A bakony fővárosa

Jótékony céllal cseréltek gazdát a ruhaneműk


Várakozáson felüli eredményt hozott a Zirci Járás Szociális Szolgáltató Központ által első alkalommal meghirdetett Téli ruhabörze. Az akciónak lehet, hogy még nincs is vége.


A Segítő Kezek Háza kapubejárójában a fogas csaknem megroskad a kabátok terhe alatt, de keményfából faraghatták, mert bírja a gyűrődést. – Egy órával ezelőtt még teljesen más volt a kínálat – mondja Nagyné Fáró Katalin intézményvezető, aki – akár egy ruházati bolt eladója – egyik munkatársával éppen a friss kollekciót rendezgeti a csípősre forduló időjárásban.


Hétfőn kezdték az akciót, az induló készletet pedig a szervező intézményhez korábban került ruhadarabok, valamint – az összefogás szép példáját mutatva – a Zirci Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Karitásznál lévő kabátok, téli kiegészítő ruhaneműk jelentették.

Nagyné Fáró Katalin örömmel mutatja a kínálatot – a ruhák szabadtérre, de védett helyre kerültek

Nagyné Fáró Katalin örömére szolgál, hogy hoztak is és vittek is ruhát egész héten.

A fennálló veszélyhelyzet miatt döntöttek úgy, hogy a ruhaneműk elhelyezésére az épület előtt adnak lehetőséget, ahol önkiszolgáló módon cserélhettek gazdát. Nem is lehet múlt időben beszélni, hiszen a fogas nem üresedett meg, így elképzelhető, hogy még jövő héten is várják az adományokat a „jótékonyság piacán”.


Hozzáteszi azt is, hogy az esetlegesen megmaradó ruhadarabok sorsáról egyeztetnek majd a városban működő többi karitatív szervezettel, úgy látja, nem érdemes őket kidobni, mert jó minőségű holmik. Egy dobozban sapkák, sálak, kesztyűk, vastag zoknik lapulnak meg, a kabátok pedig igen széles skálán mozognak, fazon és vastagság szempontjából is nagy volt a választék.


Az intézményvezető köszönetét fejezi az adományozóknak, és azoknak is, akik népszerűsítették az akciót.

Kelemen Gábor