Húsvétra hangolva


Szakmai előadással és kézműves foglalkozásokkal várta az érdeklődőket a Reguly Antal Múzeum és Népművészeti Alkotóház a Húsvét jegyében megtartott Családi Napján.


A vendégeket dr. Ruttkay-Miklián Eszter igazgató köszöntötte. S. dr. Lackovits Emőke néprajzkutató a bakonyi falvak húsvéti szokásairól tartott előadást. Ez a program kapcsolódott az intézmény a reformáció 500 éves évfordulójára megemlékező rendezvénysorozatához is.


Mint azt megtudtuk,

a Húsvét és a Pünkösd egyidős a kereszténységgel, az őskeresztények még Krisztus születését is Húsvétkor ünnepelték.


A szent negyven nap, azaz a nagyböjt kezdetének számító hamvazószerda megünneplése a 4. századig vezethető vissza, a hamvazkodás szokása pedig a 14. századtól vált általánossá az európai népeknél: az előző évi virágvasárnapi barka elégetéséből keletkezett hamut vitték el a templomba, ahol a szentmise keretében a pap megáldotta, és ebből keresztet rajzoltak a hívek homlokára, emlékeztetve arra, hogy porból lettünk és porrá leszünk. A szentelt barka is nagyon fontos jelkép volt az ünnepkörhöz kapcsolódóan. Zircen a szentelt barkából három szemet minden kútba bedobtak azért, hogy a víznek a tisztaságát ezáltal biztosítsák.

S. dr. Lackovits Emőke az ünnepkörhöz kapcsolódó felvételek vetítésével tette még érdekesebbé az előadást

A hétvégén, virágvasárnappal vette kezdetét a nagyhét, amely a Húsvétra készíti elő az embert lelkileg és környezetében egyaránt.

Ez utóbbi esetében a tavaszi nagytakarításra utalt az előadó, amit a legtöbb háziasszony erre az ünnepre készülődve végez el a mai napig is. A hat nagyböjti vasárnap közül mindegyiknek más a neve. Feketevasárnap a bakonyi szlovák falvakban – Szápáron tartották meg a legtovább ezt a népszokást – egy szalmabábut felöltöztettek, végigjárták a falut, minden ablak alatt megálltak, és télkihordó, tavaszköszöntő verset mondtak. Általában a szegényebb lányok vettek részt ebben a szokásban, s az adománnyal, amit kaptak, a Húsvét ünnepére tudtak készülni. A német közösségeknél pedig jellemző volt a nagyböjti időszakban, hogy a legvallásosabb családok szombatonként mécsest gyújtottak, amely egész vasárnap estig égett, a családfő vezetésével pedig odatérdeltek a házi oltár elé, és imádkoztak.


Az emlékév kapcsán a reformátusok szokásaira is kitért az előadó, náluk az egyetlen tiltás az volt, hogy lakodalmat nem tarthattak és zajos mulatságot nem rendezhettek, kivéve, ha március tizenötödike beleesett a nagyböjtbe. Ekkor még a katolikusok is „felmentést kaptak”, és részt vehettek a zenés ünnepségeken.

Nagycsütörtökön, több helyen is virrasztottak, így például Bakonybélben és Jásdon a Szentkútnál. Azt tartották, hogy nagycsütörtök estéjén a források vize megszentelődik, amit „szótalan” víznek neveztek, hazavitték, mosakodtak belőle, hogy mindenféle bőrbetegségtől megóvják magukat. A nagypénteki kálváriajárásról is szó esett, Magyarpolányban például érdekes módon nem csoportosan, hanem egyenként teszik meg az utat az emberek, hangtalanul mennek stációról stációra imádkozni, amit egy falusi asszony azzal magyarázott a néprajzkutató érdeklődésére: „mindenkinek van valami búja, bánata, amit úgy akar letenni Krisztus lábához, hogy azt senki ne hallja, ne lássa”.

A Húsvéti Családi Nap keretében többféle kézművességgel lehetett kísérletezni.

Cz. Budai Katalin népi iparművész vezetésével húsvéti díszeket festhettek az érdeklődők a hagyományos bútorfestés technikájával, Lebán Miklós a sibáláshoz nélkülözhetetlen siba, azaz a fűzfakorbács fonását mutatta meg, és természetesen a tojásfestés sem maradhatott el: a húsvéti asztalok nélkülözhetetlen díszei hagyományos technikákkal készültek, melyet Wolfné Litter Beáta segítségével lehetett elsajátítani.


Kelemen Gábor