A bakony fővárosa
archívum - esemény
archívum - hírek
Generációk találkoztak egymással
A Zirc Városi Nyugdíjasklub tagjai tettek látogatást a Zirci Benedek Elek Óvoda és Bölcsődében. Élményekkel gazdagodtak a különböző korosztályok képviselői.
A vendégeket Kovács Mónika megbízott intézményvezető fogadta, s bemutatta az intézményt. Először a bölcsődei csoportszobákba kukkantottak be, ahol éppen a tízóraizás zajlott. Körülülve a kis asztalt, kissé megszeppenve figyelték a kicsik a kíváncsi néniket, bácsikat, volt közöttük, aki dédunokájával is találkozhatott. Nagyon megörültek egymásnak, így máris megrövidült a generációs távolság.

Az
óvoda két német nemzetiségi csoportja egy kis műsorral kedveskedett a
nyugdíjasoknak. A lépcsőn a Víz Világnapjához kapcsolódó gyermekrajzok kísérték
útjukat, egy-egy szoba dekorációjában még a nemzeti ünnep kísértett, de már a
Nyuszira való várakozás is érezhető volt nevelési intézményünkben. Nagy
szeretettel köszöntötték egymást a különböző generációk. Előbb a Bóbita csoport
ajtaja nyílt meg a vendégek előtt. Az óvónők hellyel kínálták a nyugdíjasklub
tagjait, a gyerekek pedig pillanatok alatt rendet raktak, helyére került minden
játék, gyorsan szabaddá tették a szőnyeget az előadásra.


A tánc is szórakoztató, tudom, de mit szóltok a tetkómhoz?
Azokkal a táncokkal, énekekkel örvendeztették meg a vendégeket, amelyekkel a német nemzetiségi óvodák találkozójára készülnek. Kivétel nélkül kiült a mosoly a nézők arcára, ahogy figyelték a játékos mozgás örömétől felszabadult gyerkőcöket. Az előadást követően a közönséget is bevonták a műsorba, megfogták egymás kezét, és három generáció ropta együtt a csoportszoba táncparkettjén.

Nem
elég a tánc, további, saját készítésű ajándékokkal készültek az óvónők és a
gyerekek, de a nyugdíjasok sem jöttek üres kézzel: német nyelvű gyermekkönyveket
hoztak a csoportnak, egy kis kosárkából pedig a Nyuszi előzetes jutalmával
kínálták meg az ovisokat. A kölcsönös ajándékozást követően társalgás vette
kezdetét a szépkorúak és a legifjabb generáció tagjai között, teázgattak,
süteményt eszegettek, Laci bácsi, a nyugdíjasklub vezetője nagyon értett a
gyerekek nyelvén, s arról érdeklődött, ki az, aki jönni fog hamarosan a kertek
alatt. – A Nyúúúl! – hangzott egyszerre a válasz.



A
Nyuszit már a Hétszínvirág csoportban is várják, de hasonlóképp nagy
szeretettel várták a vendégeket, és itt is előadtak egy csokrot azokból a
táncokból, amelyeket hamarosan a szélesebb nyilvánosság elé visznek. Remélik,
hogyha elkészül az óvoda tornaterme, akkor Zirc is helyet adhat majd a
nemzetiségi óvodák találkozójának. A Hétszínvirág csoportot már nem kell
bemutatni, hiszen nagyon sok helyen felléptek, városi rendezvényeken is gyakran
láthattuk őket. Nemcsak tánccal, hanem irodalmi műsorral is köszöntötték a
nyugdíjasokat, volt olyan vers, amelyre még emlékezhettek gyerekkorukból a
szépkorúak, hiszen együtt mondták a szereplőkkel az örökre megtanult sorokat.



Az
ajándékozás és a vendéglátás itt sem maradhatott el. A gyerekek rögtön kézbe
vették, lapozgatták a szép színes könyveket, amelyekből játékosan tanulhatják a
német nyelvet. Virággal köszönték meg a nyugdíjasoknak, hogy gondoltak rájuk,
és ellátogattak hozzájuk. Sándor, József, Benedek, nem hozták a meleget, ott
kint még a hideg volt az úr, de a találkozások örömétől a szívekbe melegség
költözött.

Kelemen Gábor