A bakony fővárosa

archívum - esemény

archívum - hírek

Harmadszor búcsúztatják partival a nyarat


Minden eddiginél színesebb programokkal várják az érdeklődőket a Betérő udvar vállalkozói a III. „Nyárbúcsúztató” KTSZ MEG-A-PARTY-n augusztus 25-én, szombaton.


Kora délután gyermekprogramokkal indul a rendezvény, lesz arcfestés és különböző versenyek, így például aszfaltfestésben, gyurmaformálásban, buborékfújásban is próbára tehetik ügyességüket a vállalkozó kedvűek. Hapek László tangóharmonikával kísért városi sétakocsikázásra invitálja a résztvevőket, a támogatóknak köszönhetően pedig egy kis finomsággal is meglepik a gyerkőcöket a szervezők.


A délután folyamán fellép a Ritmus Tánc- és Mozgásművészeti Egyesület, a Zirci Kötélugró Csoport és Andi a Bohóc, aki a szórakoztató produkció mellett lufihajtogatással és csillámtetkózással is várja a legifjabb generációt. 16.00 órától a tehetséges fiatal énekesnő, Csutak Noémi előadása következik. Majd tombolasorsolásra kerül sor a gyerekek számára.


Az esti programot a Zirci Városi Vegyeskórus nyitja meg 18.00 órától, ezt követően Ivanovics Imre tangóharmonikás műsora szórakoztatja az egybegyűlteket. Az est további részében fellép, és a hangulatért felel Tóth Tünde, Dj Tehel Kari, Dj Kicsee és SolymiConga.


Zirci vállalkozók támogatásának köszönhetően a tombolasorsoláson ajándéktárgyak hosszú sora találhat gazdára. A büfé kínálatában többek között kürtős kalács, jégkása, popcorn, vattacukor, meleg szendvics, gyros szerepel, vagyis adott minden ahhoz, hogy felhőtlenül búcsúztassuk a nyarat.

Kelemen Gábor