Háromszoros túljelentkezés a Művészeti Szakgimnáziumban


Egyre népszerűbb a felvételiző diákok körében a III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola, ezt jól mutatja az intézménybe érkező jelentkezési lapok száma. Megtartották a felvételit és az alkalmassági vizsgát.


Balázsné Györek Zsuzsanna igazgatónő örömmel tájékoztat, hogy a korábbi éveknél jóval nagyobb számban jelentkeztek diákok az iskolájukba, mint egy bizonyítványként hozza magával a statisztikai adatokat, s máris a számok beszélnek: – A nyelvi előkészítő gimnáziumi osztályunkba angolból 99, németből 65 jelentkezési lapot kaptunk. Mindez persze nem azt jelenti, hogy mindenki az első helyen jelölte meg iskolánkat, akárhányadik helyen is lehetünk. Kiugróan magas a Művészeti Szakgimnáziumba történő jelentkezések száma: a grafikus szakra 68, a festő szakra pedig 45 jelentkezési lap érkezett. Itt viszont már nem akkora a szórás, a jelentkezők mintegy kétharmada első helyen jelölt meg minket.


A gimnáziumban központi felvételire, a művészeti képzésnél pedig alkalmassági vizsgára került sor, ez utóbbinál a diákok vagy megfelelnek, vagy nem felelnek meg a követelményeknek. 18 grafikus- és 10 festőnövendéket vesznek fel, így egy 28 fős osztály indul szeptemberben, a gimnáziumi nyelvi előkészítőbe pedig összességében 32 diákot vehetnek fel – 18 angol, illetve 14 német tagozatos diák kezdi meg tanulmányait a következő tanévben. Olyan tanulók is vannak, akik jelenlegi iskolájuk helyett szeretnék választani a III. Béla Gimnáziumot, mindkét szakon 5-5 – jelenleg 9. évfolyamos – diák. Az igazgatónő kiemeli, hogy

a Művészeti Szakgimnáziumba mintegy háromszoros a túljelentkezés.


Balázsné Györek Zsuzsanna igazgatónő (jobbról) és Földváriné Lajtafalvi Katalin művészeti igazgatóhelyettes nézegetik az alkalmassági vizsgára beérkező alkotásokat – festményeket és rajzokat


Az igazgatónő szerint több összetevője is van annak, hogy az idei évben ennyire keresett lett az iskolájuk. Egyrészt a demográfiai viszonyok – több a nyolcadikos idén, mint a korábbi években –, másrészt úgy látja, hogy az a generáció, amely most kezdi majd meg középfokú tanulmányait, nyitott a vizualitásra, és a szüleik is így vannak ezzel. Harmadrészt pedig a propagandamunka, amit folytatnak.

Sok helyre elviszik az iskola jó hírét, igyekeznek minél több helyen publikálni az eredményeiket, a művészetisek egyre több felületen hagynak nyomot maguk után, a kiállítások mellett külső munkákat vállalnak, intézményeket szépítenek meg az alkotásaikkal.

Néhány éve előkészítőt is tartanak a művészeti szakgimnáziumi képzés iránt érdeklődőknek, s itt is beszédesek a számok: az első években 10-12 diák vett részt ezen, a legutóbbi alkalmon már 43-an jelentek meg, s nemcsak nyolcadikosok voltak közöttük.


Balázsné Györek Zsuzsanna fontosnak tartja a számadatok mellett, hogy pozitív visszajelzéseket is kaptak, majd a további programokról is beszámol.

Az áprilisi Országos Rajzversenyen és az Országos Mintázás Versenyen két-két diákkal képviselteti magát a zirci iskola, akik rajzban, majd mintázásban mérik össze a tudásukat az ország különböző helyeiről összesereglő művésznövendékekkel. A végzős tanulók a Veszprémi Városházán állítanak ki, május 6-tól május 24-ig lehet majd megtekinteni az alkotásaikat. A Gizella Napok keretében a már hagyományos Action Art programjukat is megtartják, szintén május elején láthatjuk majd a királynék városában a zirci művészeti képzés eredményeit. A Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Stúdió KB „Internet Fiesta” című programján is részt vesznek két osztállyal, az iskola rendőre pedig felvilágosító előadásokat tart a diákok számára az internetes zaklatás témakörében. A tanév egyik utolsó állomása a Szakmák Napjával egybekötött Diáknap lesz június 13-án.


Korábban többször hírt adtunk már a III. Béla Gimnázium nyertes pályázatairól, melyek keretében legutóbb fejlesztő társasjátékokkal és iskolabútorokkal gazdagodtak.


Kelemen Gábor