A hivatás választotta őt

Azt mondják, az életben nincsen véletlenek, s erre nézve Pál Attiláné, a közelmúltban nyugdíjba vonuló köztisztviselő szakmai pályafutása élő példa. Másik ajtón kopogtatott be, mint ahova szeretett volna, de arról a helyről, ahonnan ajtót nyitottak neki, majd negyven év múltán lépett csak ki, akkor is a nyugdíjas évek szólították el…

– Mondhatom azt, hogy nem én választottam a hivatásomat, hanem a hivatás választott engem. Állást mentem keresni 1980-ban Veszprémbe, és a földhivatal helyett véletlenül a Veszprémi Járási Hivatal ajtaján léptem be. Egy idősebb úr megkérdezte tőlem, milyen ügyben vagyok itt, és miután elmondtam, kiderült, hogy nem jó helyen járok. Ennek ellenére érdeklődött a végzettségem felől, s mondtam, hogy középfokú végzettségem van, ami akkor elég jól hangzott. Megkérdezte, hogy nem lenne-e kedvem náluk dolgozni, adót kellene könyvelni gépen. Emlékszem, bevezetett egy irodába, s megkérdezte a munkatársakat, mit szólnának hozzá, ha én lennék az új kolléganőjük…

Így kezdődött Pál Attiláné - akit mindenki csak Pál Évinek szólít -, pályafutása közel negyven évvel ezelőtt, és bár több helyen is dolgozott azóta, a közszolgálattól soha nem szakadt el, mindvégig köztisztviselő maradt. A sors ráadásul úgy hozta, hogy Zirc és a zirci járás adóügyeit könyvelte a Veszprémi Járási Hivatalnál, majd 1982 májusában átkerült a Veszprémi Városi Tanácshoz, ahol szintén adóügyekkel foglalkozott. Aztán amikor 1984-ben városi rangot kapott Zirc, áthívták az akkori zirci városi tanács adócsoportjába, ahol 1987-ig adóügyekkel foglalkozott.

Két gyermeknek adott életet, majd amikor 1993-ban visszatért a GYES-ről, szociális ügyintézőként folytatta a munkát a polgármesteri hivatalnál. Húsz éven keresztül intézte városunk szociális ügyeit, majd 2013. január 1-jén az akkor megalakuló Zirci Járási Hivatalhoz került. Járástól járásig vezetett az útja, mintegy keretbe zárva a tanácsnál, önkormányzatnál eltöltött esztendőket.

Pál Attiláné közel negyven évet töltött a közszolgálatban, pedig nem is ezt a hivatást szerette volna választani

Harminc év után alakultak meg újra a járások, s immár azon a helyen állt a járási hivatal alkalmazásában, ahová az élete, és szakmai pályafutásának jelentősebb szakasza is kötődik. Azt mondja, nehezen élte meg először, hogy ennyi idő után, néhány évvel a nyugdíj előtt egy másik munkahelyre kerül, de sikerült beilleszkednie az új kollektívába, és a régi munkatársakkal is nagyon jó kapcsolatot ápol. Többen voltak abból a „csapatból”, akik a nyolcvanas évek elején, első felében kezdtek, akik mindvégig hűségesek maradtak munkahelyükhöz, szinte itt élték le az életüket, egy részük már nyugdíjba vonult, de még vannak aktív dolgozók, így sok a közös emlék a hivatali falak között. A közösség összetartásáról, a kölcsönös bizalomról beszél Pál Évi, amikor a régi időket eleveníti fel. Sok vezetője volt – tanácselnök, vb-titkár, polgármester, jegyző, körjegyző, hivatalvezető –, de senkitől sem tartott, mert tette a dolgát, és hangsúlyozza, bármikor fordulhatott bármelyikükhöz, ha valamilyen probléma merült fel. Azt is tudta ugyanakkor, hogy van egy határ, amit nem léphet át, hiszen „ő a vezetőm”.

A munkakörből kifolyólag voltak nehezebb időszakok, ezek között a legjobban a 2008-as gazdasági válság következtében kialakult állapotok maradtak meg benne, amikor nagyon sokan vesztették el a munkahelyüket, s ez által az ügyfélkör is rohamosan megnövekedett. A kihívások között élményeket is megélt, örült, amikor valakinek tudott segíteni, mindig is arra törekedett, hogy szót értsen a hozzáforduló ügyfelekkel, megtalálja a „kulcsot”. Fontosnak tartja, hogy megismerjük az embereket, kapcsolatba kerüljünk velük, és vallja, hogy ha elkezdünk valakivel beszélgetni, találni fogunk benne szeretetre méltó tulajdonságot.

Járási hivatalnál kezdett és járási hivatalnál is fejezte be a munkát (Fotó: illusztráció, 2015)

Szívesen emlékszik vissza a sok közös programra, a köztisztviselői kirándulások pedig azért is felejthetetlenek maradnak, mert július 1-jén született, ez pedig 1997 óta a Köztisztviselők Napja Magyarországon. Ezen alkalmakkor a kollégák soha nem feledkeztek meg a kettős ünnepről, mindig felköszöntötték őt, s ez vegyes érzelmekkel töltötte el: lelke mélyén örült, jól esett neki a figyelmesség, ugyanakkor azt nem szerette volna soha, hogy róla szóljon ez a nap. A járási hivatali kollektívával eltöltött közel hat évre is örömmel tekint vissza, úgy érzi, meg tudott újulni ez alatt az idő alatt, sok embert ismert meg, új kapcsolatok születtek.

Még a születésnapja is összefonódik a köztisztviselőséggel, kollégái mindig felköszöntötték (Fotó: archív)

Nem csoda, hogy elérzékenyül, amikor ennyi idő után a búcsúzás pillanatairól beszél, hiszen mintha haza jött volna a hivatalba minden reggel. A nyugdíjas évek alatt több időt tölt majd a családdal, utazni fog, sétálni, koncertekre járni, ahogy fogalmaz: „lassabbra veszi egy kicsit a tempót ebben a felgyorsult világban”. Minőségi időt szeretne tölteni az unokákkal, még többet mesélni nekik, játszani, úgy érzi, hogy egészen megfiatalodik, amikor velük van, mintha visszarepült volna a saját gyermekkorába. Véget ért egy fejezet, de el is kezdődött egy új…

Kelemen Gábor