Hercegnők udvarháza a zirci óvodában


Az eddigiektől eltérően több témakört felölelő LEGO-kiállítással ajándékozta meg a zirci óvodásokat a Balaton-Bakony Kocka Klub az újonnan felépített terepasztalon.


Ha nem is mindenhol hercegnők tűnnek fel, de mindenképpen „hercegnőknek”, azaz lányoknak szóló LEGO-élményt mutat be a kiállítás. De ne legyünk azért naivak, a Zirci Benedek Elek Óvoda és Bölcsőde intézményétől kapott fotókon jól látszik, hogy nemcsak a „kis hercegnők”, hanem bizony a „kis hercegek” is kíváncsian bekukucskáltak az üveg mögé.

Sőt mint látható, ezen a felvételen a fiúk vannak többségben az érdeklődő közönség sorai között…

A tárlat gazdáitól megtudtuk, kifejezetten lányoknak készített LEGO-téma nem sok van.

Az első ilyen próbálkozás a hetvenes években kiadott Homemaker készletek voltak. Az épületeket inkább csak babaház-jelleggel ábrázolták, a hangsúlyt a bútorok és az épített emberek kapták. Később, 1992 környékén jöttek a város témán belül a Paradisa készletek, amelyek egy korábbi kiállítás keretében szintén bemutatásra kerültek az üveges kerengőben.


A jelenleg terítéken lévő asztalon látható a Belville, amely egy 1994 és 2008 között megjelent széria. Rengeteg különleges elemet tartalmazott, amelyekkel az épületbelsőket is ki lehetett alakítani. A szakértők szerint emberkéi talán a LEGO legjobbjai voltak: a kezek és lábak mindenhol a valóságnak megfelelően mozogtak. Házak, lovarda, tengerpart fokozta az élményt, és itt is megjelent a hercegnős vonal. Ebből a sorozatból is lehet látni pár készletet.


Aztán ott a Scala, amely természetesen nem a magyar nagyáruház angol megfelelője, hanem egy érdekes vonalat képviselő széria, amelynek látszatra kevésbé van köze a hagyományos LEGO-kockákhoz. Az épületek különleges panelszerkezete lehetőséget adott arra, hogy több szobával rendelkező, óriási babaházak épüljenek. Eredeti készletek, egy ház és egy divatüzlet is látható, az egyedileg épített babaház pedig több mint tíz készlet elemeit tartalmazza.

Kislányok szemlélik az egyedileg épített babaházat, a kiállítás egyik különlegességét


A Lego Disney téma középpontjában pedig a jól ismert Disney-hercegnők állnak. A termékcsalád 2016-ban jelent meg és ma már a Disney animációs filmek széles skáláját kínálja. A kiállításon megtalálható valamennyi hercegnő a kastélyában, palotájában.

A zirci óvodások többek között Hamupipőkével, Elza hercegnővel, Csipkerózsikával, A kis hableánnyal, valamint a Szépség és a szörnyeteg főhősnőjével is találkozhatnak a kiállításon.


A terepasztalt saját gyűjteményükből Parragh Zoltán és Pallagi László, a Balaton-Bakony Kocka Klub tagjai állították össze, és

ez már a hetedik bemutató az oviban szeptember óta.

Az előző kiállításokról a http://bbkockaklub.hu/ovoda oldalon láthat képeket az olvasó.


A kiállítás nem csak a gyerekeknek jelent élményt, a szülők is előszeretettel időznek az üveges kerengő előtt



Fotók: Róthweil Judit, Zirci Benedek Elek Óvoda és Bölcsőde

Cikk: Kelemen Gábor