A bakony fővárosa

A jó versnek titka van

Závada Péter kortárs költővel, drámaíróval találkoztak a III. Béla Gimnázium diákjai a Békefi Antal Városi Könyvtár által szervezett rendhagyó irodalomórán. A programra az Országos Könyvtári Napokon került sor.

Kilencven diák érkezett a III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolából a városi könyvtár közművelődési termébe, hogy közelebbről is megismerkedhessenek Závada Péter költővel, drámaíróval.


A vendéget egy gimnáziumi hölgykoszorú – Kenyeres Anna, Kiss Sarlott Melani és Varga Erzsébet – diákok kérdezték pályájának indulásáról, az írás melletti kezdeti elköteleződéséről, mely során kiderült, hogy

a költőt már iskolás korában magával ragadta az alkotás, ám ekkor főként dal-, illetve rapszövegeket írogatott.

Fény derült arra is, hogy írói mentora egyrészt édesapja, Závada Pál Kossuth- és József Attila-díjas író legjobb barátja, Parti Nagy Lajos Kossuth-díjas magyar költő, drámaíró volt, akinek a magyar nyelvvel való játékos bánásmódja nagy hatás tett Péterre; másrészt Simon Márton költő, műfordító, a slam poetry kiemelkedő alakja, aki első verseskötetének kiadására biztatta. Kiderült az is, hogy Závada Péter kedvenc irodalmi korstílusa a német romantika, valamint, hogyha tehetné, szívesen ülne ma egy asztalhoz Nemes Nagy Ágnessel, Petri Györggyel, Tandori Dezsővel egy kávéra.

Závada Pétert kérdezik a diákok a pályájáról, az írás melletti elköteleződéséről

A hallgatóság olyan további, izgalmas kérdésekre is választ kaphatott a költőtől, hogy

milyennek látja a kortárs költészetet, a kultúra szerepét napjainkban, illetve, hogy mit gondol az irodalom, a költészet jelentőségéről a mai „Instagram”-világunkban, s hogy e szál mentén, milyennek vizionálja a líra jövőjét.


Arra a kérdésre, hogy mitől is lesz jó egy vers, Péter a következő választ adta:

„A titoktól. Ha nem adja meg magát túlságosan könnyen, van valamilyen titka.”


A kortárs költő egy verset is felolvasott a rendhagyó irodalomórán, szerinte a jó költeménynek van valamilyen titka

„Kicsengetés” előtt a költő versolvasással is megajándékozta a diákokat, akik a program után szeretettel körbefogták őt, hogy egy-egy verseskötetét személyesen dedikálhassa számukra.


Cikk: Csaba Lilla

Fotók: Jámbor Adrienn