester méltatta, majd Varga Zitával, az Emberi Kapcsolatok Bizottság elnökével átadta a díjat.


Kaufmann Krisztián éppen huszonöt évvel ezelőtt, 1995-ben ismerkedett meg a dartssal édesapja, Kaufmann Ferenc által, és azóta megállás nélkül űzi ezt a sportot. Negyedszázadot átívelő pályafutása alatt nyert Európa-bajnoki címet és volt világbajnoki résztvevő. Országos fordulóban, összetettben dobogós helyezései is születtek, de lehet említeni a csapatban elért két nemzetközi Európa-bajnoki aranyt vagy a World Cup Of Dartsot, ahol Bezzeg Nándorral, Magyarország első profi darts-játékosával az oldalán szerepelhetett a csapat-világbajnokságon. Kell-e mondani, hogy mindez mekkora élményt jelentett a számára!

Kaufmann Krisztián a „Zirc Város Felnőtt Sportolója” díjjal a Városházán

Az elmúlt évben is hozta szokásos jó formáját, versenyeket, versenysorozatokat zárt első helyen, pedig nem egyszerű összeegyeztetni a versenysportot a munkájával.

A sportág határtalan szeretete azonban megéri számára a rohanást egyik helyről a másikra. Immár hetedszer nyerte meg 2019-ben az Észak-Dunántúli Magyar Darts Ligát és 26. alkalommal a Veszprém megyei steel egyéni bajnokságot. Mindemellett a Húsvét Open Székesfehérváron és az Évzáró Veszprém / Zirc darts versenyen is felállhatott a dobogó legmagasabb fokára.


Apáról fiúra szállt tovább a nagy múltra visszatekintő „Wings” Darts Club vezetése, hiszen Kaufmann Krisztián az idei évben átvette az elnöki feladatokat, édesapja segítségére azonban továbbra is számíthat, hogy át tudja hidalni a kezdeti nehézségeket. A klub ügyeinek intézése mellett mindenképpen szeretné folytatni a versenyzést, azt vallja, hogy ebben a játékban mindig lehet tanulni valamit. A díjátadóra a klub fiatal játékosa, Maill Attila kísérte el, akinek már vannak szép eredményei a dartsban, és ezek is biztatóak a sportág zirci jövőjére nézve.

A jó példáért az ifjabb generációnak nem kell a szomszédba menni, hiszen van egy zirci sportoló, aki már huszonöt éve van a pályán, tehetsége mellé párosuló kitartásának és szorgalmának eredményeképpen díjak hosszú sorát tudhatja magáénak, évről évre képes megújulni, a szintet tartani, és a szülővárosát is öregbítő eredményeket produkálni.

Kelemen Gábor