A bakony fővárosa
archívum - esemény
archívum - hírek
Jelmezbál a jubileum jegyében
Tizedik alkalommal került megrendezésre a Zirci Farsangoló Bál a PSZC
Reguly Antal Szakképző Iskolájának tornacsarnokában.
A dekoratívan feldíszített bálteremben színes lufik hirdették a kerek évszámot. Több mint háromszázan jöttek el, hogy mulassanak egy nagyot a farsangi időszakban, és együtt ünnepeljék a szervezőkkel a tizedik születésnapot. A 2011-ben indult rendezvény mit sem vesztett a varázsából, zsúfolásig telt táncparkett, ötletes jelmezek hosszú sora jellemezte a jubileum jegyében lezajlott bált.
A hangulatfelelős a zirci
kötődésekkel rendelkező Rulett zenekar volt, amely nevéhez méltón többféle
műfajban „pörgette meg” a vendégsereget. Az együttest hazánk egyik
legfelkapottabb bulizenekaraként tartják számon, és már nem először léptek fel
a Zirci Farsangoló Bálon, többek között az
első városi farsangon is ők szolgáltatták a muzsikát. Repertoárjukban az elmúlt
évek és a régmúlt idők nagy slágerei egyaránt felhangzottak.

A Rulett zenekar számára már nem ismeretlen a Farsangoló Bál színpadja, több alkalommal is felléptek Zircen
A jelmezesek felvonulása nagy sikert aratott, volt, aki egy kis előadással is kedveskedett a közönségnek. „Michael Jackson” például egy Magna Cum Laude-slágert énekelt, és tényleg popkirálynak érezte magát, mert kérte, hogy emelkedjenek a kezek a magasba. Horrorisztikus jelenetek is tarkították a show-t, „Los Muertos” néven a mexikói halottak napi maskarázást idéző csapat vonult fel húrokat is pengetve, Drakula gróf az erdélyi fejedelemasszony nyakába harapott, és nem kisebb félelmet keltett, amikor csárdásruhás hölgyeik kíséretében a magyar huszárok kivonták kardjukat. A tízes szám bűvöletében 2020 második hónapjának első napján az 1920-as évek hangulatát idézték a Charleston-lányok, és színre lépett egy fegyveres kokainbáró is.
Cirkusz szerencsére nem volt a bálon, de Harlekint, a bohócot szívesen láttuk, az indiánlány pedig tegezzel volt felszerelkezve, így hát nem sértődött meg azon, hogy a műsorvezető letegezi. Arról pedig, hogy párosan szép az élet, az estélyi ruhába vagy egy kicsit lazábban öltöző urak és hölgyek mellett Szépség és a Szörnyeteg, Asterix és Obelix, Super Mario és a Királynő, Popeye és Olive Oyl, valamint Piroska és a Farkas tudott volna leginkább mesélni.

Farkasszemet néztek – Csizmadia Géza ceremóniamester valamennyi jelmezessel jól megtalálta a közös hangot, párbeszédet nyitott velük, humoros szövegeivel, szóvicceivel mutatta be őket a közönségnek

Emelték az est fényét a jelmezesek, és örömmel álltak össze egy közös képre a felvonulást követően
Az est sztárvendége SZANDI művésznő volt, aki amellett, hogy fokozta az
együttes által megalapozott remek hangulatot, közvetlenségével, barátságos jellemével
is elismerést váltott ki. Több régi nagy slágere felcsendült és legújabb számát
is elhozta a zirci közönségnek a már harmincéves aktív pályafutást maga mögött
tudó, a magyar popzenei életbe tinédzserként befutó énekesnő.

Nagy közönségsikert aratott Szandi, a X.
Zirci Farsangoló Bál sztárvendége

Éjfél után került sor a jelmezverseny eredményhirdetésére. A dobogós helyeken különböző nemzetek képviselői végeztek a zenekar tagjaiból és a hangosítókból verbuvált zsűri értékelésében. Első helyezést ért el a mexikói „Los Muertos”, második helyen értek célba huszáros hajrával a „Magyarok”, a harmadik helyet pedig a francia mozi hőskettőse, Asterix és Obelix érdemelte ki.
A díjazottak mellett valamennyi jelmezest igyekezett valamilyen formában elismerni a szervezőség, egy-egy ajándék tombolaszelvényben részesültek, mellyel külön sorsoláson vettek részt, és a születésnapi tortából is „kanyaríthattak” egy-egy szeletet.

Félelmetesen bezsebelte az első helyezettnek járó díjat a "Los Muertos"
Még a fényképezőgépet is kardélre hányták a huszárok, nem csoda, hogy végül második helyezést értek el

Nem volt borítékolható a nyeremény, de megérdemelt – Asterix és Obelix a jutalommal

Aki maskarába bújt, azt egy-egy szelet tortával kínálták meg a szervezők a „szülinapi” bálon
A tombolasorsoláson a támogatók
hosszú sorának köszönhetően értékes nyereménytárgyak találtak gazdára, a
legszerencsésebbek Görögországba utazhattak vagy egy mikrohullámú sütőt
vehettek át. Most még frissek a báli emlékek, de később a háztartási eszköz
arra is jó lehet, hogy a sok finomság mellett felmelegítse majd a jubileumi
farsang legszebb pillanatait.
A X. Zirci Farsangoló Bált a Békefi Antal Városi Könyvtár,
Művelődési Ház és Stúdió KB szervezte, együttműködésével támogatta a PSZC
Reguly Antal Szakképző Iskolája és Kollégiuma, Zirc Városi Önkormányzat, a
„Zirci Városüzemeltetés” Nonprofit Kft. és a Bakony Polgárőr Egyesület. A
rendezvény eredményes lebonyolítását az intézmény munkatársai mellett
önkéntesek segítették. A „Grátisz” Büfé ezúttal is barátságos árakkal, a Zirci
Önkormányzati Szolgáltató Központ konyhája pedig finom vacsorával várta a
bálozó vendégeket.
Fotók: Fekete Zsigmond és a szerző
Cikk: Kelemen Gábor