A bakony fővárosa

archívum - esemény

archívum - hírek

Gyere, és rajzolj Orsós Erzsébettel!


Kikapcsol, feltölt, kreatívvá, teljessé tesz


Egy fiatal lány, aki festőművészként szerzett diplomát, olyan módszert mutat meg, amivel megnyílik a világ az ember számára. Mindenkinek ajánlja ezt a programot kortól függetlenül. A III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákja volt.


Először is a Zircen eltöltött diákévek emlékeiről kérdezem, illetve arról, hogy mit kapott itt és tudott továbbvinni innen. – Jó érzéssel gondolok vissza ezekre az évekre. Olyan mestereket ismerhettem itt meg, akik abszolút segítették a fejlődésemet; és tudom, hogy a mai napig, ha visszamegyek az iskolába, tárt karokkal fogadnak, és támogatnak. Sokat tanultam ezek alatt az évek alatt, szakmailag és emberileg egyaránt.


Erzsébet a Pécsi Tudományegyetem Művészeti karán tanult tovább. Negyedéves egyetemista volt, amikor azt érezte, hogy nem fejlődik a tudása technikai értelemben. Így kutatni kezdett, hogyan tud ezen változtatni. Ekkor talált rá a jobb agyféltekés módszerre sok más módszertannal egyetemben. Addig azt gondolta a jobb agyféltekés rajzolásról, hogy csupán anyagi fogás és maximum a kezdő rajzolóknak segíthet, viszont amikor beleásta magát a témába, megváltozott a véleménye. Tizenegy évet tanult művészeti iskolában és három éve dolgozik egyedül. Célja, hogy megossza másokkal is, amit tizenhárom éve ő maga is tanul.

Orsós Erzsébet volt bélás diák különleges módszerrel tanít


De mit is rejt magában voltaképpen a „Rajzolj Velem!” program, erről kérdezem a festőművészt. – A program nem csak a rajzolásról szól. Tudományosan alátámasztott az agyunkról az a tény, hogy alapvetően két eltérő gondolkodásmódot használ. A lényeg, hogy ez a két gondolkodásmód nem mindig támogatja egymást. A legideálisabb állapotunk az, ha a két fél összedolgozik, és az egyensúly megteremtődik. Az alkotás során ez az egyensúly elérhető. Más tevékenységekkel is megteremthetjük utóbbit, én a rajzolást választottam, és ezt kínálom az érdeklődőknek. Tapasztalatból is állítom: kikapcsol, feltölt, kreatívvá, teljessé tesz.


A munka menetét is megismerhetjük. Erzsébet először bemutatja rajzfeladatokon keresztül, hogy miképpen akadályoznak minket régről berögzült ítéleteink az alkotásban. Aztán módszert és rálátást kapnak a tanulók arra, hogyan irányítsák az alkotófolyamatot, milyen módon működik az agyunk általában, és a vizualitást illetően.

Kovács Ákos és alkotása


Azt vallja, hogy a rajzolás bárki által megtanulható képesség. A rajzolással fejleszthető például a vizuális módunk. Nemcsak rajzolni tanít, hanem ennél sokkal többre. – Számomra fontos volt, hogy elfelejtsem a tehetség fikcióját és megerősítsem magam abban, hogy mindenkit meg lehet tanítani rajzolni. Nem csak rajzolással lehet elérni azt az egyensúlyi állapotot, amiben a legjobb érzés számunkra lenni. Az alkotás egy út a sok közül! Azt gondolom, ha az ember valami felé elhívást érez, a megfelelő módszertannal, és persze rengeteg gyakorlással elérhető a kitűzött cél.

Dalmadi-Honyecz Edina