Jókai Mór, korának igazi „médiaszemélyisége”

Eredetileg, két nagyon izgalmas és erős irodalmi háttérintézményhez kapcsolódik ez ünnepnap világra hozatala.

A magyar nyelvterület legnagyobb irodalmi fesztiváljait, így többek közt az Ünnepi Könyvhetet is szervező, Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete Esterházy Péter halálát követően, 2017-ben kezdeményezte, hogy a Kossuth-díjas magyar író és publicista születésnapján emlékezzenek meg a Magyar Próza Napjáról. Ezt követően, néhány hónapon belül a Magyar Írószövetség lépett, és megfogalmazta, legyen inkább valamely, a klasszikus nagy írók közül az, akinek neve e jeles nappal szorosan összefonódik. Így merült fel a „régi nagyok” közül Mikszáth, Móricz és Jókai is… Az Írószövetség indítványát a Magyar Művészeti Akadémia is felkarolta, közleményében már a Magyar Széppróza (!) Napját emlegetve, aminek egyetlen „prózai” oka volt csupán, hogy kimondottan a szépirodalmi próza értékeire szerették volna ez ünnepnap által ráirányítani a figyelmet.

S hogy miért éppen február 18-ra, s nem április 14-re esett a választás?

Az Írószövetség elnöke az egykori dilemma során hangsúlyozta: „nem Esterházy Péter irodalmi örökségével van gondjuk, hanem a két irodalmi ünnep, a nagy múltú Magyar Költészet Napja és az újszülött Magyar Széppróza Napja egybekapcsolásával”. Mely utóbbi „kinevezésénél” fő szempont volt az is, hogy ne a nyári holtszezonra essen, másrészt távol legyen minden más kulturális és nemzeti ünnepünktől. Február 18-a, mindezeket figyelembe véve, ideális dátumnak tűnt, ezen felül pedig, ami a legmeghatározóbb volt az Írószövetség elnöke szerint, hogy a Magyar Széppróza Napját olyan nagy íróhoz szerették volna kapcsolni, aki fölött az idők folyamán konszenzus alakult ki az olvasók között, továbbá mert írói életműve a mai napig a magyar irodalom egyik legnagyobb teljesítménye, amely komolyan hozzájárul történelmi önismeretünkhöz és identitásunk megőrzéséhez. E meghatározás hűen tükrözi Jókai Mór rendkívüli irodalmi „alakját”, amely 2018 óta immár végérvényesen egyesült a Magyar Széppróza Napjával. A továbbiakban az ő irodalmi szerepét járom körbe, az irodalomtörténet / az irodalomkutatás által ránk hagyományozott tudás segítségével, amelyből egyértelműen látni fogjuk, s amely mélyen igazolja, hogy valóban méltóképpen kapcsolódott össze személye ez irodalmilag kiemelkedő nappal.

Ha volt – napjaink kifejezésével élve – igazi „médiaszemélyiség” az 1860-90-es években, és nemcsak az irodalmon belül s a művészetekben, akkor az, valóban Jókai volt.

