Ha reménykedünk, a legértékesebb ajándékot kapjuk jutalmul

Pápicsné Jakab Johanna Júlia evangélikus lelkész gondolataival a remény lángja is felgyúlt városunk adventi koszorúján. A hófehér apátsági díszudvaron szeretetasztal terült el horgolt Betlehemmel, civil szervezetek loptak melegséget a szívünkbe ünnepváró műsorukkal. A mesés mézeskalácsfalu is megnyitotta kapuit a Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóházban.

Az ünnepváró hangulathoz aktívan hozzájárult a tél, amely Mikulás napjára fehérbe öltöztette Zircet, a kisváros főtere pedig ragyogott a csillagoktól advent második vasárnapjának előestéjén is.

Kézműves foglalkozásokkal és az adventi időszakban elmaradhatatlan, immár hetedik alkalommal megalkotott Zirci Mézeskalácsfalu ünnepélyes megnyitójával már kora délután elkezdődtek a programok a Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóházban, erről külön írásban olvashatnak majd.

A Zirci Ciszterci Apátság díszudvarán a második gyertyagyújtásra egybegyűlteket Nagy Andrea, a Látogatóközpont vezetője köszöntötte. Köszönetet mondott a közreműködőknek és Winter Antalné Rózsikának, aki egy gyönyörű horgolt Betlehemet ajándékozott advent alkalmából a városnak.

A Bakonyi Finnbarátok Köre Egyesület és az Erdélyi Baráti Kör Egyesület meleg teával, forralt borral, aprósüteménnyel kínálta az érkezőket a szeretetasztalnál, és nem csak szívből jövő sok finomsággal, hanem egy zenés-irodalmi műsorral is megörvendeztették az egybegyűlteket.

Az utolsó műsorszámnál még több tagtársuk becsatlakozott és a közönség is velük együtt énekelte a „Mennyből az angyal”-t.

A civilek előadását követően két hittanos gyermek kedves hangja szólalt meg, Holl Boglárka Orsolya és Kánnai Zsófia adventindító verset olvastak fel.

Pápicsné Jakab Johanna Júlia evangélikus lelkész Ézsaiás proféta könyvéből idézett, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy az adventi időszakban milyen sok örvendetes dolog történik velünk, így például eljött a Mikulás, megérkezett Zircre az igazi tél, a szánkózás, csúszkálás, hóangyal-készítés ideje, és közeleg a várva várt téli szünet. Előkerültek otthonainkban és városunkban is a karácsonyi hangulatelemek, hogy egy kicsit felmelengessenek bennünket.

Ugyanakkor hozzátette, hogy a kevésbé jó dolgok is el szoktak jönni ilyenkor hozzánk: aggodalom a fűtési szezon kérdései körül, számolgatás a decemberi költségek felett, szembesülés a korai sötétedés nyomasztó érzésével, gondolkodás a magukra maradtak, bajbajutott embertársaink megsegítésén.

Ezért hangsúlyozta,

a remény lángja úgy csillan fel számunkra, mint a szabadító vigasztalás, ami levesz rólunk minden nyomasztó terhet, megold minden emberileg megoldhatatlannak tűnő kérdést. Az aggodalmaink sötétségét pedig dicsőséges fényével ragyogja be. Azt is hozzátette, hogy a reménységünknek jutalma van, ha a minden kevésbé örvendetes dolog ellenére is meg tudunk maradni az Istenben való hitünkben, és ez a tőle kapott ajándék fontosabb és értékesebb minden másnál.

„Néha hamarabb feladjuk, mint kellene, néha hamarabb gondoljuk azt, hogy a remény lángja kialszik, mint ahogy valójában történik, és éppen ezért van nekünk reménységünk, ezért kell meggyújtanunk a remény gyertyáját.

Aki ezt nem felejti, aki minden megpróbáltatás ellenére erre támaszkodik, az nem fog majd csalódni. Elérkezik számára az az örömteli dicsőséges hang, amiről Ézsaiás próféta ír.”

Éppen egy mentőautó szirénája sikoltott fel a zirci estében, amikor a lelkész asszony azt mondta: „Eljön az Úr, aki meggyógyítja a betegeket.” Majd sorolta tovább: felkarolja a magányosokat, beszélget a kirekesztettekkel, megbocsát azoknak, akik őrlődnek valamilyen kérdésen, megmutatja a lehetségest a mi lehetetlen helyzeteinkben. „Ha tudomást veszünk arról, hogy hozzánk érkezik, a világ, amiben élünk, sokkal jobb hellyé válhat. Méltóbbá arra a címre, ami miatt azt tanuljuk a hittanórán, azt olvassuk a Szentírásban, hogy az Isten országa közöttünk van. Benne minden megváltozhat, akár általunk is.”

Utalt arra, hogy az ünneplők között is többek kezében ég a mécses, majd hozzáfűzte, így visszük mi is tovább ezt a lángot haza, a munkahelyünkre, iskolába, óvodába, és méltóbbá, jobbá válhat általunk is a világ.

„A szükségben segítséget nyújthatunk, a családban békességet teremthetünk, a gyermekünket önmagához mérten, hálásan értékelhetjük, a meggondolatlan bántások mögött megláthatjuk az okot, amire talán megoldást adhatunk. Változást hozhatunk kis és nagy közösségeinkben egyaránt”

– e gondolatokkal gyújtotta meg a második gyertyát Pápicsné Jakab Johanna Júlia az adventi koszorún.