A bakony fővárosa

archívum - esemény

archívum - hírek

Gyönyörű alkotásaikkal a tavaszt is elültetik szívünkbe

A napokban nyílt meg a Békefi Antal Városi Könyvtár közművelődési klubtermében a művészek és amatőr alkotók hagyományőrző kiállítása az „Összefogás az Emberekért” Egyesület szervezésében. Érdemes ellátogatni a helyszínre, mert az alkotás sok-sok öröme által egy mesés világ tárul elénk.


Mintha éppen az otthonukat rendezték volna be, olyan szeretettel töltötték meg a kiállítók és a szervezők a megújult klubtermet az alkotásokkal:

a falakat két oldalról festmények, fotók és rajzok színesítik, természeti és épített környezetünk gazdagsága köszön vissza a lencsevégre kapott vagy ecsettel vászonra vitt képekről, gyermekek kézimunkája révén egy csapat madárka is beröppent.


A sarokban a népművészet tárgyai emlékeztetnek múltunkra, a tükörben még egy pillantást is vethetünk magunkra. A túloldalon, az összetolt asztalokon, a mézeskalács- és csuhéremekek által egymásba kapaszkodik Jézus születésének és feltámadásának ünnepe, míg imitt kis betlehemek őrzik karácsony emlékét, amott, a vesszőkaspóból kifutó tojásfa már a közelgő húsvét üzenetét hordozza.


A kiállítók között is jelenlévő Zirci Benedek Elek Óvoda és Bölcsőde óvodásainak szíveket megmelengető műsora nyitotta meg a rendezvényt, méltán kaptak nagy tapsot a közönségtől a gondos intézményi nevelőik által megtanított, és a színpadon bátran előadott játékos produkciójukért.

A Zirci Benedek Elek Óvoda és Bölcsőde óvodásainak műsorra emlékezetessé tette a kiállítás-megnyitó eseményét

A művészek és amatőr alkotók hagyományőrző kiállítását már hosszú évek óta szervező, és ezáltal a hagyományt ténylegesen őrző Kiss Szabó Zoltánné, az „Összefogás az Emberekért” Egyesület elnöke köszöntötte a megnyitó szép számú közönségét.

Külön köszöntötte városunk polgármesterét, továbbá a tárlatnak helyet adó és a szervezésben is aktívan közreműködő intézmény vezetőjét. Méltatta az óvodások műsorát és köszönetét fejezte ki a kiállítóknak, hogy ilyen csodás alkotásokkal örvendeztetnek meg bennünket. Kérésére a teremben lévők egy perces néma gyásszal adóztak azoknak, akik korábban szintén részesei voltak munkáikkal a kiállításnak, de sajnos már nem lehetnek közöttünk.

Kiss Szabó Zoltánné, az „Összefogás az Emberekért” Egyesület elnöke, mellette a fellépő ovisok, a kép bal szélén Csaba Lilla

Az egyéni alkotók mellett helyi intézmények is megjelennek a tárlaton, és bemutatkoznak a Nemzeti Művelődési Intézet ASZakkör „Tudásunkkal kézenfogva” műhelyének zirci csuhé- és mézeskalácscsoportjai is.

A könyvtár közművelődési klubtermében még közel egy hónapon keresztül Cz. Budai Katalin, Cziráki Istvánné, Csaba Mihály, György Ferenc, Hamvasi József, Kaufmann Ferenc, Mánya János, Pék László, Rottenbücher Helga, Stumpf Gábor, Szurgyi Zsuzsanna, továbbá a III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola, a Szín-Vonal Alapfokú Művészeti Iskola zirci tagintézménye és a Zirci Benedek Elek Óvoda és Bölcsőde alkotásait szemlélhetjük.

Egy Zircen folyó szakkör résztvevői is bemutatkoznak az alkotásaikkal, kicsit rendhagyóvá téve a hagyományőrző kiállítást


Mintha egy régi szobába toppannánk be – festmények és berendezési tárgyak is színesítik a kiállítást

A kiállítás-megnyitón közreműködött Csaba Lilla, a házigazda Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Stúdió KB munkatársa.


Kelemen Gábor