Annak ténye, hogy a Magyar Széppróza Napját az Ő születésnapján ünnepeljük, ez akár már így lehetett volna az 1880-as évektől kezdve, amikor Jókai már egyértelműen egyfajta „írófejedelem” szerepében mutatkozott meg. 1900-ban túl van az 50. írói jubileumának a megünneplésén, amely egy hatalmas országos ünnepségsorozat volt. Ez ünnepségsorozat azzal vette kezdetét, hogy az író a saját szobrával szembesült – a szó átvitt és a szó szoros értelmében is – le is leplezte önmagát. Időközben megbetegedett, és emiatt Szegedre a szobrát küldte el maga helyett, szimbolikusan. Szintén 1900-at írunk, amikor a párizsi világkiállítás szervezőjének meghívására, Franciaország fővárosába utazik. Ez egyrészt remek lehetőség volt Jókai számára, hogy találkozhasson a híres, korabeli francia szerzőkkel, de nemcsak ezért maradandó állomás ez az író életében. A párizsi világkiállításon, a világ legnagyobb kiállításán saját szobát rendeznek be Jókai teljes díszkiadásából, személyes tárgyaiból, mely kiállításnak ő maga a kurátora, s ő is nyitja meg a saját magáról szóló kiállítást. Az ez idáig említettek azért is egészen különleges kuriózumok az íróról, mert Jókaira elsődlegesen a magyar irodalom és a magyar széppróza ún. „zárványfigurájaként” gondolunk, mint általában véve is hajlamosak vagyunk magyar „írófiguráinkra” zárványokként gondolni, miközben Jókai esetében is jól azonosítható és látható nemzetközi „beáramlása”, helytállása, megnyilatkozása, ismertsége. Az 1900-zal létrejövő, komoly nemzetközi státuszát megerősítette az is, hogy műveit hihetetlenül jól fordítják a 70-es évek után.

Jókai nevét hallva, rögtön „A kőszívű ember fiai”, „Az arany ember” vagy az „Egy magyar nábob” jut mindannyiunk eszébe. Kevesek számára köztudott, hogy a sor itt bizony nem áll meg, az író irodalmi munkájának rendkívüliségét nemcsak az támasztja alá, hogy a 19. század második felének az egyik legnagyobb volumenű kispróza-írója és elbeszélésírója is. Ő maga rendezte sajtó alá 1893-ban, az 50 éves jubileumi ünnepsége alkalmából a saját életművét, ezáltal kicsit kikövezve az utókor számára az utat, hogy mit is olvassunk feltétlenül az íróóriástól. Jókai az 1850-es években nagyjából 230 elbeszélést írt. Ha ezt kötetekben mérjük, akkor 31 kötetnyi elbeszélés és 25 kötet regény. Az 50-es években tehát 56 kötetet jelentetett meg,

nagyjából egytizede a korabeli irodalmi termésnek: Jókai.

Nagyon korszerű volt a romantika korában, a késő romantikában és ma is, az Egy komondor naplója (Jókai: Dekameron – száz novella) című alkotása, ami gyakorlatilag egy kutyának a nézőpontjából mutatja meg, hogy milyen a világ, és hogy vajon, hogyan gondolkodhatnak az emberek. A romantika az első nagy korszak, amikor felfedezik az írók maguknak az állatokat, és elkezdenek az állatok jogairól beszélni; egyenrangúnak tekintik az emberekkel őket, ami természetesen botrányos, mondhatni „kicsapta a biztosítékot” a maga korában.

Egy biztos: az irodalommal az irodalomért, az olvasmányélményekkel az olvasmányélményekért érdemes megküzdeni.

Hiszen a mesére, a történetekre, az emberi élet irodalmi megjelenítésére korunkban is nagy az igény. Ma is léteznek olyan rendszerességgel könyvtárba járó vagy könyvet olvasó emberek, ahogy ez korábban is jellemző volt. Rengeteg szépirodalmi portál van, különböző nívójúak, de mégis ez azt jelenti, hogy nem múlt el az olvasás szokása, arról van csak szó, hogy a minőséget megismeri-e az Olvasó, tudja-e, hogy az új címek, művek közül mi az, amit érdemes kézbe vennie.

A Magyar Széppróza Napja felhívja a figyelmet arra, hogy van magyar széppróza, ma is él ez a műfaj! A 20. század nagy klasszikusai, az elején még az élő Jókai Mór és Mikszáth Kálmán, de jött rögtön, Kosztolányi, Babits, Móricz, Tamási Áron, Móra Ferenc, szinte lehetetlen felsorolni is a gazdagságát a magyar szépprózának! Olyan jelentős nemzedékek sora, ami a 20. századot jellemezte és ennek a folytatása is él, a magas színvonalú és kiváló magyar szépirodalmi alkotásokban, szerzők világában.