A bakony fővárosa

archívum - esemény

archívum - hírek

A globális kihívásokra keresték a választ

Harminckilencedik alkalommal került megszervezésre a Magyar Természettudományos Muzeológusok Országos Találkozója az MTM Bakonyi Természettudományi Múzeumának társszervezésében. A konferenciának Budapest, a szakmai programoknak Zirc adott helyet.


1990 és 2002 után Zircen harmadik alkalommal találkoztak a természettudományos muzeológusok. A budapesti konferenciára több mint száz fő regisztrált – városunkba ennél kisebb csoport érkezett –, s szinte az ország minden részéből, sőt még a határon túlról is érkeztek a szakma képviselői.

A természettudományos muzeológusok a Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóházban

Az idei év központi témája, hogy hogyan segíthetnek a természettudományi múzeumok, természetrajzi gyűjtemények Földünk aktuális környezeti problémáinak megértésében, a környezettudatosság elmélyítésében, egy élhető bolygó létrejöttében, a biodiverzitás megőrzésében, és ezekre a kérdésekre keresték a választ a konferencián is.


– Két olyan szakterület van, melyen keresztül ezt a tevékenységet be tudjuk mutatni. Egyrészt a környezettudatosságra való neveléssel: a fiatalokban az ismeretek átadásával tudatosítani kell, hogy törekedjenek a minél kisebb ökológiai lábnyom létrehozására. Másrészt a terepen végzett kutatásokkal fel tudjuk hívni a döntéshozók és a szakmai szervezetek figyelmét a biodiverzitás védelmére, és a közönség számára is meg kell jeleníteni az eredményeket kiállítások, ismeretterjesztő füzetek formájában – mondta el érdeklődésünkre dr. Kutasi Csaba, a konferenciát anyaintézményével, a Magyar Természettudományi Múzeummal megvalósító MTM Bakonyi Természettudományi Múzeumának igazgatója. A konferencia megnyitóján köszöntőt mondott és az előadók népes táborát is erősítette, előadásának fókuszában éppen a biodiverzitás állt.


A másik előadó a zirci múzeumból Sinigla Mónika igazgatóhelyettes volt, aki a 2019-ben induló természetvédelmi önképzőkörről beszélt, melyet a Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóházzal közösen szerveznek meg. A „Bakonyi Zöldkör” néven futó előadássorozat célja, hogy különböző szakemberek meghívásával támpontokat adjanak a helyi lakosság számára, milyen tevékenységekkel lehet kiküszöbölni a káros környezeti hatásokat.

A majdnem napra pontosan egy éve nyílt, Reguly Antal életéről szóló interaktív tárlatot is megtekintették

A kétnapos szakmai tanácskozást követően Zircre vezetett az útjuk a muzeológusoknak, hogy megismerjék városunk kulturális értékeit és környezetünk természeti kincseit.

Megtekintették az MTM Bakonyi Természettudományi Múzeumának jubileumi kiállítását és gyűjteményeit, az apátság nevezetességeit, kisvasúttal a bakonybéli Gyilkos-tóhoz kirándultak, szállásuk pedig a Bagolyvár Fogadóban volt.


A pénteki nap a Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóházban indult, ahol dr. Vida Beáta megbízott igazgató köszöntötte a csoportot, s kalauzolta végig őket a „Regulyversum” kiállításban, majd Marton Károly nemezelő mester vezetésével az alkotóműhelyekbe is bepillantást nyertek a természettudományos szakma képviselői.


Vendéglátásukat az MTM Bakonyi Természettudományi Múzeumának Baráti Köre és Zirc Városi Önkormányzat is támogatta, míg a rendezvény jelentős része a Nemzeti Kulturális Alap jóvoltából valósult meg.


Dr. Kutasi Csaba ezúton is köszönetét fejezi ki a támogatóknak, együttműködő partnereknek, és a közreműködő munkatársainak is.


Kelemen Gábor