A bakony fővárosa

archívum - esemény

archívum - hírek

A játék él bennük, megfiatalodik a lelkük

Ha tavasz, akkor nyugdíjasklubok sakk- és rejtvényfejtő versenye Zircen. Három kategóriában mérték össze tudásukat a jelentkezők a Békefi Antal Városi Könyvtárban megrendezett vetélkedőn.


A szellemi játékok szép számú résztvevőjét elsőként Horváth Norbert, a rendezvénynek helyet adó Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Stúdió KB igazgató-helyettese köszöntötte.


„Nem öregszik meg a lelkem, míg játék él bennem”

– hangzott el Csaba Lilla szívhez szóló szavalatában, aki Aranyosi Ervin: Gyerek voltam, gyerek leszek című versét tolmácsolta az egybegyűltek felé nagy taps kíséretében, láthatóan oldva egy kicsit a verseny okozta lámpalázat is.

Csaba Lilla előadását hallgatják a verseny résztvevői, jobbról Horváth Norbert, az intézmény igazgató-helyettese

A főszervező Nyugdíjasok „Életet az Éveknek” Veszprém Megyei Egyesület képviseletében Farkas Sándor alelnök köszöntötte a résztvevőket, átadva Paulics István elnök úr üdvözletét is. Felidézte, hogy amikor utoljára járt városunkban, akkor még asztalitenisz is szerepelt a versenyszámok között, és ígérte, legközelebb ő is szervez egy csapatot a nyugdíjasklubok zirci megmérettetésére.


Az „Idősbarát” címet viselő Ottó Péter polgármester is nagy szeretettel köszöntötte a nyugdíjasklubok képviselőit. Emlékeztetett, hogy rendre szezonnyitó rendezvényként szerepelt a zirci a megyei egyesület naptárában, most viszont a második helyre szorult a tavasziasabb időjárás reményében. Meg is volt erre az esély, a versenyt megelőző nap derűjét azonban a ború váltotta. Mindezek ellenére azt kívánta a nyugdíjasoknak, érezzék jól magukat városunkban, és ha az esősre forduló időjárás megengedi, a verseny után tegyenek egy kellemes sétát, élvezzék a környezetünk adta élményeket.


A vendégek figyelmébe ajánlotta a közművelődési terem falán látható nemzetközi vándorkiállítást is, amely német testvérvárosunk, a tárlatot kezdeményező Pohlheim, az ő ausztriai testvérvárosuk, Admont és zirci diákok alkotásait mutatja be a közös otthonunk Európa tematika mentén.


Az elhangzott vershez is kapcsolódóan hangsúlyozta,

nem az a fontos, hogy az emberi mennyi idős, hanem hogy a lelkében legyen fiatal, márpedig ez a verseny valamennyi résztvevőjéről elmondható.

Ottó Péter polgármester köszöntője. Középen Farkas Sándor megyei alelnök, balról Pék László helyi klubvezető

Pék László, a társszervező és házigazda Zirc Városi Nyugdíjas Klub vezetője köszönetét fejezte ki a Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Stúdió KB munkatársainak azért a sok segítségért, melyet kapnak a verseny eredményes lebonyolítása érdekében. Örömét fejezte ki, hogy a város az energiaválság-helyzet ellenére is biztosította a fűtött termeket a rendezvényhez.

Köszönetet mondott továbbá a támogatóknak, akik biztosították a résztvevők vendégül látását.


Czingler Sándor technikai információit követően megkezdődhetett a versengés. A mintegy harminc jelentkező három kategóriában mérte össze tudását. A rendezvény központi helyszínén kiosztásra kerültek a feladatlapok, egy másik teremben, a könyvespolcok között pedig elindultak a sakkórák.


Hallatlan izgalmakat tartogatott a négyzetkitöltő elmebajnokság,

amelyet Preininger Sándorné, az ajkai Diabetes Klub versenyzője 149 ponttal nyert meg, őt követte Gyarmati Lászlóné a Jószerencsét Nyugdíjas Klubból mindössze egy ponttal lemaradva, míg Márton Lászlóné, a Fegyveres Erők Veszprém indulója 146 pontjával a harmadik helyet szerezte meg a népes megyei mezőnyben.


A keresztrejtvényben második Gyarmati Lászlóné sudokuban is bizonyította tudását, sőt a logikai játékban már nem is talált legyőzőre, őt követte a tabellán Madarászné Kajdacsi Ágnes a balatonfűzfői Csebszalto Nyugdíjas Klubból, míg a harmadik helyen holtverseny alakult ki a szintén csebszaltós színekben induló Szabó Lajos és Dukán József (Bánki Donát Természetbarát Egyesület) között.


A sakkpartikon Palla György teljesített a legjobban a második Kurics László Endre és a harmadik Szabó Vilmos előtt.


A helyezettek okleveleket és tárgyi jutalmakat is átvehettek a verseny eredményhirdetésén.

Keresztrejtvényben huszonnégyen vetélkedtek, és a sakktáblák körül is nagyon volt az izgalom a nyugdíjasok zirci versenyén


Kelemen Gábor