A bakony fővárosa

archívum - esemény

archívum - hírek

Hét éremmel zárta a bajnokságot az FC Zirc


Újra megyei első osztályú mérkőzéseket láthat a zirci közönség


Rendkívül sikeres szezont tudhat maga mögött a Football Club Zirc Sportegyesület. A felnőtt csapat tetemes fölénnyel nyerte a megyei másodosztályú bajnokságot és ezzel visszajutott az első osztályba. Az ifjúsági csapat is bajnok lett, s több korosztályos csapat végzett dobogós helyen a 2020–2021-es bajnokságban. Hamarosan rajtol az új szezon.


– Célként fogalmaztuk meg a megyei első osztályba történő feljutást és nagy tervekkel indulunk neki a bajnokságnak – mondja Kottyán Károly, a Football Club Zirc Sportegyesület elnöke. Hozzáteszi, hogy az utánpótlásbázisuk adott a jó szerepléshez, persze a felnőtt csapatot időről időre meg kell erősíteni a kitűzött célok elérésének érdekében. A klubvezető szerint

egy jó középmezőnyű csapat lehet az FC Zirc a megyei első osztályú bajnokságban.

Kottyán Károly, a megyei első osztályba visszajutó FC Zirc elnöke értékelte a szezont és ismertette a célokat


Sikeres szezont zárt a klub, a felnőtt mellett az U19-es csapat is bajnoki címet ünnepelhetett, az U14-es korosztály harmadik helyen, az U16-os hetedik helyen végzett. Mindemellett a labdarúgás kispályás szakágában, futsalban is kiemelkedően szerepeltek az FC Zirc fiataljai, az U13-es csapat veretlenül nyerte a bajnokságot, az U20-as és az U15-ös korosztály második, az U11-es csapat harmadik helyezést ért el, míg az U17-esek az ötödik helyet szerezték meg.

Összességében elmondható, hogy kilenc bajnoksági formából hétben érmesek lettek a zirciek.


Pedig nem volt egyszerű felkészülniük a tavaszi szezonra, hiszen a járványhelyzet miatt tornatermet sem tudtak bérelni helyben. A bajnokságok szerencsésen befejeződtek, egyedül a legifjabb korosztályt érintő Bozsik-tornákat függesztették fel. Kottyán Károly kitér arra is, hogy minden feltétel, így a létesítmény és az anyagi háttér is adott a magasabb osztályban történő szerepléshez, a felnőtt csapatot sikerült megerősíteniük, hét új játékost igazoltak.


A Football Club Zirc SE bajnokcsapatai a 2020–2021-es szezonban. Fent a felnőttek, lent az ifjúságiak

(Fotók: Fillér Zsuzsa)

Futsalban is kiemelkedően szerepel a zirci futballklub, az U13-as korosztály veretlenül lett bajnok (Fotó: FC Zirc / Facebook)


Jól sikerült a felkészülés, magas a részvételi arány az edzéseken, jó hangulatban, heti három tréninggel készülnek a rajtra és hat edzőmérkőzést játszottak, melyből négyet megnyertek, egy döntetlen és egy vereség született, a klubvezető ugyanakkor hangsúlyozza, nem az eredmény a fontos ezeken a meccseken, hanem hogy minél jobb formába lendüljön a csapat.


A bajnokság augusztus 21-én veszi kezdetét, a nyitányon Balatonalmádit fogadja az FC Zirc, és a hazai mérkőzéseit szombati napokon fogja rendezni a helyi futballklub. A Magyar Kupában is érdekelt csapatunk, most szombaton a PELC III. otthonában győzött, s jutott tovább a soron következő fordulóba.


A Football Club Zirc Sportegyesület héttagú szakmai stábbal vág neki az új szezonnak. A felnőtteket a bajnokcsapat edzője, Nagy László irányítja, a szintén aranyérmes ifjúsági gárdát Kottyán Bálint. Az U16-os és az U14-es korosztály edzője Mátyás Richárd, a Bozsik Programban szereplő focistapalántákkal pedig Miskei István, Boromisza Gábor, Orvos-Nagy János és Hegyi Bendegúz foglalkozik. Változás a versenyrendszerben, hogy az U13-as korosztályt kivették a Bozsik Programból és ők is bajnoksági formában fognak szerepelni.


Kottyán Károly végül bizalmát fejezi ki, hogy

minél jobb teljesítménnyel tudnak előrukkolni, hiszen fontos a közönség szórakoztatása, várják az érdeklődőket az Alkotmány utcai sporttelepen, ahol pár év kihagyást követően rendeznek újra megyei első osztályú mérkőzést.

Kelemen Gábor