A bakony fővárosa
archívum - esemény
archívum - hírek
Gyorsabban és szakszerűbben tudnak beavatkozni a zirci tűzoltók
Eredményes pályázatokkal korszerűsödött, bővült a Zirci Önkormányzati
Tűzoltóság eszközállománya, aminek köszönhetően gyorsabbá, szakszerűbbé válik a
beavatkozás.
Erről ifj. Szelthoffer Ferenc parancsnok tájékoztatott. A tűzoltóság gépjárműparkjának korábbi magas átlagéletkora társadalmi összefogás majd egy finnországi kapcsolat révén az elmúlt három évben jelentősen csökkent, korszerűsödött, a vonuló és a tartalékjármű is jó állapotnak örvend. Saját forrásból több olyan eszközt is beszereztek, ami jelentősen megkönnyíti a munkájukat. Az önkormányzati tűzoltóságok számára első ízben kiírásra került pályázaton pedig mintegy 4,5 millió forintos támogatást nyertek el eszközfejlesztésre.
Ezek nagy részét már sikerült
beszerezni, többek között egy habfeltéttel is rendelkező többfunkciós ventillátort,
mellyel a megyében egyedülálló módon a Zirci Önkormányzati Tűzoltóság
rendelkezik. A ventilátor elsődleges szerepe a zárt terek, pincehelyiségek, lépcsőházak
kiszellőztetése, de gyári kialakításának köszönhetően a vízpermettel pedig – ha
szükséges – meg tudják akadályozni a füst begyulladását és a helyiség teljes
lángba borulását, a szerkezet által előállított hab elzárja az égő anyagot az
oxigéntől és megszünteti az égést.

Ifj. Szelthoffer Ferenc parancsnok mutatja a többfunkciójú eszközt, mellyel felszerelték a gépjárműfecskendőt
Beszerzésre kerül továbbá egy hőkamera, amely kép és videó rögzítésére is alkalmas. A kamera a kiérkezett egységnek nyújt segítséget, akár egy füsttel teli épületben meg tudja határozni a tűz helyét, vagy a füstben fekvő személyt, illetve külterületen személykeresésnél is használható, ha a hőmérsékleti viszonyok ezt lehetővé teszik. Zirc és a járás települései a hivatásos tűzoltó-egységektől távol esnek, az első kiérkező egység vonulási ideje megközelítőleg húsz perc. A későbbi tűzvizsgálatot, az oktatások minőségét a hőkamerával készített felvételek nagyban elő fogják segíteni – magyarázza a parancsnok az eszköz hasznát.
Szorosan együttműködve a Zirci Önkéntes Tűzoltó Egyesülettel más eszközökre is pályáztak. Az egyesület elsődleges célja, hogy városunk területén segítse a tűzmegelőzést, másrészt pedig az önkormányzati tűzoltók elriasztása esetén a saját felszereléseikkel tudnak beavatkozni. Az önkéntes egyesületnek az elmúlt két évben pályázati támogatásból mintegy két millió forint értékű eszközt sikerült vásárolnia, melyeket szükség esetén az önkormányzati tűzoltóságnak is rendelkezésére tudják bocsátani. Motoros láncfűrészek, zagyszivattyú, létrák, sisaklámpák, kézilámpák, védőkesztyűk szerepelnek a teljesség igénye nélkül az eszközkészletben, amelyek Zirc város mentő-tűzvédelmét szolgálják.
Ifj. Szelthoffer Ferenc elmondja, a továbbiakban is szeretnének élni a pályázati lehetőségekkel, így például tervben van az elsődleges vonuló járművük gyors beavatkozóval történő felszerelése, amely a többletfelszerelés mellett – ilyen például a kárhelyet megvilágító fényárbóc, csörlőfelszerelés, aggregátor stb. – hiányzik a gépjárműfecskendőről. Ez az eszköz a helyszínre történő kiérkezéskor azonnali víznyomást tesz lehetővé, amely csökkenti a tűzoltás fő rizikófaktorát, az időt. Szükséges az épület energetikai fejlesztése is, amelyet szeretnének jövő év közepén realizálni pályázati forrás igénybevételével.
A parancsnok kiemeli, hogy a
pályázati önrész biztosításához több gazdálkodó szervezet is hozzájárult, ilyen
volt az ABL-Technic Hungary Kft., amelynek ügyvezetője, Mátyás Ilona minden évben önzetlenül és töretlenül támogatja a
térség tűzvédelmét. Volt más, neve feltüntetésétől eltekintő cég is, amely
hozzájárult, járul a pályázati fejlesztésekhez.
Kelemen Gábor