A bakony fővárosa
archívum - esemény
archívum - hírek
Ingyenes szolgáltatás a beporzás, becsüljük hát meg!
Az MTM Bakonyi Természettudományi Múzeuma a Beporzók Napja alkalmából fontos üzeneteket juttatott el a diáksághoz, akik ezáltal tudatosabban viszonyulhatnak majd a beporzó rovarokhoz.
A program résztvevőit, a Zirci
Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola negyedik osztályos
tanulóit Balláné Szőke Edit múzeumpedagógus köszöntötte.
Dr. Kutasi Csaba igazgató
a beporzók védelméről tartott prezentációs előadást. Mint kiderült, a virágokon
látható rovarok mindnyájan beporzást is végeznek, méhek, lepkék, zengőlegyek,
bogarak, egyéb hártyásszárnyú-fajok tartoznak az „illetékesek” csoportjába.
A kivetítőn bemutatott ábra szemléltette, hogy az utóbbi évtizedekben rendkívüli módon lecsökkent a beporzó rovarok száma, ezért is fontos azok védelme, hiszen a termesztett növényeink kétharmada is rovarbeporzású – hangsúlyozta az előadó.
A világnak vannak olyan helyei, ahol a drasztikus változások okán már ecsettel porozzák a növényeket, és lehetséges alternatívaként megjelenhet a drón, amely azonban költséges, ráadásul lassú, tehát pótolhatatlan az a tevékenység, amit a rovarok elvégeznek. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a beporzást ingyen kapjuk a természettől, nem kell érte fizetni.
Dr. Kutasi Csaba előadásából sok érdekességet tudhattak meg a gyerekek, és választ is adtak a feltett kérdésekre
Megtudhattuk, hogy az élőhelyek eltűnése, növényvédőszerek használata, idegen fajok megjelenése és a klímaváltozás is okozhatja egyes rovarfajok csökkenését, és bár az előadó természetesen tudta a megoldást, most a diákok ötleteit várta, mi mindent tehetünk az élőlények védelmében. Jött is a válasz a hallgatóság soraiból, hogy
például virágokat kell ültetni, azonban az sem mindegy, hogy milyeneket, fontos, hogy a növényekben legyen virágpor, mert a díszes teltvirágú fajtáknál ez általában nincs így.
Ha lehet, ne nyírjuk túl
alacsonyra a füvet, létesítsünk egy kis dzsungelt a kertünkben, ne törődjünk
azzal, ha esetleg a szomszéd megszól, hiszen mi jól tudjuk, hogy nem hanyagság,
hanem egy nemesebb cél érdekében tettük mindezt. Legyen egy kis víz, legyenek
bokrok, árnyékot adó fák, kis komposzthalom, és máris elmondhatjuk, hogy
védelmünkbe vettük a beporzó rovarokat. A gyerekek közül volt, aki büszkén
mesélte, hogy kertjük végében kis patak csörgedez, vagy van egy kis tavacska
otthon, esetleg az élőlények számára szintén vonzó fűszerkert.
Dr. Kutasi Csaba a rovarhotelek berendezését is bemutatta az iskolásoknak, fontosnak nevezte, hogy
az általuk is elkészítendő létesítmények ne csak szaporodóhelyek legyenek, hanem egyfajta „étterem” funkcióval is bírjanak.
Bevetítésre került a múzeum udvarán évekkel ezelőtt létesített hotel is, mely annak ellenére is rendkívül vonzó a rovarok számára, hogy közvetlenül a belvárosban építették fel.
A program során a gyerekek is elkészíthették a maguk kis rovarhotelét, amit aztán haza is vihettek
Ezt követően Rechner Szilvia preparátor tartott izgalmas előadást és bemutatót a rovarhotelek működési elvéről. A gyerekek testközelből láthattak darázsfészkeket is, a legtekintélyesebb ezek között természetesen a lódarázsé volt. Megismerhették továbbá a különböző méhfajokat és építményeiket, amelyek kavicsokat is használtak alkotóelemként, azokról például tudni lehetett, hogy kőművesméhek. Az előadó arra is kitért, hogy milyen termékeket kapunk a méhektől.
Az üveg mögött kék színben tündöklő, az év beporzó fajának megválasztott boglárkalepkék világába is bepillantást nyerhettek.
Rechner Szilvia mutatja, hogy milyen érdekes alkotásokra képesek a méhek
A szellemi útravaló után a házigazda intézmény részéről Balláné Szőke Edit múzeumpedagógus és dr. Sinigla Mónika főmuzeológus mézkóstolóval vendégelte meg a gyerekeket,
nem a legtipikusabb konyhában előforduló fajtákat is rejtettek az üvegek.
Egészen különleges mézeket is kóstolhattak a gyerekek, igény szerint vajjal is megkenték kenyerüket a múzeumi munkatársak
A diákok a jóízű falatozást követően berendezték a rovarhoteleket, melyek vázát Barabás Ádám preparátor készítette elő számukra.
A saját alkotásukat természetesen hazavihették és immár hoteltulajdonosként várhatják majd a vendégeiket.
Kelemen Gábor