A bakony fővárosa

archívum - esemény

archívum - hírek

Játék, egészséges életmód, szociális munka


Második alkalommal rendezte meg a Zirci Benedek Elek Óvoda és Bölcsőde Gyermeknapját, amely ezúttal is sok élménnyel gazdagította az ifjúságot, és családi program kerekedett ki belőle.



– Célunk a programmal a Gyermeknaphoz kapcsolódóan, hogy olyan közösségi rendezvényt szervezzünk, mely a család és az intézmény közötti kapcsolatot mélyíti el. A kötetlen keretek lehetőséget adnak a szülő-szülő, szülő-pedagógus közti beszélgetésekre, melyek egymás céljainak, aktuális helyzetének jobb megismerését szolgálják

– mondta el Kovács Mónika intézményvezető. Örömét fejezve ki hozzátette, sok esetben az egész család képviselteti magát, magukkal hozva a kistestvért. Ez azért fontos, mert a játékos színterek szabad mozgásteret biztosítanak a kisgyermekek számára, az ismert és barátságos helyszín pedig később megkönnyítheti a beszoktatás folyamatát.


Nagy volt a nyüzsgés az intézmény udvarán, sok-sok felszabadult, boldog gyermekkel találkozhattunk. Az árnyas ligetek alatt bőven volt lehetőség többféle ügyességi, logikai és népi játék kipróbálására, melyeket az intézmény dolgozói állítottak össze. A szervezők kreativitása a felnőtteket is magával ragadta, volt, aki gyermekével együtt bekapcsolódott a játékba.



Az arcfestés és légvár kipróbálása idén is elmaradhatatlan részét képezték a rendezvénynek, melyen közel háromszáz gyermek önfeledt szórakozását biztosította a nevelési intézmény. Volt helye az izgalomnak is, hiszen a kicsik játékos sorsjegy formájában tehették próbára szerencséjüket.




– Igyekeztünk úgy kialakítani a nyeremények tárházát, hogy üres kézzel senki se térjen haza – hangsúlyozza az intézmény vezetője, s nem feledkezik meg a támogatóikról, akik ebben segítségükre voltak. A főnyereményt, egy 10 000 forint értékű családi étkezést a Patkó Vendéglő és Pizzéria ajánlotta fel, s egy háromgyermekes család veheti igénybe a közeljövőben. További jutalmakat adott az Orange fagyizó, a Rekord Üzletház és a Benu Gyógyszertár.


Kovács Mónika arról is beszél, hogy ebben az évben a szülők körében a szociális segítők munkáját kívánták népszerűsíteni a családsegítő szolgálat két szociális munkatársa, Vankó Zoltánné és Czigler Anita közreműködésével. Az óvoda célkitűzései között szerepel az egészséges életmódra nevelés, az egészséges táplálkozási szokások kialakítása, ebben volt segítségükre Döméné Janni Ildikó védőnő, aki epres tápiókapudingot, müzlit, csicseriborsó-krémet kínált a közönségnek, tanácsadás keretében pedig a reggeli étkezés fontosságára irányította a szülők figyelmét. A dajkák gyümölcssalátával kedveskedtek az apróságoknak.



Kelemen Gábor