A bakony fővárosa
archívum - esemény
archívum - hírek
Járdák újulnak meg városunkban, jön a második ZIRCikON
Belterületi járdák felújításának kivitelezőjéről és rendezvények támogatásáról is döntött Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete júniusi, munkaterv szerinti ülésén. A Borzavári utcai Felső-temető ravatalozójának fedett-nyitott védőtetővel történő bővítésének tervezéséről is határoztak.
A képviselő-testületi ülésen megjelenteket Ottó Péter polgármester köszöntötte és napirend előtt arról tájékoztatott, hogy
a június 9-én megválasztott új képviselő-testület október 1-jével kezdi meg majd a munkát, szeptember 30-ig még a jelenlegi testület látja el a feladatokat.
Ezúton is gratulált az új polgármesternek, Kacsala Istvánnak, és az
önkormányzati választáson mandátumot szerző képviselőknek.
A testület ülését megtisztelte jelenlétével dr. Kovács Zoltán, térségünk országgyűlési képviselője is.
Köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik részt vettek a választásokon, munkájukkal hozzájárultak annak eredményes lebonyolításához.
Szintén gratulált a megválasztott polgármesternek és a képviselőknek, továbbá örömét fejezte ki a nagyarányú választási részvételért.

Dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő, intézményvezetők, hivatali munkatársak és az újonnan megválasztott polgármester is részt vett a testület ülésén
Augusztus 18-19-én kerül megrendezésre a II. ZIRCikON fesztivál.
A képviselő-testület már tavaly szeptemberben 15 millió forintos keretösszeget különített el az idei költségvetésében egy városi nagyrendezvény megszervezéséhez. Most pedig további forrás biztosításáról döntöttek a rendezvény megvalósításához, valamivel több mint ötmillió forint összegben. A Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház részére 700 000 forintos támogatást szavaztak meg a döntéshozók a ZIRCikON fesztivál programjaihoz, illetve a július 5-ei utcabál megrendezéséhez.
Májusi ülésén határozott a képviselő-testület belterületi járdák felújításáról.
Most a beszerzési eljárás értékelésére került sor,
nyertesének a STRABAG Általános Építő Kft-t, második helyen a Colas Út Zrt-t nevezték meg. A felújítás a József Attila utca Reguly és Luksz, a Bajcsy-Zsilinszky utca József és Ady, a Zrínyi utca Deák és Üdülő, az Üdülő utca Zrínyi és Szeptember 6., az Alkotmány utca III. Béla és Árpád, valamint Bányász és Vitális, a Köztárság utca Park és Mayer-tó, a Bakonybéli utca Kossuth és Malom utcák közötti szakaszát érinti, továbbá az Ady Endre utcában a Deák Ferenc utca és a Segítő Kezek Háza között térkő-, a Segítő Kezek Háza és a Bajcsy-Zsilinszky utca között aszfaltfelújítás megy majd végbe.
A Felső-temető ravatalozójának korszerűsítését, fedett-nyitott tetővel történő bővítését is megvalósítja majd az önkormányzat, egyelőre annak tervezéséről döntöttek.
Az időjárási
ártalmaktól védő szertartástér tervezési munkájával Szakács Erzsébet Rózsa
egyéni vállalkozót bízták meg a beszerzési eljárás eredményeként.
A ravatalozó épület esetében egy sürgősebb munka megrendeléséről is döntés született, melyet az önkormányzat gazdasági társasága, a „Zirci Városüzemeltetés” Nonprofit Kft. végez majd el, erre a célra egymillió forintot határozott meg a képviselő-testület. Továbbá felhatalmazást adtak a társaság ügyvezetőjének használt gépjárművek beszerzésére.

A képviselő-testület teljes létszámmal folytatta munkáját a júniusi ülésen
Elkészült a fás szárú növények védelméről, kivágásáról és pótlásáról szóló önkormányzati rendelet. A rendelet tervezetét már előző munkaterv szerinti ülésén tárgyalta a testület, majd az illetékes hatóság is véleményezte azt, az általuk jelzett észrevételek beépítésre kerültek.
Az új rendelethez kapcsolódóan készül majd egy tájékoztató a lakosság felé.
Folyamatban van a Helyi Építési Szabályzat módosítása,
mellyel kapcsolatban a képviselő-testület – a beérkezett szakigazgatási szervek
véleményét is figyelembe véve – megállapította, hogy előzetes környezeti
hatásvizsgálat lefolytatására nincs szükség.
Az önkormányzat pályázataival kapcsolatos tájékoztatót tudomásul vette a testület,
egyben elhatározta egy akció indítását a Regulyversum kiállítás helyi lakosság körében történő népszerűsítése érdekében.
A képviselő-testület ezt követően rendkívüli ülést is tartott, melyen döntött, hogy az önkormányzat szakalkalmazotti létszámát egy fő polgármesteri referensi státusz álláshellyel bővíti 2024. szeptember 30-ig, melyet a megválasztott új polgármester fog betölteni.
Kelemen Gábor